A klímaváltozás hatásai már a közvetlenül is érezhetők a Kárpát-medencében – Mielőbbi cselekvésre van szükség

Szombaton eltúrázhatunk a “pörbölyi titánhoz” – Magyar rekord is fűződik a nevéhez
2023-04-24
Ismét elindul a GROWWW program
2023-04-24
Show all

A klímaváltozás hatásai már a közvetlenül is érezhetők a Kárpát-medencében – Mielőbbi cselekvésre van szükség

Személyes példamutatással lehet rávenni a fiatalokat, hogy környezettudatosan éljék az életüket – hangsúlyozta a Belügyminisztérium köznevelésért felelős helyettes államtitkára a 2023. évi Kárpát-medencei fenntarthatósági témahét nyitórendezvényén hétfőn.

Kisfaludy László a Magyar Tudományos Akadémián megtartott konferencián elmondta, a 2016-ban útjára indított programsorozat célja

a fenntarthatóság üzenetének közvetítése.

Fontosnak nevezte, hogy a fiatalok tisztában legyenek azzal, hogyan tudják megőrizni és a későbbi generációknak eredeti pompájában, minél értékesebben átadni a természeti környezetet.

Szerinte a mindennapokban is látszik, hogy

a klímaváltozás hatásai már itt, a Kárpát-medencében is közvetlenül érezhetők,

elég visszagondolni az M1-es autópályán történt porvihar okozta tömegbalesetre.

Beszámolt arról, hogy a fenntarthatósági témahét iránt évről évre növekszik az érdeklődés.

Az idén

csaknem 1800 iskola – az iskolák mintegy harmadának – 400 ezer diákja vesz részt az április 24-től április 28-ig tartó programsorozatban.

A helyettes államtitkár kitért arra, hogy a témahét mellett sok egyéb program is segíti a gyermekek szemléletformálását.

Ilyen például az

ökoiskola- és a zöldóvoda-hálózat,

ebben az elmúlt tanévben mintegy 1300-1400 iskola és több mint ezer óvoda vállalta, hogy beépíti oktatási, nevelési tevékenységébe a környezettudatos szemléletet.

Kisfaludy László elmondta,

a fenntarthatóság a köznevelésben már tantárgyként is létezik,

sőt 2024-től projektfeladatként érettségit is tehetnek belőle a fiatalok, valamint a pedagógusok képzésében és minősítésében is megjelenik a téma.

Raisz Anikó, az Energiaügyi Minisztérium környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára előadásában azt hangsúlyozta, hogy a fenntarthatóság kihívásaival regionális és globális méretekben is számolni kell.

Fontos, hogy Magyarországnak legyen nemzeti stratégiája – mondta, hozzátéve, “a fenntartható fejlődés bölcsője a család”, a hiteles klímavédelem pedig a kormány családpolitikájának alapja.

Elsődleges feladatnak tekintik a Kárpát-medence természeti környezetének, gazdag vízkészletének, termőföldjeinek, változatos élővilágának megőrzését a jövő generációinak – hangoztatta az államtitkár.

Cél a minél gyorsabb áttérés az innovatív, zöld, saját hulladékát feldolgozni képes körforgásos gazdaságra – jelentette ki.

Arról is beszélt, hogy a fenntarthatóság biztosítása nem csak kormányzati feladat.

Úgy fogalmazott:

mindannyiunk érdeke, hogy olyan döntéseket hozzunk, amelyek fenntarthatóbb társadalomhoz illeszkednek, fontos, hogy mindenki tájékozott és elkötelezett legyen a megelőzést illetően.

Raisz Anikó úgy vélekedett, össztársadalmi szinten kell előmozdítani a felelős gondolkodást, a gazdasági szereplők ösztönzése mellett ezért a lakosság környezettudatosságának fejlesztése is szükséges.

Azonnali cselekvésre szólított fel előadásában Sódar Gabriella, a Kék Bolygó Alapítvány klímavédelmi igazgatóhelyettese, aki Petőfi Sándort idézve azt hangoztatta: “itt az idő, most vagy soha”.

Szerinte a fenntarthatósági témahét jó lehetőség az

együttes előrelépésre a jövő érdekében.

A környezettudatos nevelés fontosságát hangsúlyozva arra buzdított, legyen bátorság és alázat a diákokkal együtt tanulni a fenntarthatóságról, hogy “a gyermekeink büszkék lehessenek ránk”.

Kitért arra, hogy a mielőbbi szemléletváltást a népességnövekedés gyors üteme is sürgeti, mert

már most 29 millióval többen vagyunk, mint tavaly novemberben,

amikor a Föld lakosainak becsült száma átlépte a nyolcmilliárdot.

V. Németh Zsolt magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztos a konferencián arról beszélt, hogy a fenntarthatóságnak nemcsak gazdasági, hanem társadalmi dimenziója is van.

Hiszem azt, hogy a hagyományaink, nemzeti értékeink társadalmi erőforrást jelentenek, egyfajta életvezetési mintát, ethoszt is. Segítséget nyújtanak abban, hogy a természeti és gazdasági erőforrásokat jól használjuk fel

– magyarázta. Példaként említette a hagyományos magyar ételeket – így a csabai kolbászt vagy a bajai halászlevet – amelyek a hozzájuk kapcsolódó életmóddal együtt nemzeti értéknek számítanak.

Megemlítette továbbá az élő hagyományok – köztük mohácsi busójárás – őrzésének fontosságát is.

A magyar nemzeti értékeket az államtitkár szerint szerethetővé, népszerűvé kell tenni, megőrzésükhöz pedig társadalmi támogatás is szükséges.

A fenntartósági témahét nyitórendezvényen

átadták az idei Zöld tündér-díjakat is

a környezettudatos nevelésben élen járó, illetve legaktívabban részt vevő pedagógusoknak, diákoknak, iskoláknak és önkéntes szervezeteknek.

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.