A legendás vörös bölények barlangja Budapestre jött

Rengeteg autóst megbüntettek a buszsáv használatáért
2024-02-01
Az amerikai katonabiológiai programról tárgyaltak az oroszok és a kínaiak
2024-02-01
Show all

A legendás vörös bölények barlangja Budapestre jött

Ha feltennénk azt a kérdést, hogy mi az első emlékképünk az első történelemóráinkról, valószínűleg a többségünk ugyanazt vágná rá: azok a vörös bölények abban a sziklabarlangban. Az a bizonyos barlang azokkal a bizonyos bölényekkel most időlegesen a Nemzeti Múzeumba költözött.

Az ember gondolkodásának fejlődése és ezzel párhuzamosan eszközeinek egyre összetettebbé válása az emberré válás kezdetétől fogva exponenciálisan gyorsul. A legkorábbi kőeszközöktől a legegyszerűbb ekékig például évmilliók teltek el. A legegyszerűbb ekéktől a műholdas vezérlésű traktorig azonban már csak alig 5000 év. De ugyanez a gyorsuló fejlődés figyelhető meg az ember absztrakt gondolkodásában és ennek egyik leképeződésében, a művészetben is. Ennek az egyik legszebb példáját pedig most közelebb hozta hozzánk a Nemzeti Múzeum, ahol Az Altamira barlangrajzai – A művészet kezdetei című, múlt héten nyílt és június 2-ig nyitva tartó kiállításon képzőművészetünk első 20 000 évébe nyerhetünk bepillantást.

Az Altamira barlang életnagyságú képe a kiállításon

Az Altamira barlang életnagyságú képe a kiállításon
Fotó: A szerző felvétele

Gondolkodásunk fejlődésének gyorsulását jelzik az ember történetének periódusait jelző korok rövidülései is: a legelső, az őskőkor mintegy 2,8 millió évet ölel át és 12 000 éve ért véget. Ennek – az emberi léptékkel mérve – szinte végtelen időszaknak a végén, körülbelül 45 000 éve jelentek meg az első barlangrajzok – legalábbis a máig fennmaradt és mostanra már felfedezett alkotások. A 45–12 ezer évek közötti időszakból azonban már több mint 500 olyan barlangot ismerünk Európa szerte – az Ibériai-félszigettől az Urál-hegységig –, ahol a Homo sapiens otthagyta a kéznyomát. Ezek közül a legkorábban felfedezett a spanyolországi Altamira-barlang és a benne található rajzok.

Ezek az alkotások pedig nem csupán a felfedezésük idejével, hanem szépségükkel is kiemelkednek a többi közül, s ezt mi sem jelzi jobban, mint hogy 1879-es előkerülésükkor gyakorlatilag minden szakértő tagadta ősi mivoltukat. Csupán felfedezőjük, Marcelino Sanz de Sautuola hitt abban, hogy a több tízezer éve, Észak-Spanyolország tengerpartja mentén élők karcolták és festették a falakra az állati és emberi alakokat és a különféle geometrikus jeleket.

Létrás jelek a barlangfalon

Létrás jelek a barlangfalon
Fotó: A szerző felvétele

De nem kárhoztathatjuk a kor kétkedő tudósait, hiszen a XIX. század végén még az volt a közvélekedés, hogy az ősember fabunkóval vadászó és hadakozó, primitív lény volt. Bő 20 év és több tucat, hasonló barlang felfedezése kellett ahhoz, hogy az őstörténészek elismerjék: Sautuolanak igaza volt – ő azonban ezt már nem érhette meg.

A festett bölények első színes másolata

A festett bölények első színes másolata
Fotó: A szerző felvétele

Az Altamira-barlangot a modern ember több mint 20 000 éven át látogatta: a legelső, még egyszínű rajzok 35 000 évesek, a polikróm bölény-ábrázolások viszont már csak alig 15 000 évvel ezelőtt készültek. Ez azt jelenti, hogy a monokróm rajzok és a színes bölény-kompozíció elkészítése között több idő telt el, mint a bölények megfestése és az első MI készítette műalkotás létrejötte között.

Bár Európa-szerte megtalálhatók a festett barlangok, de a legtöbb a kontinens nyugati felén ismert. Az Altamira környéke pedig kifejezetten gazdag őskori rajzokkal díszített barlangokban: egy alig 3500 km2-es – azaz nagyjából egy Heves megyényi – területen 70 ilyet fedeztek már fel. Az, hogy itt ilyen sok található, míg kelet felé haladva számuk drasztikusan csökken (hazánkban például egyetlen festett barlangot sem ismerünk még), nem azt jelenti, hogy az őskor művészei Nyugat-Európában éltek. Valószínű, hogy a Homo sapiens mindenfelé megalkotta barlangrajzait, de az éghajlat nem mindenhol kedvezett ezek megmaradásának. Feltételezhetően nyílt sziklafelületekre is rajzoltak őseink, de azokat az idő vasfoga már réges régen lerágta. Az időjárás viszontagságaitól védett, nem túl nedves, állandó mikroklímájú mészkőüregekben nagyobb eséllyel maradtak fenn.

A vörös bölény életnagyságban, a múzeum kiállításán

A vörös bölény életnagyságban, a múzeum kiállításán
Fotó: A szerző felvétele

Az Altamira-barlang őskőkori festményeinek különös szerencséje, hogy 13 000 évvel ezelőtt a mennyezetről leszakadt sziklák elzárták a bejáratot, ezáltal az üreg hőmérséklete és páratartalma egy, a festmények fennmaradása szempontjából optimális szinten állandósult. A megtalálása óta azonban rengetegen látogatták a barlangot, aminek hatására mind a hőmérséklete, mind a páratartalma vészesen megnőtt. A festmények állapota romlani kezdett, a múlt öröksége elveszni látszott. Éppen ezért 1977-ben lezárták a barlangot és a látogatószámot évi 8500-ban maximálták. Ez azonban nem volt elég: 2002-ben teljesen megszüntették a látogatás lehetőségét és a barlangot napjainkban hetente 5 fő tekintheti meg.

Vadló a barlang falán

Vadló a barlang falán
Fotó: A szerző felvétele

Az érdeklődés e különleges barlangrajzok iránt természetesen nem csökkent. Sőt, a tiltás – mint oly sok minden mást – ezt is vonzóbbá tette. Éppen ezért döntöttek úgy, hogy – mint több más veszélyeztetett örökségvédelmi helyszín esetében – elkészítik az eredeti hajszálpontos másolatát. A Neocueva (Új barlang)  – amelynek bejáratát már egy modern múzeumépületen át lehet megközelíteni – elkészítése során először nagyfelbontású felülettérképezést végeztek, amelyből digitális modell készült.

Az eredeti barlang lezárt bejárata

Az eredeti barlang lezárt bejárata
Fotó: Palugyai István

Ez azért is volt fontos, mivel az őskori művészek ezeknél a festményeknél a sziklafal alakját is „belekomponálták” műveikbe: azzal, hogy a szikla domborulataihoz igazították képeiket, azt érték el, hogy rajzaik háromdimenzióssá váltak. Így a korabeli pislákoló fáklyák villódzó fényében az állatok látszólag életre keltek. A másolatbarlangban először ezeket a kidudorodásokat és a sziklák repedéseit alakították ki, majd az ősi technikákkal két művész, Matilde Múzquiz és Pedro Saura újraalkották az eredeti barlangban látható festményeket.

Látogatók és a kialakított utak a műbarlangban

Látogatók és a kialakított utak a műbarlangban
Fotó: Palugyai István

A Nemzeti Múzeumba érkezett vándorkiállításon a Neocueva „elkészítésével” is megismerkedhetünk a barlang sötétjét imitáló kiállítótérben. A falakat borító hatalmas, nagyon jó felbontású, életnagyságú képek előtt állva egy kis fantáziával tényleg az Altamirába képzelhetjük magunkat. A részletes leírásokból és a látványos videókból pedig megismerkedhetünk az őskőkori művészek életével, mindennapjaival, a rajzok elkészítéséhez használt eszközökkel és technikákkal, megtudhatjuk, vajon miért készültek és mit jelenthetnek a festmények és közelebb kerülhetünk a felfedezőhöz, valamint a felfedezés körülményeihez. A kiállítás végén pedig megismerkedhetünk Altamira művészeinek kárpát-medencebeli kortársaival és azok mindennapjaival a Nemzeti Múzeum gyűjteményének látványos darabjain keresztül.

 

 

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.