fbpx

„A miniszterelnök úr a republikánus kihívóval találkozik majd néhány órán belül”

Egy erős amerikai elnök mindig egyfajta stabilitást ad a világnak biztonsági szempontból, Donald Trump visszatérésével pedig ismét erős elnöke lehetne az Egyesült Államoknak – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a floridai Palm Beachben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be pár órával Orbán Viktor kormányfő és Donald Trump immáron harmadik kétoldalú találkozója előtt, hogy az előző amerikai elnök a héten olyan előnyre tett szert a Republikánus Párt előválasztásán, hogy gyakorlatilag már el is könyvelhető a jelöltsége a novemberi választáson.

 „Így tehát elmondhatjuk, hogy miniszterelnök úr a republikánus kihívóval találkozik majd néhány órán belül” – mutatott rá.

Majd azt hangsúlyozta, hogy afelől nincs nagy vita a világpolitikát figyelemmel kísérők között, hogy egy erős amerikai elnök mindig egyfajta stabilitást kölcsönöz a világnak biztonsági szempontból.

„Ha pedig az amerikai elnök ezt az erősséget nem tudja felmutatni, akkor a világban is nagyobb eséllyel alakulhatnak ki fegyveres konfliktusok, így van ez most is” – vélekedett.

„Továbbra is meg vagyok arról győződve, hogy ha Donald Trumpot választották volna meg az Egyesült Államok elnökének 2020-ban, akkor a most már a harmadik esztendeje zajló ukrajnai háború nem tört volna ki, s a közel-keleti konfliktusra is sokkal gyorsabban sikerült volna megoldást találni” – húzta alá.

Ennek kapcsán pedig a politikát tapasztalati műfajnak nevezte, és emlékeztetett rá, hogy Donald Trump az Ábrahám-megállapodásokkal hosszú évtizedek kudarcai után elhozta a béke reményét a közel-keleti térségbe, és ebben az időszakban nem indultak meg olyan, a világ biztonságát is veszélyeztető háborúk, mint napjainkban.

„Tehát az egész globális biztonság szempontjából az erős amerikai elnök segítséget, stabilitást jelent, s az nyilvánvaló, hogy Donald Trump visszatérése a Fehér Házba egyben azt is jelentené, hogy újra erős elnöke lenne az Amerikai Egyesült Államoknak” – emelte ki.

Szijjártó Péter érintette a magyar-amerikai kétoldalú kapcsolatok kérdését is, és úgy fogalmazott, hogy a viszonyrendszer egyértelműen Donald Trump hivatali ideje alatt volt a csúcspontján.

„Előtte és utána viszont sajnos ez már a lehető legkevésbé sem mondható el, tehát a magyar-amerikai politikai kapcsolatok javításának szempontjából is egyértelműen Donald Trump elnöksége hozná el azt a reményt, hogy a kétoldalú kapcsolataink újra a csúcspontjukra érhessenek” – jelentette ki.

„A béke és az ismét csúcspontjukra érő magyar-amerikai kapcsolatok neve tehát egyértelműen Donald Trump” – szögezte le.

További hírek