A magyarországi középkori művészet egyik legjelentősebb, de személyét illetően titokzatos alkotóját, az MS mesterként ismert művészt és korát mutatja be a Szépművészeti Múzeum nagyszabású kiállítása. A július 20-ig látogatható tárlaton láthatók a mester eddig ismert és újonnan azonosított alkotásai. Endrődi Gábor művészettörténészt, az ELTE BTK docensét kérdezte a tudás.hu a tárlatról.
Egy történészekből, művészettörténészekből és restaurátorokból álló csoport komplex kutatási projektje előzte meg a kiállítást, tehát együtt dolgoztak?
A megfogalmazás tulajdonképpen érintkezik a valósággal, de inkább arról beszélhetünk, hogy többek kutatásai épültek be a kiállításba, akik mintegy három év alatt többé-kevésbé folyamatosan kommunikáltak egymással. Pattantyús Manga (Szépművészeti Múzeum) és Sarkadi Nagy Emese (Esztergomi Keresztény Múzeum) művészettörténészek mellett elsősorban Galambos Éva restaurátort emelem ki, aki a Magyar Képzőművészeti Egyetemen tanít.
Ő vizsgálta a Magyarországon őrzött táblákat a Szépművészeti Múzeumhoz tartozó Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK) munkatársaival és eszközeivel.
2023 decemberében Éva és három kollégája, valamint a művészettörténészek társaságában Bécsben jártunk, és a kiállításon szereplő Vinck-epitáfiumot, a legfontosabb új attribúciót (felfedezést) vizsgáltuk, és egy napunk arra is volt, hogy a Belvedere gyűjteményben a többi táblát, a Funck-epitáfiumot, a Kozma és Damján oltárt is alaposan szemügyre vettük.
Ez persze nagyon rövid idő egy ilyen vizsgálatra, de az út mégis megtermékenyítette a munkánkat, elkészülhetett például a Vinck-epitáfium alárajzolását láthatóvá tevő infravörös reflektogram, ami a teljes fotódiagnosztikai munkát végző Horváth Mátyás szakértelmét dícséri. Mi, a külsős résztvevők egyébként a projekt teljes ideje alatt elvégeztük a saját munkánkat, ami önmagában sem kevés, a szabadidőnkben foglalkoztunk a kiállítással.
Rendkívüli restaurálás
Az Esztergomi Keresztény Múzeummal közös bemutatóra több mint 20 intézmény kölcsönzött képeket. Nagyjából fél évezredes művekről van szó, mindent, amit látunk, restauráltak, megtisztítottak?
Egy kölcsönzéssel a tulajdonos gyűjtemény restaurátorainak mindig sok a tennivalójuk. A kérés beérkezése után tüzetesen megvizsgálják a kért műtárgyat, és véleményt adnak róla, hogy kölcsönözhetőnek tartják-e.
A mozgatás valamilyen szintű restaurátori munkát mindenkor igényel, gyakran van szükség kisebb beavatkozásokra, a grafikákat pedig – amik jelentős részét teszik ki a mostani tárlat anyagának – keretbe kell helyezni.
A Szépművészetiben őrzött és a külföldről érkezett alkotások között is van néhány, amit kifejezetten ennek a kiállításnak a kedvéért restauráltak, mert például az adott múzeumban nem volt kiállítva.
Nem restauráláson, hanem átfogó restaurátori vizsgálaton estek át MS mester legismertebb alkotásai, a selmecbányai Szent Katalin-templom egykori főoltáráról származó táblaképek közül a Magyarországon található öt tábla, közöttük a Magyar Nemzeti Galériában őrzött Vizitáció (Mária látogatása Erzsébetnél).
A selmecbányai Szent Katalin-templom főoltárát (1506) valaha nyolc táblakép díszítette. Hét maradt fenn, ezeket a mostani tárlatot megelőzően még soha, egyetlen alkalommal sem sikerült együtt bemutatni.
Forrás: Szépművészeti Múzeum
A kiállítás egy sor új festményt és számos rajzot azonosít a művész vagy műhelye munkájaként, így csaknem háromszorosára nő az MS mesterrel kapcsolatba hozott művek száma. Mi a meglepetés?
A párizsi Szerelmespár-rajz kivételével az attribúciókat még nem publikáltuk. Szokatlan eljárás, hogy olyan tézisekkel áll elő egy nagyközönségnek szánt kiállítás, amelyeket a szakma még nem rágott át, nem alakult ki konszenzus.
Azonban az elkészült katalógus tanulmányainak szerzői Magyarországról, de külföldről is, pl. Ausztriából, Német-, illetve Lengyelországból a korszak specialistái; velük megvitattuk az új eredményeket, hiszen tudniuk kellett, hogy mihez adják a nevüket. Tavaly tartottam két nyilvános előadást is, az egyiken a rajzokat mutattam be, a másikon pedig a Vinck-epitáfiumot. Így a budapesti szakmai közönség már találkozhatott több attribúcióval. Ezek, mint kis mozaikkövek, felkínálnak egy sor támpontot a festő személyének, útvonalának, a működési helyszíneinek az összeillesztéséhez.
Forrás: Szépművészeti Múzeum
Az MS mesternek tulajdonítható rajzok stílusa Dürer kézi rajzaira is támaszkodik, nemcsak a nyomtatott grafikákra, ami újabb adalék ahhoz, hogy MS mester valószínűleg személyesen járt Nürnbergben. Nagyobb horderejű nyomokat kínálnak az újonnan attribuált festmények, amelyek pedig arra mutatnak, hogy MS mester műhelye tartósan Bécsben volt.
Ily módon, bár hézagosan, egyfajta curriculum vitaet rendelhetünk az MS monogramhoz. Olyan művekről beszélhetünk, amelyek nem várt, új irányokba tágítják ki azt, amit MS mester művészi profiljáról tudunk.
Mi jellemzi az új irányt?
A Vinck-epitáfiumon olyan kompozíciós stílus jelenik meg, olyan képi elbeszélésmód, amire a selmecbányai táblák alapján egyáltalán nem számíthatnánk. (Az epitáfium valakinek az emlékére felállított alkotás, festmény, dombormű). Bár a selmecbányai képekkel egy időben készült, hasonló részletformálással, hasonló festésmóddal és igényszínvonallal, mégis teljesen más a hangvétele.
Régebben, amikor MS mesterről volt szó, rendszerint olyan festői mozzanatok kerültek előtérbe, mint például Vizitáción a kézcsók, a nagy perspektívájú tájháttér, a gazdag, buja természeti környezet.
Ezekkel azonosította a szakmai köztudat is MS mestert, miközben nem lehetett tudni, hogy ezek a művészi értékek az alkotó személyiségéből fakadnak-e vagy a megrendelő elvárásaiból?
A két világháború között felmerült egy később hamar elvetett ötlet is: Hekler Antal az egész selmecbányai sorozatot két kéz között osztotta fel, sőt, azt is mondta, hogy ez két különböző oltár. Eközben figyelmen kívül hagyta, hogy mi volt az adott művészi feladat.
Ha nem is ebben a szélsőséges formában, de elkerülhetetlenül felléptek hasonló nehézségek, ameddig csak a selmecbányai táblákat ismertük. Egy szárnyasoltárnál, amit messziről néztek, az elbeszélésmód szükségszerűen egyszerű, de ebből mennyiben olvasható ki a festő személyes stílusa?
A festő a Vinck epitáfium grandiózus épületbelsőjével, amit fantázia-architektúrának neveznék, Pilátus palotáját próbálja meg megidézni. Egy antik palotát, egymásba nyíló terekből álló, valóságban soha meg nem épített, képzelt palotát. MS mester ilyet is tudott. Az epitáfiumot a bécsi Stephansdóm egyik pillérén helyezték el. Nem liturgikus használatban történt a befogadása, az volt a cél, hogy a néző elmerüljön a jelenetben. Jámbor gondolatok ébredjenek benne, amik arra serkentik, hogy imádkozzon az elhunytak lelki üdvéért.
Forrás: Szépművészeti Múzeum
Látható, hogy MS mester rugalmasan tudta kezelni a kompozíciós eszközeit, miközben a részletekben felismerhető maradt. Most mindezt látván, a hangulati tényező helyett a művész intellektusa került előtérbe. Az is világos, hogy MS nem egyszerűen passzív befogadója volt az alsó-ausztriai művészetben ekkor megjelenő új tendenciáknak, hanem valamennyire az alakítója is, és ilyen szempontból teljesen új játékos ezen a pályán.
Ez reveláció számunkra.
A megrendelők nevét ismerik, a művészét még nem
Az elemzéssel ki lehetett deríteni a megrendelő személyét, és ebből arra következtetni, hogy MS mester Bécsben tarthatta fenn a műhelyét. Mi vezette nyomra a kutatókat?
Az epitáfiumok szerencsés sajátossága, hogy általában megjelenik rajtuk az elhunyt és a címere, és ezen keresztül akkor is beazonosíthatók, ha már nem az eredeti helyükön találjuk őket. A Vinck-epitáfiumon szerepel egy pintyet ábrázoló címer, amit az 1980-as években a jelentős bécsi helytörténész, Richard Perger azonosított, és foglalkozott a Paul Vinckre vonatkozó egyéb adatokkal.
Ezeket az adatokat a kiállítás előkészítése során Majorossy Judit Bécsben élő magyar történész ellenőrizte, illetve kiegészítette. Paul Vinck Bécs város belső tanácsnak tagja volt, előkelő férfiú. Meglepő lett volna, ha a megbízás nem egy bécsi festőnek jutott volna. A tábla datálásában a halálozási dátumok segítenek, így tudjuk, hogy Paul Vinck 1510-ben, hitvese, Anna Heckl pedig 1504-ben hunyt el.
Mit találtak még?
Fontos, hogy a bécsi „horgonyt” más művekkel is alá lehet támasztani, méghozzá hosszú távon. Bécsben, illetve a környékén, Alsó-Ausztriában roppant kevés szárnyasoltár maradt fenn, a 17-18. században ugyanis a fejlett régióban a templombelsők többségét barokkizálták.
Így csak apró nyomokból, töredékekből vagy szórványemlékekből kell gazdálkodnunk. Mindenesetre három epitáfiumot tudunk MS mesternek tulajdonítani.
A második Hans Reichwein epitáfiuma, egy két szentet ábrázoló falképegyüttes, amely jól datálható. A falképek által közrefogott kőepitáfiumra évszámot véstek, és a halálozási dátumot is ismerjük. Itt a helyhez kötődés biztosabb nem is lehetne: a bécsi Stephansdomban a püspöki palota felé néző kapu előcsarnokának a keleti falán helyezték el falképet.
A harmadik Alexius Funck és Margarethe Stainer epitáfiuma, ennél különösen szerencsések vagyunk a megrendelés körülményeit bemutató forrásokkal. Címereik és védőszentjeik alapján már régen azonosították a megrendelő házaspárt, Margarethe Stainert és Alexius Funckot. Funck egy memmingeni kereskedőcsalád sarja volt, aki Bécsújhelyben telepedett le, ott főleg a stájerországi vasérccel foglalkozó kereskedelmi vállalatot üzemeltetett, és a polgármesterségig emelkedett. Fönnmaradt Alexius 1515-ben írt végrendelete, melyben meghagyja a feleségének, hogy készíttessen majd egy emléktáblát (Gedenktafel), és ezt az epitáfiumot az apósa, Hyppolit Steiner sírja közelében, a bécsújhelyi dómban helyezzék el. Alexius Funck 1521-ben hunyt el.
A festmény datáláshoz egész pontos támpontunk van, 1522 végén helyezte hatályba a bécsújhelyi tanács a végrendeletet, ami előírta az epitáfium elkészítését.
Forrás: Szépművészeti Múzeum
Mi lett a nyolcadik táblával?
A kiállítás kurátorai javaslatot tesznek az MS monogram mögött rejtőző művész azonosítására: egy Bécsben működött festő, Michel Schröter személyében. Számítanak-e a kérdésben nemzetközi visszhangra?
Már a katalógus szerzőgárdája is nemzetközi, de a további fogadtatásra én is kíváncsi vagyok.
Május 14-én a Bécsi Collegium Hungaricum rendez egy konferenciát, amelyen magyar, szlovák, illetve osztrák és német előadók fognak a témáról beszélni. Bemutatjuk a katalógus angol nyelvű változatát, ezt Guido Messling, a Kunsthistorisches Múzeum főkurátora vállalta. Christof Metzger, az Albertina főkurátora előadást tart – mindketten írtak a katalógusba. Björn Blauensteiner, a Belvedere kurátora ugyancsak megszólal.
Tudunk egy készülő recenzióról, ami a Londonban megjelenő Burlington Magazine-ben, az egyik legrangosabb szakmai folyóiratban jelenik majd meg.
A nyolcadik tábla mit ábrázolt? Előkerülhet-e valamikor?
A jelenetek logikájából az következik, hogy az Angyali üdvözletet, mert az ilyen képciklusokban az szokott azon a helyen lenni.
A selmecbányai Szent Katalin templom főoltárát 1726-ban bontották le, a táblák különböző helyekre kerültek. A Vizitáció a tópataki plébánia padlásáról, a Jézus születése a hontszentantali templomból, a négy passiójelenet a szentantali kastély urának, Philipp von Coburg herceg tulajdonából került elő. A Királyok imádása (az Angyali üdvözlettel együtt) a 18. században az újbányai plébániatemplomban volt, végül a műkereskedelemből jutott a lille-i Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe.
Forrás: Szépművészeti Múzeum
Különös a története. Antoine Brasseur hagyatékában tűnt fel a 19. század közepén. Brasseur lille-i származású volt, lelenc gyerekként a lille-i árvaházban nőtt fel, és élete végén hálája jeléül a városának adta a gyűjteményét, benne a Királyok imádását. De a pályáját alapvetően Kölnben töltötte, műkereskedést, restaurátor műhelyt működtetett. Feltételezhetjük, hogy a tábla megfordult Kölnben is. Azonban nagy a hézag a proveniencia- (vagyis származás) történetben, és még sejtelmünk sincs, hogyan lehetne kitölteni. Hogyan került például Újbányáról Brasseur-höz a kép? Nem tudjuk. Ha tudnánk, talán nyerhetnénk valami támpontot arra is, hogy mi történt az Angyali üdvözlettel.
