Három év után ismét az Apple a legértékesebb márka a világon a brit Brand Finance piackutató és üzleti tanácsadó vállalat…
Nagy dobásra készül az Apple. A 2024-ben piacra kerülő Apple Watch állítólag mérni tudja a vérnyomást, de az alvászavarokkal kűzdőknek is segíthet majd. A cég több termékébe is egészen különleges egészségügyi funkciókat tervez
Az alvászavar nagyon sokak nyugodt éjszakai pihenését akadályozza. Az alvási ahnoéban szenvedőknél a légzés alvás közben időről-időre abbamarad, majd újra elindul, ennek jele a horkolás is. Kezelés nélkül komoly egészségügyi komplikációkat okozhat, többek között szív- és érrendszeri problémák is felléphetnek.
Állítólag a következő Apple Watch képes lehet arra, hogy figyelmeztessen, ha alvási ahnoé-ban szenved az óra hordója – írja az Insider.com.
A Bloomberg szerint a jövő évi óra egyik legjelentősebb újítása lesz az alvási apnoe érzékelője.
A 2024-ben megjelenő funkció a jelentés szerint érzékelni fogja az ember légzését alvás közben, és segít megállapítani, hogy az alvási apnoe jeleit mutatja-e. Ha igen, akkor az órán lévő alkalmazás javasolni fogja, hogy keressen fel egy orvost.
Az Apple Watch képes lesz a vérnyomás mérésére is.
Jelenleg az Apple Watch tudja ugyan mérni a pulzust és a vér oxigénszintjét, de a vérnyomásmérést – amelyre régóta komoly igény volt – eddig nem tudták megoldani.
Állítólag a az Apple más termékeibe is egyre több és több egészségmegörő funkciót épít be.
A Bloomberg szerint például hallókészülék lehet majd a következő AirPodsban, vagyis viselőik tesztelhetik saját hallásukat.
A Vision Pro , az Apple jövő év első felében megjelenő headsetje pedig segíthet a mentális egészség nyomon követésében és javításában. A The Information szerint az Apple egy olyan funkció hozzáadását fontolgatja, amely nyomon követi az arckifejezéseket és felismeri a szorongást, a depressziót és a poszttraumás stressz-szindrómát. A headset ezután a virtuális valóság technológiáját használva hangokat fog lejátszani és vizuális képeket megjeleníteni, amelyek célja, hogy javítsa viselője hangulatát.
Három év után ismét az Apple a legértékesebb márka a világon a brit Brand Finance piackutató és üzleti tanácsadó vállalat…
Hamarosan újabb funkcióval bővül a Vodafone Magyarország Alapítvány és az Országos Mentőszolgálat közös ÉletMentő applikációja: a fejlesztésnek köszönhetően videókapcsolat létesíthető…
Egy a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) kifejlesztett okostelefonos alkalmazás segítségével egyszerűen eldönthetik a szülők, mit tegyenek, ha gyermekük lázas, és ne…