Behúzták a féket a munkáltatók – minden harmadik munkanélküli több mint egy éve keres állást 

•

A feldolgozóiparban és a kereskedelemben csökkent az alkalmazottak száma, az építőiparban pedig jelentősen visszaesett a foglalkoztatás. A vállalatok kivárnak, kevesebb az új állás, az elhelyezkedés pedig egyre hosszabb időt vesz igénybe. A gazdasági bizonytalanság mellett képzettségbeli és területi különbségek is nehezítik a munkakeresők helyzetét – mondja a Tudás.hu-nak Dénes Rajmund. A Humán Centrum Kft. ügyvezetője szerint egy esetleges gazdasági élénkülés sem hozna azonnali fordulatot a foglalkoztatásban. 

A magyar munkanélküliségi ráta egy év alatt 4,3-ról 4,7 százalékra nőtt, miközben az uniós átlag lényegében stagnált. Mi magyarázza, hogy a magyar munkaerőpiac most látványosan gyorsabban romlik az európai átlagnál?

A magyar munkaerőpiac helyzetét jelenleg több, egymással összefüggő gazdasági tényező is befolyásolja. A beruházások mintegy 9 százalékos visszaesése – az előző év már eleve alacsony szintjéhez képest –, valamint az exportkereslet gyengülése egyaránt kedvezőtlenül hat a foglalkoztatásra.

A bizonytalan gazdasági környezetben számos vállalat kivár, elhalasztja tervezett fejlesztéseit, és óvatosabban dönt az új munkatársak felvételéről.

Más vállalatok új piacokat keresnek, vagy átalakítják tevékenységüket, az alkalmazkodás azonban időigényes folyamat. Mindez a munkaerőpiacon is érezteti a hatását: kevesebb új álláslehetőség nyílik meg, miközben az álláskeresők számára egyre hosszabbá és nehezebbé válhat az elhelyezkedés.

Mennyire tekinthető ez még egyszerű konjunkturális megtorpanásnak, és mikortól beszélhetünk már a magyar munkaerőpiac tartósabb, strukturális gyengüléséről?

A jelenlegi helyzet már nem magyarázható kizárólag a gazdasági lassulással, hiszen a magyar munkaerőpiacon évek óta strukturális problémák is jelen vannak.

A KSH adatai szerint 2026 második negyedévében a vállalkozások körében nőtt a betöltetlen álláshelyek száma az előző év azonos időszakához képest, miközben a munkanélküliség is emelkedett.

Ez arra utal, hogy nem pusztán az álláslehetőségek számának csökkenéséről van szó: egyes ágazatokban továbbra is munkaerőhiány tapasztalható, miközben máshol nehéz elhelyezkedni. A helyzetet területi és képzettségbeli különbségek is nehezítik.

A tartós javuláshoz ezért önmagában a gazdasági növekedés sem elegendő: a munkavállalók képzésére és átképzésére, valamint a területi és ágazati különbségek mérséklésére is szükség van.

Mely ágazatok felelősek leginkább a foglalkoztatás visszaeséséért?

A visszaesés a feldolgozóiparban és az építőiparban is markánsan érzékelhető. A KSH adatai szerint 2026 augusztusában a nemzetgazdasági ágak többségében nőtt az alkalmazásban állók száma az előző év azonos időszakához képest, a feldolgozóiparban azonban 11,6 ezer, a kereskedelemben pedig 6,4 ezer fős csökkenést mértek.

Az építőiparban szintén baj van: az ÉVOSZ (Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége) októberi beszámolója szerint az ágazatban foglalkoztatottak száma két év alatt 400 ezerről 348 ezerre esett. A háttérben elsősorban a visszafogott kereslet és a beruházások elhalasztása állhat. A szolgáltatások területén ugyanakkor nem beszélhetünk általános visszaesésről, az egyes ágazatok helyzete jelentősen eltér egymástól.

Különösen aggasztó, hogy a munkakeresés átlagos időtartama már 11,7 hónap, és a munkanélküliek több mint harmada legalább egy éve keres állást. Mi lehet az oka?

A Humán Centrum tapasztalatai szerint a tartós munkanélküliség növekedésének egyik fő oka a visszafogott munkaerő-kereslet: a vállalatok egy része továbbra is óvatos a létszámbővítéssel, több helyen létszámstop van érvényben, így kevesebb lehetőség nyílik az elhelyezkedésre. Emellett a munkáltatói elvárások és az álláskeresők képzettsége, tapasztalata vagy lakóhelye nem mindig találkozik, ami tovább nehezítheti a munkába állást.

Nehezebb helyzetben lehetnek az idősebb álláskeresők is, akik sokéves szakmai tapasztalatuk ellenére életkoruk miatti előítéletekkel szembesülhetnek. A hosszabb munkanélküliség ráadásul önmagában is hátrányt jelenthet a kiválasztás során.

Mind a munkáltatók, mind az álláskeresők számára lehetőséget kínálhatnak a rugalmas, atipikus foglalkoztatási formák, például a munkaerő-kölcsönzés vagy a szövetkezeti foglalkoztatás.

Ezek a vállalatok számára lehetővé teszik a változó létszámigényekhez való alkalmazkodást, az álláskeresőknek pedig akár olyan cégeknél is munkalehetőséget biztosíthatnak, amelyek jelenleg nem bővítik saját állományukat.

A 25 év alattiak munkanélküliségi rátája már 15,4 százalék, vagyis elérte az uniós átlagot, miközben Lengyelországban és Csehországban jóval alacsonyabb. Miért nehezebb ma egy magyar pályakezdőnek belépnie a munkaerőpiacra?

A pályakezdők elhelyezkedését – a visszafogottabb vállalati toborzás mellett – a növekvő munkáltatói elvárások is nehezítik. A bizonytalan gazdasági környezetben a cégek óvatosabban döntenek az új munkatársak felvételéről, és gyakran előnyben részesítik azokat, akik már rendelkeznek releváns tapasztalattal, és rövidebb betanítás után önállóan tudnak dolgozni. Így a pályakezdőknek sokszor a már néhány éves munkatapasztalattal rendelkező álláskeresőkkel is versenyezniük kell.

További kihívást jelentenek a képzettségbeli eltérések: míg egyes műszaki és mérnöki területeken továbbra is szükség van pályakezdő szakemberekre, más diplomás munkakörökben jóval nagyobb a verseny.

A digitalizáció és a mesterséges intelligencia térnyerése pedig az adminisztratív és egyes szellemi munkakörök feladatait is átalakítja, így a folyamatos tanulás (lifelong learning) és az új készségek elsajátítása egyre fontosabbá válik.

Éppen ezért felértékelődik a tanulmányok mellett megszerzett munkatapasztalat. A cégcsoportunkhoz tartozó Mind-Diák Szövetkezet tapasztalatai szerint azok a fiatalok, akik már egyetemi éveik alatt releváns gyakornoki munkát végeznek, jelentős előnnyel indulhatnak a főállású elhelyezkedés során.

Mi lehet a következő egy év legfontosabb munkaerőpiaci kockázata? Arra számít, hogy a munkanélküliség tovább nő, vagy egy gazdasági élénkülés viszonylag gyorsan megfordíthatja a jelenlegi trendet – és mely mutatót figyelné most leginkább annak eldöntésére, merre tartunk?

Az előttünk álló év egyik legnagyobb munkaerőpiaci kockázatának a vállalati kivárás elhúzódását és a tartós munkanélküliség további növekedését tartom.

A bizonytalan gazdasági környezetben sok vállalat a költségek visszafogására és a meglévő kapacitások hatékonyabb kihasználására törekszik, miközben bizonyos kulcspozíciókra továbbra is nehéz megfelelő szakembert találni.

A cégek egy része elhalasztja új pozíciók megnyitását, létszámstopot vezet be, ugyanakkor igyekszik megtartani nehezen pótolható munkatársait, hiszen pótlásuk, az új munkavállalók toborzása és betanítása jelentős idő- és költségráfordítással jár.

A gazdasági élénkülés kedvező fordulatot hozhat, de nem feltétlenül eredményez azonnali létszámbővítést. A vállalatok először a meglévő kapacitásaikat használhatják ki, átszervezhetik a feladatokat, vagy akár a már náluk dolgozó, bevált kölcsönzött és gyakornoki munkatársakat is átvehetik saját állományukba. A foglalkoztatás bővülése ezért a gazdasági növekedéshez képest később jelentkezhet.

HR-szempontból elsősorban az új álláshirdetések számát és a vállalatok toborzási aktivitását figyelném. A Humán Centrum számára a partnercégek létszámigényeinek alakulása is fontos visszajelzés arról, merre tart a munkaerőpiac: új pozíciókat nyitnak-e a vállalatok, vagy továbbra is elsősorban a távozó munkatársakat pótolják.

Szintén fontos jelzés az atipikus foglalkoztatási formák – például a munkaerő-kölcsönzés és a szövetkezeti foglalkoztatás – iránti kereslet változása. Emellett az önkéntes fluktuáció alakulása is árulkodó lehet, hiszen a munkavállalók váltási hajlandósága a munkaerőpiaci bizalom egyik jelzője.

További hírek