A koreai kriptokirályt mégsem adja ki Montenegro

Iráni dróngyártók ellen hoztak büntetőintézkedéseket az USA-ban
2023-12-20
A jövő iparágai ázsiai kézben vannak – hogy engedhette ezt meg a Nyugat?
2023-12-20
Show all

A koreai kriptokirályt mégsem adja ki Montenegro

Semmissé nyilvánította a Terraform blokklánccég dél-koreai alapítója, a kriptokirályként is ismert Do Kvon kiadatására vonatkozó döntést a montenegrói fellebbviteli bíróság – közölte a Vijesti.me montenegrói hírportál.

A bíróság közleményét idézve a hírportál közölte, hogy a testület elfogadta a vádlott védőügyvédjének fellebbezését, semmissé nyilvánította a podgoricai felsőbíróság ítéletét, az ügyet pedig visszarendelte az alapfokú bíróságra. Az indoklás szerint a felsőbíróság eljárásbeli hibákat ejtett, nem vett figyelembe döntő bizonyítékokat, valamint a feltárt bizonyítékok nem egyértelműek, ezért a kiadatásra vonatkozó ítélet nem megalapozott.

Do Kvont és társát, a Terraform pénzügyeiért felelős Hon Csang Dzsunt március 23-án a podgoricai repülőtéren fogták el, amikor egy Dubajba tartó magánrepülőre készültek felszállni. Mindkét férfi hamis okmányokkal akart utazni. Júniusban közokirat-hamisítás miatt mindkét férfit négy-négy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték Podgoricában.

Közben a montenegrói igazságügyi minisztériumhoz az Egyesült Államoktól és Dél-Koreától is érkezett kérelem a férfiak kiadatására. A podgoricai felsőbíróság novemberben, a kiadatásról szóló döntést követően arról tájékoztatott, hogy Do Kvon beleegyezett abba, hogy Dél-Koreának adják ki, ugyanakkor a végleges döntést erről az igazságügyi miniszternek kell meghoznia azt követően, hogy a férfi letöltötte a rá kiszabott börtönbüntetést Montenegróban.

Do Kvon blokklánccége tavaly omlott össze, a cég kriptovalutái, a terraf és a luna, elvesztették értéküket, a befektetők pedig emiatt több mint 40 milliárd dollárt veszítettek.

A “kriptokirály” tavaly októberben még ártatlanságát hangoztatta, és az ellene megfogalmazott vádakat politikailag motiváltnak nevezte. Emellett korábban több Twitter-üzenetében hangsúlyozta, hogy “egyáltalán nincs szökésben”, azonban tartózkodási helyét “biztonsági okokra” hivatkozva nem volt hajlandó elárulni.

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.