A világ „legnagyobb” filozófusait rendkívül nehéz és szubjektív feladat kiválasztani, hiszen a filozófia története tele van kiemelkedő gondolkodókkal, akiknek hatása korszakonként és területenként eltérő. Azonban az alábbi öt filozófust széles körben a legbefolyásosabbak és legfontosabbak közé sorolják a nyugati filozófiában, és gondolataik alapvetően formálták a gondolkodásunkat:
1. Platón (kb. Kr. e. 427–347):
Ókori görög filozófus Athénban, Szókratész tanítványa és Arisztotelész mestere. Műveit dialógusok formájában írta.
Fő gondolatai:
- Ideatan: Az érzékelhető világ mögött létezik az ideák (formák) tökéletes, változatlan világa. Az érzékelhető dolgok csak ezeknek az ideáknak a tökéletlen másolatai. (Pl. létezik a „szépség” ideája, és a szép dolgok csak ebből részesednek).
- Ismeretelmélet: A valódi tudás az ideák ismerete, amelyet a lélek visszaemlékezés (anamnézis) révén érhet el, nem pedig az érzéki tapasztalás útján.
- Politikafilozófia: „Az állam” című művében leírta az ideális államot, amelyet a filozófusoknak kellene vezetniük, mert csak ők ismerik az igazságosság ideáját. Kidolgozta a lélek három részének (ész, indulat, vágy) és az állam három rétegének (vezetők, őrök, dolgozók) analógiája.
Arisztotelész (kb. Kr.e 384-322)
Ókori görög filozófus, Platón tanítványa, Nagy Sándor nevelője. Rendszerező gondolkodó, szinte minden tudományterülettel foglalkozott.
Fő gondolatai:
- Logika: Megalkotta a formális logika alapjait, a szillogizmusok elméletét, amely évszázadokig a logikai gondolkodás alapja volt.
- Metafizika: Az anyag és forma egységét hirdette (szubsztancia-elmélet), ellentétben Platón ideatanával. Vizsgálta a létezés okait (anyagi, formai, ható-, cél-ok).
- Etika: Az erényetikát dolgozta ki, amely szerint a boldogság (eudaimonia) a legfőbb jó, és ezt az erényes élet gyakorlásával lehet elérni, az „arany középút” megtalálásával a szélsőségek között.
- Tudományos módszer: Hangsúlyozta az empirikus megfigyelés és a rendszerezés fontosságát a tudományos vizsgálódásban.
René Descartes (1596–1650)
Francia filozófus, matematikus és természettudós, akit gyakran a modern filozófia atyjának neveznek.
Fő gondolatai:
- Módszeres kétely: Annak érdekében, hogy biztos tudáshoz jusson, mindent kétségbe vont, amiben csak lehetett kételkedni.
- „Cogito, ergo sum” („Gondolkodom, tehát vagyok”): Arra a következtetésre jutott, hogy a saját gondolkodásának ténye az egyetlen dolog, amiben nem kételkedhet, ez lett filozófiájának alapja.
- Racionalizmus: Az ész és a tiszta gondolkodás elsődlegességét hangsúlyozta a megismerésben az érzéki tapasztalattal szemben.
- Test-lélek dualizmus: Éles különbséget tett a gondolkodó szubsztancia (lélek, elme) és a kiterjedt szubsztancia (test, anyag) között.
Immanuel Kant (1724–1804):
A felvilágosodás korának egyik legbefolyásosabb német filozófusa. Munkássága hidat képez a racionalizmus és az empirizmus között.
Fő gondolatai:
- Transzcendentális idealizmus: Azt állította, hogy bár tudásunk a tapasztalatból származik, az elme aktív szerepet játszik a tapasztalat strukturálásában az „a priori” (tapasztalat előtti) kategóriák (pl. tér, idő, okság) segítségével. Nem a dolgokat önmagukban (noumenon), hanem csak azok megjelenési formáját (fenomenon) ismerhetjük meg.
- Kategorikus imperatívusz: Egyetemes erkölcsi törvényt fogalmazott meg: „Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája mindenkor egyszersmind általános törvényhozás elveként érvényesülhessen.” Ez az etika alapja, amely a kötelességre és az észre épül, nem a következményekre.
- Kritikai filozófia: Három nagy „Kritikájában” (A tiszta ész kritikája, A gyakorlati ész kritikája, Az ítélőerő kritikája) vizsgálta az emberi megismerés, erkölcs és esztétikai ítéletalkotás határait és lehetőségeit
Friedrich Nietzsche (1844–1900):
Német filozófus, klasszika-filológus, költő és zeneszerző. Radikális kritikus gondolkodó, akinek hatása a 20. századi filozófiára és kultúrára óriási.
Fő gondolatai:
- A hagyományos erkölcs kritikája: Különösen a keresztény erkölcsöt kritizálta („úr- és szolgaerkölcs”), amelyet az élet meggyengítésének tartott. Híres kijelentése: „Isten halott”.
- Az Übermensch (emberfeletti ember): Egy eszménykép, aki képes felülemelkedni a hagyományos értékeken, saját értékeket teremt, és teljes mértékben igenli az életet.
- A hatalom akarása (Wille zur Macht): Az alapvető hajtóerő minden létezőben, egy állandó törekvés az önmaga kiteljesítésére, növekedésére és legyőzésére.
- Örök visszatérés: Az a gondolatkísérlet, hogy az életünk minden pillanata végtelenszer megismétlődik pontosan ugyanúgy – ezt az élet igenlésének legmagasabb formájaként értelmezte.
Ez a lista természetesen csak egy szűk válogatás, és sok más filozófus (pl. Szókratész, Hume, Spinoza, Hegel, Marx, Wittgenstein, Sartre stb.) is hasonlóan fontosnak tekinthető más szempontok alapján. Az itt felsoroltak azonban kétségtelenül a filozófia történetének óriásai, akiknek gondolataival a mai napig párbeszédet folytatunk.
