Gulyás László (75) sportújságíró, szerkesztő és riporter. Megjárt 54 év alatt 11 olimpiát, 27 kézilabda világ- és Európa-bajnokságot, 27 kosárlabda Vb-t és Eb-t, több mint 20 röplabda világ- és kontinensviadalt, valamint 5-5 futball- és atlétikai világbajnokságot. Kimagasló szakmaiságához alázat, tisztelet és felkészültség társul. A szakember a tudásról, a boldog és szomorú pillanatokról is beszélt a Tudás.hu-nak adott interjúban.
A sport időtlen, annak idején hogyan készültek egy-egy sporteseményre? Se internet, se mesterséges intelligencia nem volt, ám a legendás közvetítésekkel beírták magukat a nézők és a rádióhallgatók emlékezetébe.
MTI/Derencsényi István
Noha sportriporterként 1981 óta dolgozom, előtte tíz évet lehúztam a Magyar Távirati Irodában, tehát a média világának szele már jóval korábban megcsapott. Az akkori körülmények között, keményebben ám annál lelkesebben edződtünk, mint a mai fiatalok. A komoly háttéranyag összegyűjtése nem két perc volt.
A mai riporternek természetes, hogy a mesterséges intelligenciát használva egy-egy kérdésére ötven oldalas tanulmányból válogathat.
Ez nekünk nem adatott meg, ám ennek ellenére fantasztikus közvetítéseket vezettünk. A kérdésre a válasz tehát egyszerű: három-négy napos csehszlovák és német újságokból szereztünk egy-egy játékossal, mérkőzéssel kapcsolatos háttérinformációt. Volt egy sajátos megoldásunk is.
Beavat a titokba?
Persze. Ez a sajátos módszer ma már a biztonsági szabályok miatt igazán lehetséges.
Régen a sportriporterek ki-be bejárhattak az öltözőkbe. Ez maga volt az információs Kánaán.
Szoros kapcsolatban lehettünk az edzőkkel és a játékosokkal, más világ volt, mint a mostani. Jórészt az érzelmeken alapuló, érzelmek által vezérelt gondolkodások és cselekedetek domináltak. Ezt ma nehéz elmesélni annak, aki nem abban az időszakban élt. A nyolcvanas-kilencvenes évek televízió-nézőknek, illetve rádióhallgatóknak olyan háttérinformációkkal szolgáltunk, amelyek bizalmi kapcsolaton alapultak. Sőt, van még egy lényeges szempont!
Azaz?
A sportriporter vagy a mellette ülő szakértő egy gólnál, nem csak azt mondta, mint mostanában hallom: hogy ez szép gól volt!
Nézőként én is látom, hogy szép volt! Arra vagyok kíváncsi, hogy technikailag miért volt szép az a bizonyos gól.
Tehát olyan információ szükséges, amelyhez szakértelem párosul.
Azért szép egy gól, mert a játékos a bokáját így vagy úgy tartotta, illetve technikailag ilyen vagy olyan cselt alkalmazott.
Vajon az mesterséges intelligencia a felkészültség mellett segítheti a szakmai rutint?
Ezt nem tudom. Azt viszont igen, egyáltalán nem biztos, hogy ez a jó irány és a megoldás. Egy vélemény vagy akár egy észrevétel, sajátos látásmód sokkal többet jelenthet a korosztályomnak vagy a nézőimnek, sőt a fiataloknak is.
A sportrajongók régen a riporterek miatt is nézték, hallgatták a meccseket. Ez mekkora nyomás volt?
Hatalmas. Amennyiben idéztünk valakit, adatot közöltünk, akkor azt tűpontosan kellett megtettünk. Nem hibázhattunk, a nézők nem siklottak el a mondatink felett, igen-igen tájékozottak voltak. Ma már a sportrajongók is lazábbak.
Az általános műveltség, illetve a szövegértelmezés, tisztelet a kivételnek, sajnos nem olyan, mint egykor, különösen a fiataloknál.
Egy nyomtatott könyv illatát semmi sem pótolja. De a szaktudást sem!
Tapasztalata szerint mi az erőssége a mai sportriportereknek?
Ezt nem tudom összehasonlítani, hiszen idővel más lett a közvetítési stílus. Nemrég egy fiatal kollégámnak egy Bajnokok Ligája mérkőzéssel kapcsolatban azt mondtam, hogy a mérkőzés alatt csupán a játékosok nevét hallottam. És ez nem jó!
Volt idő, amikor felajánlottam segítségemet egy-két fiatalnak, nem éltek vele. Ennél többet nem tudok és már nem biztos, hogy szeretnék tenni.
De hangsúlyozom, hogy már kevés fiatal sportriportert ismerek személyesen, ők sem tudják rólam, hogy ki vagyok. Ezt tudomásul kell venni.
Nehezen egyeztethető össze a régi és a mai közvetítési gyakorlat?
Ez azért is érdekes kérdés, mert látok némi zavart. Például amikor bemegy egy gól, akkor három másodpercre bevágják az edzőt. De azt, aki előtte vagy utána pörög a levegőben, nem veszik észre.
Miközben az a lényeg, amikor két játékos összemosolyog. Noha előtte összerúgták egymást. A hangulatváltozásokat kellene érzékeltetni a nézővel. Újságíróként így tanultam.
Megváltozott a médiafogyasztási trend, amely a sportközvetítésekre is hatással van. Merre tartunk?
Annyi információ ér bennünket, hogy választani sem lehet. Ez természetesen a sportközvetítésekre is hatással van.
Mondana példát?
Ma már egy nagyképernyőn nézhetek ötféle eseményt, élek is a lehetőséggel.
Ám a meccsek végére a szemem és az agyam is úgy elfárad, mintha a helyszínről közvetítenék egyszerre öt mérkőzést.
A rengeteg információnak óriási az előnye, de akad hátránya is. Fokozott figyelem kell, ha ez nincs meg, akkor lemaradunk.
Ennyi információ mellett van még olyan sportág, amelynél elérzékenyül?
Néhány éve a budapesti atlétikai stadionban akadt ilyen pillanat, megkönnyeztem néhány sportoló teljesítményét, illetve a verseny hangulatát. Említhetek egy 65 ezres futballmérkőzést is, ahol egyszerre szurkolnak. Még mindig másként dobban a szívem, ha gólt rúg a magyar válogatott!
Ezek szerint „mindenevő” a sportágak között?
Persze, hiszen mindent nézek. Reggel hatkor felkelek, ez az első dolgom, az évtizedek szakmai ártalma visszaköszön. Ma viszont már a meccsek is gyakran automatizálva vannak.
Gyakran nem a bíró határoz, hogy mikor van les és mikor nincs. Az automatikus berendezés döntése a mérvadó.
Szó szerint „ezt dobja a gép”.
Amikor 2007-ben távoznia kellett a Magyar Televíziótól, ezt a bizonyos elnöki döntést sikerült feldolgozni?
Aki eltávolított, már rég nincs a szakmában. Döntésének személyi és nem szakmai okai voltak. Legalábbis remélem. Rám viszont most is kíváncsiak a nézőim, hallgatóim. Ez azért kellő elégtétel.
Több évtizednyi munkájához rengeteg sporttörténeti pillanat kapcsolódik. Melyek a legmaradandóbbak?
Megejtő emlékeim közé sorolom az 1996-os atlantai nyári olimpiai játékokat, ahol atlétikát is közvetítettem. Itt futott akkor történelmi világcsúcsot az amerikai legenda, Michael Johnson.
Johnson lett 200 és 400 méteren az első férfi a sportág történetében, aki ugyanazon az olimpián, e két számban is aranyérmet nyert.
Elképesztő, felfoghatatlan teljesítmény! Michael Johnson megdöntötte a saját maga által felállított korábbi világrekordot! Ez benne marad minden sportot közvetítő szakemberben és nézőben.
Akárcsak Kiss Balázs, aki szintén Atlantában 81,24 méteres dobásával aranyérmet nyert kalapácsvetésben. De sorolhatnám a sok-sok kajak és kenu világbajnokság sikereit, a rengeteg kosár- és kézilabda világversenyt. Ezek olyan csodálatos állomások maradnak az életemben, amelyeket nem veheti el senki.
Akad olyan, amit szívesen elengedne?
A Heysel-tragédia 1985 május 29-ei dátuma és a futballhuliganizmus. Az eset a brüsszeli Heysel Stadionban történt, ahol az angol Liverpool FC és az olasz Juventus FC mérkőzésén ledőlt egy támfal, 39, többségében olasz szurkoló halálát okozva.
Mi vezetett a tragédiához?
Nagyjából egy órával a tervezett kezdőrúgás előtt az ellenfél szurkolói által felhergelt angol huligánok betörtek az olaszoknak fenntartott szektorba, menekülésre késztetve őket. A stadion omladozó oldalfala nem bírta a nyomást, és az emberekre dőlt. Akkor a mérkőzést a tragédia ellenére lejátszották.
Harmincöt évesen ott voltam, közvetítettem a meccset.
Végszóként inkább a szépre emlékezzünk, hiszen a magyar sportolók beírták magukat a történelembe. Bőven van mire, kire büszkének lenni.
