A Kaukázus déli része a bölcsője a germán, szláv és latin nyelveknek?

Nemrég jelent meg egy széles körben érdeklődést keltő nyelvtörténeti közlemény a nagy tekintélyű Science című tudományos folyóiratban az indoeurópai nyelvcsalád eredetéről és elterjedéséről. A szerzők úgy vélik, hogy megoldást találtak egy több mit kétszáz éves rejtélyre.

Több mint két évszázada foglalkoztatja a tudósokat az indoeurópai nyelvcsalád születésének, eredetének és elterjedésének kérdése. Ebbe a nyelvcsaládba tartoznak többek közt a germán, a latin, a szláv, a balti, az iráni és indiai nyelvek, de a kelta, a görög, az örmény és az albán is. Sokféle elmélet és elképzelés született már ebben a kérdésben (most csak a kutatókról van szó, nem az amatőrök és dilettánsok képzelgéseiről). Az utóbbi egy-két évtized tudományos megközelítései azonban kezdenek abba az irányba fejlődni, hogy több tudományág kutatói állnak össze az eredmények elérésének érdekében. Ezt a fent említett című és témájú közleményt is több mint harminc szakember jegyezte, melynek első szerzője Paul Haggerty a perui Katolikus Egyetem kutatója.

Az ősi DNS világíthat rá az indoeurópai ősnyelv eredetére

Bizonyított statisztikai tény, hogy a világ lakosságának majdnem fele indoeurópai nyelvcsaládokhoz tartozó nyelveken beszél. Ugyanakkor továbbra sem világos, hogy ennek a nyelvcsaládnak a közös ősnyelve (a proto-indoeurópai) hol született, valamint, hogy miért és mikor terjedt el Eurázsiában. Az úgynevezett sztyeppe-hipotézis szerint ez az ősnyelv a Fekete- és a Kaszpi tenger közti, és az attól északra elterülő sztyeppéről terjedt el legkorábban 6500 évvel ezelőtt a főként lovas nomád népcsoportoktól. Egy alternatív, úgynevezett anatóliai vagy „földművelési” hipotézis szerint viszont az indoeurópai nyelvek a mezőgazdasággal terjedtek el a Mezopotámia termékeny félholdjának nevezett régióból, legkorábban 9500-8500 évvel ezelőtt.

Az ősi DNS-ek kutatásai most értékes új perspektívákat tárnak fel, de ezek továbbra is csak közvetett értelmezések a nyelvcsalád előtörténetéről. Az említett tanulmányban közvetlenül a nyelvi adatok alapján tesztelték az anatóliai-, (más néven: mezőgazdasági-) és a sztyeppe-hipotézisek kronológiai előrejelzéseit. Új keretrendszert jelentettek be az indoeurópai kronológiához és nyelveinek szétválási sorrendjéhez

A 161 nyelvből 52 mára kihalt

Míg a korábbi filológiai elemzések ellentmondásos eredményeket szültek, a tanulmány szerzői felismerték és megoldották az ellentmondások okait. Először is a korábban használt adatkészletek korlátozott számú nyelvi mintavétellel dolgoztak, másrészt következetlenül kódolták ezeket.

Másodszor a korábbi elemzések kötelezően abból az előfeltételből indultak ki, hogy a modern beszélt nyelvek közvetlenül az ősi írott nyelvekből származnak, és nem a párhuzamos beszélt változatokból. Ezek a módszertani problémák sajnos eltorzították a következtetéseket, amelyek a nyelvcsaládfa egyes ágainak életútjára és fennmaradásuk dátumaira vonatkoztak. A tanulmány szerzői most az indoeurópai nyelvek közötti rokonságokat (közös szóeredeteket) feltáró új adatkészletet mutattak be. Ez az adatkészlet vizsgálataik szerint kiküszöböli a múltbeli ellentmondásokat, valamint teljesebb és kiegyensúlyozottabb nyelvi mintavételt biztosít mind a 161 indoeurópai nyelvre, beleértve az 52, mára kihalt nyelvre.

A kutatások eredménye, hogy alig néhány ősi írott nyelvre lehetett visszakövetkeztetni a modern nyelvcsaládok közvetlen őseiként. Megtalálták az indoeurópai ősnyelv úgynevezett gyökérkorát, amely körülbelül 8100 évvel ezelőttre tehető (95 százalékos valószínűséggel 6740 és 9610 évvel ezelőttre). Az indoeurópai nyelvek már 7000 éve aránylag gyorsan több, nagyobb ágra oszlottak anélkül, hogy a közös ősnek lenne egy koherens nem-anatóliai magja. A kelta nyelvcsaládnak például nincs szoros kapcsolata a balto-szláv nyelvekkel, ami kérdésessé teszi a sztyeppén keresztüli terjedés elméletét.

 

Az indoeurópai nyelvet beszélők 5 ezer éve rajzottak szét

Rendkívül érdekes, ugyanakkor tiszteletre méltó tudományos magatartás a következtetések kifejtésében alkalmazott önkritikus hozzáállás. Noha valós és hasznos eredményt tettek közzé, mégsem akarják letarolni sikerük hangoztatásával a mezőnyt, hanem elismerik kutatásaik jelenlegi határait. A korában említett két hipotézis (a sztyeppei és a mezőgazdasági) szerintük nem teljesen összeegyeztethető saját kutatási eredményeikkel, de ebből nem azt a következtetést vonják le, hogy azok hamisak és hibásak lennének.

Mégpedig azért nem, mert a legutóbbi genetikai kutatások szerint az anatóliai ág (a letelepült, mezőgazdasági életmódot folytató népek sora) nem a sztyeppéről származik, (arra már nem terjed ki a kutatás, hogy oda meg miként kerülhettek), hanem inkább a Kaukázus déli részéről, vagyis az indo-iráni területek felől. Ugyanakkor a Jamnaja kultúrából származtatható népek (vagy embercsoportok?) vándorlásának, terjeszkedésének korlátozott számban felfedezhetők genetikai bizonyítékai.

Az indoeurópai nyelvet beszélő (de konkréten meg nem határozott) népek 5000 évvel ezelőtti szétrajzása a szerzők szerint később történt, mint amit a nyelvtörténet feltételez a proto-indoeurópai nyelvek szétválásának időpontját illetően, de ennél nem mennek tovább.  A mellékelt illusztráció jól mutatja a régészeti kutatások eredményeit az egyes kultúrák terjedését és helyfoglalását illetően Európában.

A tanulmányt jegyző több mint harminc szakember közt a nyelvtörténészek mellett történészek, régészek, néprajzkutatók, művészettörténészek is voltak, hiszen kutatásaikat kiterjesztették a feltételezett proto-indoeurópai nyelveket beszélők – temetkezésekből feltárt – tárgyaira, valamint vizsgálták temetkezési szokásaik jellegét is. A tudomány mai állása szerint a (jelen esetben) proto-indoeurópainak tartott nyelvet beszélőket (előgermánok, előszlávok stb.) nem népnevek szerint határozzák meg, mert erre egyelőre semmiféle tudományos bizonyíték nincs. Helyette olyan meghatározásokat használnak, mint a „jamnaja-kultúra”, vagy a gödörsíros temetkezés, esetleg a „zsinórdíszes kerámia kultúra”. Még akkor is ragaszkodnak ezekhez a meghatározásokhoz, ha feltételezhető, hogy ezekből a kultúrákból fejlődtek ki és ágaztak el a mai indoeurópai nyelveket beszélő népek: a germánok, a szlávok, vagy a latinok.

Az indoeurópai nyelv születésének és kialakulásának földrajzi helyét azonban végül is a Kaukázus déli részére helyezik. A nyelvi, valamint a genetikai és régészeti adatok összevetését követően pedig arra a megállapításra jutnak, hogy az úgynevezett ősi indoeurópai rejtély megoldása a két, eddig egymással szemben álló és egymás megállapításait vitató elmélet a mezőgazdasági- és a sztyeppe-hipotézis hibridjében rejlik. Szerintük ezzel megoldást találtak egy kétszáz éve folyó tudományos vitára.