Villámcsődület Kolozsvár főterén – Rekordszámban jelentkeztek az 5 napos rendezvényre

Rekordszámú résztvevővel, a környezettudatosság jegyében kezdődött el szerdán a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által szervezett, május 3-7. között zajló Diáknapok Kolozsváron.

A Kolozsváron tanuló magyar egyetemisták legnagyobb rendezvénye idén lenne 30 éves, azonban a járvány miatt kétszer elmaradt, így szerdán 28. alkalommal rajtolt el.

A KMDSZ Diáknapok a hagyományos

villámcsődülettel kezdődött a város főterén,

majd a vetélkedőkön részt vevő csapatok a városon át vonultak az ötnapos rendezvény helyszínére, a Hója erdő szélére.

A szervezők közlése szerint idén

rekordszámú, 63 csapat jelentkezett

a megméretkezésre, így abban mint háromezer diák vesz részt rajta, míg több mint száz egyetemista a szervezésben segédkezik.

Az ötnapos rendezvény során színes programokkal készülnek, a népszerű játékok, sportok mellett este koncertek és bulik is lesznek, a fellépők között van Manuel, a cigányzenét játszó Parno Graszt és Beton.Hofi.

A szervezők a környezetre is jobban odafigyelnek, környezettudatosságra próbálják nevelni a résztvevőket, így a verseny egyik kihívásaként szemétgyűjtésre hívják a csapatokat.
A KMDSZ Diáknapok után közös faültetés is lesz, 63 csemetét terveznek elültetni, minden diákcsapat nevében egyet.

További hírek