A pánikbetegség az utóbbi évtizedben közismert lett, és ez segített leküzdeni a betegek életét tovább nehezítő stigmákat. Sok ugyanakkor a félreértés a betegséggel kapcsolatban. Sokan tévesztik például össze a magukon vagy szeretteiken tapasztalt pánikrohamot a szívrohammal. A pánikbetegség okairól, tüneteiről és kezeléséről kérdeztük Purebl György egyetemi tanárt, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatóját.
Mikortól beszélünk pánikbetegségről?
A pánikbetegség alapvető tünete a pánikroham. Az ember ilyenkor hirtelen bekövetkező, szorongásos állapotot él át, a szorongás heves testi tüneteivel együtt.
Szívdobogást, verejtékezést, remegést, belső feszültséget tapasztal, levegő után kapkod, légzési nehézségei vannak, gombócot érez a torkában.
Ehhez társulhat a halálfélelem, illetve a megőrüléstől vagy a teljes kontrolvesztéstől való félelem. Vagyis a pánikbetegség, noha pszichés zavarról van szó, mégis testi tünetek képében jelentkezik, ami jól mutatja, hogy a test és az elme nem szétválasztható egymástól.
Minél inkább félnek tőle, annál valószínűbb a pánikroham
A pánik mindig kóros reakció? Vannak olyan külső tényezők, konkrét fenyegetés, amikor a pánik racionális reakció.
Pánikrohamot nagyon sokan élnek át, ez más betegségekhez is kapcsolódhat, és a rohamot sokakból ki is lehet provokálni. Ugyanakkor nem mindenki pánikbeteg, aki pánikrohamot él át.
Betegségről akkor beszélhetünk, ha a pánikrohamok ismétlődnek, és a betegben félelem alakul ki a rohammal kapcsolatban. Ezt hívjuk anticipált szorongásnak: minél inkább fél valaki a roham bekövetkeztétől, annál nagyobb lesz a valószínűsége a roham bekövetkezésének.
Éppen ez a félelem okozza azt, hogy a betegek elkezdik elkerülni azokat a helyeket, helyzeteket, ahol a roham korábban jelentkezett. Emellett azokat a helyeket is elkerülik, ahol egy esetleges roham rendkívül kínos lehet a számukra, és ahonnan valószínűleg nem tudnának azonnal kimenekülni. Ekkor már nemcsak pánikbetegségről van szó, hanem agorafóbia is társul hozzá: a betegek egyre több helyet kerülnek el, a roham valószínűségének csökkentése érdekében.
Vagyis a betegek egy idő után már alig járnak el otthonról?
Súlyos esetekben ez is előfordulhat. De minél több helyet kerülnek el, annál jobban ráfókuszálnak a rohamra, ami emiatt egyre gyakrabban be is következik.
Mi váltja ki a pánikbetegséget?
A pánikrohamot úgy kell elképzelnünk, mintha az autó riasztóját túl élesre állítanánk. Ilyenkor elég egy az autót meglegyintő szellő, és a riasztó máris beindul.
A pánikbetegek riasztórendszere is túlságosan könnyen aktiválódik. A pánikrohamok kiváltó oka lehet az illető biológiai érzékenysége: egyes emberek agyában bizonyos receptorok érzékenyebbek másoknál. Egyeseknél inkább életmódbeli tényezők, pontosabban hirtelen életmódváltás okozza a pánikrohamot, majd a betegséget. Ha például az illető korábban sok mozgással csökkentette a rá nehezedő stresszt, majd ezt az aktivitást hirtelen fel kellett adnia, akkor megnő a pánikroham valószínűsége. Hiszen a mozgás biztos keretet, és szuperhatékony szorongáscsökkentő eszközt adott addig az életének, amit hirtelen elveszített. De erős pánikot kiváltó események is okozhatnak ismétlődő pánikrohamokat. Vannak, akiknél a korábbi kritikus helyzetre emlékeztető események is pánikrohamot váltanak ki. Ha ehhez a múltbéli, nagyon negatív eseményre való kényszerű és ismétlődő visszaemlékezés társul, például újra és újra betör az ember tudatába az elszenvedett autóbaleset, s emiatt pánikszerű állapotot él át, és ez az emlék ahelyett, hogy elhalványulna, idővel egyre erősebbé válik, akkor a pánikroham már a poszttraumás stresszzavar részévé válik.
Az elkerülő viselkedések okozzák a legnagyobb kárt
Vagyis a pánikroham sok más szorongásos zavarhoz társulhat?
Igen, a pánikrohamok számos más pszichés betegségben is előfordulnak. Pánikbetegség akkor jön létre, ha az ismétlődő pánikrohamokat a beteg már nem tudja mihez kötni, látszólag ok nélkül következnek be, és ezért már elkezd tőlük félni.
A szorongásos zavarok akkor válnak kórossá, amikor az ember szorongása olyan súlyossá válik, ami már gátolja a normális életvitelét.
A pánikbetegek életében az elkerülő viselkedések okozzák a legnagyobb kárt. A rohamtól való félelem miatt nem mernek vállalni bizonyos helyzeteket, például nem mernek járműre szállni, ami nagyon megnehezíti a munkahelyre való bejutást. Ez az állapot tehát súlyos életminőség-romlást okozhat, miközben a beteg szubjektív értelemben is szenved. Mindez nagyon indokolttá teszi a kezelést, hiszen a beteg nem képes a hétköznapi életét élni.
A pánikroham testi tünetei tényleges fizikai károsodáshoz kötődnek, vagy csak szubjektív élmények?
Pánikroham közben hirtelen felpörög az egész szervezet: a szív, a légzés, a vérnyomás, vagyis felkészül a szervezet a vészreakcióra. A betegek attól félnek, hogy e tünetek valamilyen komoly szívbetegség jelei.
A pánikroham, és a szív hirtelen felgyorsulása, a rengeteg kiáramló adrenalin a szívbetegeknél elvileg növelheti a szívroham kockázatát, de a pánikbetegek nagy része fiatal, és nekik alapvetően egészséges a szívük.
A félelmük tehát rendszerint alaptalan.
De amikor átélik a pánikrohamot, a tünetek nagyon is valóságosnak tűnnek, ezért sok beteg újra és újra elmegy kardiológushoz, ott kivizsgálják őket, és legtöbbször nem találnak semmit. A szívbeteg pánikbetegeknél nagyon pontosan tisztázni kell, hogy mely tüneteket okozza a pánik (és így pszichiáterhez vagy klinikai szakpszichológushoz kell vele fordulni), és mely tünetek észlelése esetén kell azonnal a kardiológiához fordulni. De a hétköznapokban igen nehéz a betegek számára a két betegség határát pontosan meghúzni.
A pánikbetegek belátják, hogy a viselkedésük irracionális, és éreznek-e szégyent emiatt?
Igen, az idő legnagyobb részében tudják, hogy pánikbetegek. Ha egy pánikbeteggel nyugodt körülmények között beszélgetünk, elmondhatja, hogy szégyelli magát, hogy már megint kihívta az ügyeletet. De a pánikroham közben, abban a pillanatban, amikor kapkodja a levegőt, vagy úszik a verejtékben, nem tudja azt gondolni, hogy ő pánikbeteg, és nem is szükséges mentőt hívnia.
Ezért nem lehet megoldani a pánikbetegséget egyszerűen azzal, hogy elmagyarázzuk nekik, hogy a szívbetegségre utaló tünetek valójában a pánikbetegség következményei. A betegek, ha éppen nincs rohamuk, ezt megértik, de a roham alatt rettegnek a szívrohamtól és a haláltól.
Ez a kettősség pedig meghatározza az életüket. A mentális zavarokat általában nagyon sokan szégyellik, és az emberi gyengeség jelének tartják.
De ez teljesen alaptalan, hiszen a mentális betegségek ugyanolyan betegségek, mint a fogfájás, vagy az arcüreggyulladás. Semmi szégyellnivaló nincs bennük.
A legkevésbé stigmatizáló mentális zavar
Az utóbbi években egyre többen vallanak arról a nyilvánosság előtt is, hogy pánikbetegek. Ez azt jelenti, hogy a betegséget övező előítéletek csillapodnak?
Azt látjuk, hogy a pánikbetegség, más mentális zavarokkal összehasonlítva, még a viselhetőbb diagnózisok közé tartozik.
A pánikbetegség elég gyakori, sokaknak vannak pánikbeteg ismerősei, sokat beszélnek róla, megjelenik a filmekben is, ezért a pánikbetegség az egyik legkevésbé stigmatizáló mentális zavar.
Bár csak itt tartanánk a többi pszichiátriai betegségnél is! Ebben annak is szerepe van, hogy a tünetei erősen testi jellegűek, „igazi” betegségnek tűnik, nem arról van szó, hogy a beteg értelmetlenül beszél, vagy nem létező dolgokat lát.
A pánikbetegség elmúlhat idővel? Meg lehet gyógyulni belőle?
Igen.
A szorongásos zavarokkal meg lehet tanulni megküzdeni, és ez a tanulás lényegében a pszichoterápiát jelenti. Emellett a gyógyszeres kezelés is segít.
A hosszú évekig tartó pánikbetegség esetén egy idő után már mindkét kezelésre szükség lehet. Ugyanakkor a pánikrohamra való érzékenység egész életen át megmaradhat, hiszen ennek biológiai alapjai is lehetnek. De ha a beteg megtanulja felismerni már a pánikroham első apró jeleit, és elsajátít olyan gyakorlatokat (például légzéskontrollt vagy relaxációt), amelyek csírájában el tudják fojtani a rohamot, akkor megelőzheti a súlyos rohamok bekövetkezését.
A kognitív viselkedésterápia a pánikbetegség kezelésének leghatékonyabb pszichoterápiás módja.
És ezt a terápiát a világon az Oxfordi Egyetem után másodikként éppen itt, a Semmelweis Egyetemen (akkori nevén a SOTE-n) honosították meg a kilencvenes évek elején.
