A karácsonyi ünnepkör közeledtével gyakrabban cipekedünk, az utazások miatt több időt töltünk ülőhelyzetben és kevesebb idő jut a sportolásra is, ami miatt tömegeknél jelentkezik deréktáji vagy nyakfájdalom. Szentiványi Rita gyógytornász-manuálterapeuta arról beszélt, a hideg sem tesz jót az ízületeknek, ezért érdemes rétegesen öltözködni, de az első komolyabb havazás szinte mindenkinél kivált valamilyen panaszt a hólapátolás következtében. A szakember szerint minél hamarabb kezdjük el a terápiát, annál gyorsabb lehet a regeneráció, így ha már megtörtént a baj, forduljunk mielőbb gyógytornászhoz.
Ha december, akkor felpörög a síszezon, megszaporodnak a családlátogatások, többször emelgetjük az unokákat, a megváltozott szokások pedig szúró, hasító deréktáji és nyakfájdalmakhoz vezethetnek. A karácsonyi ajándékvásárlások alkalmával órák hosszát is gyalogolhatunk, ezt a hirtelen megterhelést viszont nem bírja a gerinc.
Szentiványi Rita, a MozgásKlinika országos franchise-hálózatának alapítója arról beszélt, a másik jellemző probléma az, hogy a vendégségek, szállodai kikapcsolódások idején gyakrabban alszunk idegen kanapékon, ágyakon, ami nagyon megterheli a gerinc ágyéki és nyaki szakaszát, ez pedig szintúgy porckorong problémákat okozhat.
Ebben az időszakban nagyon jellemző, hogy a többségnek nincs ideje a célzott testmozgásra, így például konditerembe vagy gyógytornászhoz járni, ráadásul a két ünnep között sok hely be is zár. Sőt, sokan a munkahelyük közelében szoktak sportolni, így ha az év végén kevesebbet járnak be dolgozni, akkor ebből is hajlamosak engedni
mutatott rá a szakember.
A manuálterapeuta azt tanácsolja, érdemes megváltoztatni a testmozgás módját, és akár rövidített formában, online elérhető videók segítségével tartsuk karban a gerincünket. Felhívta továbbá arra is a figyelmet: mivel ahogy haladunk előre a télbe, úgy van egyre hidegebb, ez az ízületeinknek sem tesz jót. Fontos, hogy rétegesen öltözzünk, téli sportok űzése alatt pedig tartsuk melegen a deréktáji szakaszt, hiszen ezt kívánja az egészségünk.
A MozgásKlinika szakembereihez zömében férfiak szoktak fordulni, aminek két fő oka van. Az egyik, hogy belevetik magukat a házimunkába karácsonykor, hiszen segíteni szeretnének a családnak, de ezzel túlterhelik a gerincüket. A másik pedig az, hogy az első nagy havazást követően hólapátot ragadnak, ami majdnem mindenkinél deréktáji panaszt vált ki.
A fájdalmakat azonnal kell menedzselni
Szentiványi Rita úgy folytatta, amennyiben már kialakult a deréktáji vagy nyakfájdalom, tisztában kell lennünk azzal, hogy a gyógyszerek szedése miként segíthet rajtunk, hiszen az ünnepekkor kevésbé elérhető a szakorvosi konzultáció.
Ha a baj megtörtént, érdemes például arra figyelni, hogy inkább kemény felületen pihenjünk és tartsuk egyenesen a gerincünket. Mozgassuk át, nyújtsuk meg ezek a feszes izmokat. Továbbá használhatók a gyógyszertárakban kapható izomlazító krémek is a fájdalom enyhítésére
mutatott rá.
Mint fogalmazott, a páciensek egyre tudatosabbak, és tisztában vannak vele, hogy minél előbb terápiás kezelés éri őket, annál gyorsabb a regeneráció. Jobb ugyanis már a kezdetekkor menedzselni a fájdalmakat még azelőtt, hogy krónikus panasz nem alakulna ki belőle.
Végezetül felhívta rá a figyelmet, a legjobb megoldás, ha manuálterápiás kezelést veszünk igénybe, amely egy klinikai okfejtésen alapuló diagnosztikai és terápiás módszer. A gyógyuláshoz szükség van egy terápiás tervre, mely egyénre szabott és páciensorientált, amit a MozgásKlinika egyedi koncepció alapján ajánl betegei számára.