Szombaton eltúrázhatunk a „pörbölyi titánhoz” – Magyar rekord is fűződik a nevéhez

Kirándulásokkal, kiállításokkal, lovas bemutatóval és gyermekprogramokkal kezdődik a hét végén az idegenforgalmi idény a Gemenc Zrt. ökoturisztikai központjában, Pörbölyön.

Az erdőgazdaság hétfői közleménye szerint

szombaton délelőtt 20 kilométeres gyalogtúrát szerveznek

Magyarország jelenleg ismert legnagyobb törzskerületű fájához, a „pörbölyi titánhoz”.

A 2013-ban fellelt, 12 méteres törzsű, csomoros fekete nyár a Gemenc pörbölyi erdőtömbjében áll, korát 100 évre becsülik.

Vasárnap, az

Éledő Gemenc

című szezonnyitó eseményen az ökoturisztikai központtól délelőtt és délután egyaránt két alkalommal visz kirándulókat lovasfogat a gemenci erdőbe, és először indul el a gemenci erdei vasúton a Rezét gőzmozdony nosztalgiavonata.

A központban látogatható lesz

A gemenci gímszarvas és A Gemenc kincsei című interaktív kiállítás,

bemutatják Szarvas Pongrácnak az ártéri erdőről 2022-ben megjelent könyvét, az Anda Lovas Sport egyesület pedig a középkori lovas nomádok harcmodorából ad ízelítőt. A gyermekeket egész nap készségfejlesztő fajátékok, kézműves foglalkozások várják.

A Gemenc Zrt. azt is közölte, hogy

az erdei vasút szombattól október 29-ig nyári menetrend szerint közlekedik Pörböly és Malomtelelő között: péntekenként három, hétvégén és ünnepnapokon hat-hat vonat indul Pörbölyről.

A Rezét gőzmozdony által vontatott nosztalgiavonatok hétvégén és ünnepnapokon közlekednek.

További hírek