Ismét elindul a GROWWW program

A Mol-csoport regionális diplomás programjában az idén 7 országban 74 friss diplomást vesz fel, akik lehetőséget kapnak arra, hogy a régió mobilitásának, energiaellátásának és fenntarthatóságának előmozdítását célzó megoldásokon dolgozzanak – tájékoztatott a vállalat hétfőn.

A közlemény szerint a

Growww elnevezésű egyéves program

széles körben teszi lehetővé tehetséges fiatalok számára, hogy karrierjüket a Mol-csoportnál, Kelet-Közép-Európa egyik vezető energetikai vállalatánál kezdjék meg.

A program résztvevői

egy nemzetközi csapat tagjai lesznek, akiket a Mol tapasztalt szakemberei mentorálnak.

A Mol-csoport

a régió körforgásos gazdaságának kulcsszereplőjévé kíván válni.

Célja a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése és biztonságos, zöld energia biztosítása a régió számára.

Az energián kívül olyan területeken is dolgoznak, mint például

a fenntartható vegyi anyagok, a mobilitás, a kiskereskedelem és a hulladékgazdálkodás.

Olyan tehetségeket keresnek, akik a vállalattal együtt sikeresen alakíthatják a jövőt, és a régió mindennapi fejlődésének motorjai lehetnek – hangsúlyozták a közleményben.

További hírek