A repülés legünnepeltebb hőse, ő nyitotta meg a távlatokat a légiközlekedés előtt

Nem ő repülte át először az óceánt, de mégis ő volt a repüléstörténet legünnepeltebb hőse. Charles Lindbergh repülése nyitotta meg a nagy távlatokat a légiközlekedés előtt. Első gyermekének elrablása és megölése felzaklatta az egész világot. Hitler és a nyugati hatalmak antikommunista szövetségének híve volt, és antiszemita kijelentéseket tett. Ötven évvel ezelőtt, 1974. augusztus 26-án bekövetkezett halála után derült ki, hogy az amerikai mintaapa hét gyereket nemzett házasságon kívül.

Detroitban született 1902-ben. Az apja Svédországból vándorolt be gyerekként a szüleivel. Szép karriert csinált. Kongresszusi képviselő volt és hevesen ellenezte az USA belépését az első világháborúba (miként fia a másodikba). Ezt az álláspontját egy könyvben is kifejtette, amelyet a háború alatt betiltottak. Charles Lindbergh édesanyjának felmenői is Svédországból jöttek.

Charles apja második házasságának egyszülöttje volt, csak féltestvérei voltak. Szülei hét éves korában elváltak. Egy minnesotai kisvárosban, majd Washington DC-ben töltötte gyerekkora nagyobb részét, de nagyon sok helyen élt. Hol apjával, hol anyjával lakott. Több mint egy tucat iskolában megfordult Washingtontól Kaliforniáig. 18 éves korában beiratkozott a Wisconsin-Madison Egyetem mérnöki főiskolájára, de onnan másodéves korában kirúgták.

Kiskora óta oda volt a motoros járművekért. A család autójának minden csavarja érdekelte. Később motorbiciklije is volt. Ez az érdeklődés vezette őt a főiskola gépészmérnöki karára, ahol megragadta őt a repülőgépek technikája, de valódi repülőgép közelébe nem jutott.

A főiskoláról kipottyanva rögvest beiratkozott a Nebraska Aircraft Corporation repülős iskolájába Lincolnban. De sohasem engedték egyedül repülni, mert nem tudta letenni a biztosítékot az esetleges károk fedezésére. Ezért aztán vándormutatványosnak állt. Szárnyas emberként, ejtőernyősként szórakoztatta jó néhány állam közönségét. Repülőgépszerelőként is dolgozott Montanaban.

1923-ban végre hozzájutott 500 dollárért egy saját géphez, egy duplaszárnyú Jenny-hez. A Jenny gyakorló gépként szolgált a világháborúban, utána pedig a civil magánrepülés alapgépe lett Amerikában. Habár nem sok repülésórát vett azelőtt, és egy ideje nem is ült repülőgépen, rögvest felszállt egyedül a gépével, és le is érkezett. Nyilván őstehetség volt.

Vakmerő Lindbergh (Daredevil Lindbergh) néven járta repülő bemutatóival az országot immár a saját gépével.

Sokféle kalandban volt része. Lehet, hogy életet is mentett, amikor orvosokat vitt súlyos esetekhez a megáradt Wisconsin folyó fölött. Egy vizesárokban kötött ki, amikor szenátori székre pályázó apját vitte egy kampányrendezvényre. Összetört gépét maga javította meg. Végül beállt a hadseregbe, elvégezte a repülős kadétiskolát, és alhadnagyként szolgált. Itt is volt egy súlyos balesete, amit a repülőgépből kiugorva élt túl.

Nem sokáig maradt a seregben. Elszegődött postás pilótánaknak. Lelkesen propagálta a légiposta szolgálatot. Később híres emberként is.

A kis Spirit nagy repülése

Az első világháborúban a repülőknek nem az volt a dolguk, hogy rekordokat döntögessenek. De a háború után, 1919-ben már megkezdődött a versengés a távolsági rekordokért. 1919-ben egy angol páros már átrepülte az óceánt leszállás nélkül a kanadai Newfoundland egyik városából indulva és egy ír kisvárosba érkezve, de ezzel még nem mutatták meg, hogy össze lehet-e kötni a két kontinens közlekedési szempontból fontos központjait. Ezért egy Orteig nevű New York-i szállodás felajánlott 1919-ben 25 ezer dollárt annak, aki öt éven belül egyedül elrepül leszállás nélkül New York-ból Párizsba vagy fordítva. Senki nem járt sikerrel, a kísérletbe több tapasztalt pilóta belehalt. 1924-ben Orteig újabb öt évvel meghosszabbította a felajánlását. Lindbergh indulása előtt egy héttel a feladatra vállalkozó francia pilóták tűntek el az óceán fölött.

„Vakmerő Lindbergh” lelkesen kereste a lehetőséget – az életveszélyt -, hogy megszerezze a díjat és a dicsőséget, noha ez teljesen reménytelennek tűnt, mivel se pénze, se hírneve nem volt. Sokkal tapasztaltabb és tehetősebb vetélytársak készülődtek a nagy útra.

Lindbergh talált két üzletembert Saint Louis-ban, akit rászántak a vállalkozására egy összeget, amely sokkal kevesebb volt, mint amennyi riválisai rendelkezésére állott, ő maga pedig igen szerény mértékben tudott a költségekhez hozzájárulni. A nagyobb légitársaságok ragaszkodtak volna ahhoz, hogy maguk jelöljék ki a pilótát, aki nyilván nem az ismeretlen légipostás lett volna. Végül egy kisebb légitársaság ráállt, hogy Lindbergh számára a rendelkezésre álló összegből megépítsen egy monoplánt (egyfedelű gépet).

1927. május 26-án kora reggel Lindbergh felszállt a Spirit nevű gépével a Long Island-i Roosevelt repülőtérről. Előző éjszaka ideje sem igen volt aludni, nem is nagyon tudott, holott másfél napig kellett ébren maradnia és koncentrálnia, hogy célba érjen. Már az első nap délutánján is alig tudta nyitva tartani a szemét, de azután átesett a holtponton. Előzőleg úgy tervezte, hogy megünnepli, amikor megteszi a fele utat, de az út felénél, 18 órai repülés után nem volt kedve ünnepelni, csak rettegett az életéért, ahogy azt később megírta. Az utazás vége felé már halucinált, el-elaludt és másodpercek vagy percek múltán riadt föl arra, hogy alszik. De nagyon is éber volt, amikor már Anglia fölött járt, közel a célhoz.

Amikor meghajtotta a gépét, akkor érte el a 180 km/óra sebességet, amellyel manapság a bátrabb autósok is repesztenek egyes autópályákon.

A 33 és fél órás út során megküzdött viharfelhőkkel, jegesedéssel, néhány órán át vakon vezetett a ködben. Arról nem szól a fáma, hogy a biológiai szükségleteit miként intézte el vagy tartotta vissza 33 és fél órán át.

Már késő este volt, amikor a térképén nem is szereplő párizsi repülőteret, a Le Bourget-t megközelítette. El is tévedt egy kicsit, mert megtévesztette a sok-sok fénypont. Odalent ugyanis Párizs addigi történetének legnagyobb dugója alakult ki, annyi kocsi sietett a repülőtérre. Másfél százezres tömeg várta a Spiritet és pilótáját. Este tíz óra 22 perckor ért földet a Spirit.

A lelkes rajongók kiragadták Lindbergh-et a gépből, vagy fél órán át vitte őt a tömeg a vállán, még a gépben is tettek némi kárt. Ott tolongott a tömegben India későbbi miniszterelnöke, Nehru és lánya, Indira Gandhi is.

Világszerte lelkesedtek az emberek. Budapesten is.

„Budapest közönsége a szombati szép májusi éjszakában elsőnek Az Est lapok Villanyújságjának fénybetűiből értesült Lindberg /sic!/ kapitány páratlan diadaláról. A Villanyújság sebesen vonuló, csillogó betűi már néhány perccel fél tizenegy óra után beleragyogták az éjszakába az óceánrepülés sikerét és az Oktogon téren sétáló közönség percek alatt óriási tömeggé verődött össze, hogy újra meg újra olvashassa a Villanyújságban megjelenő párizsi híradást, amely Charles Lindberg szerencsés megérkezéséről szólt. Többezer főnyi tömeg állt fél tizenegy és tizenegy óra között az Oktogon téren, ahonnan pillanatok alatt terjedt el az egész városban a nagy diadal, és valahányszor Lindberg hősi tettének híre feltűnt a Villanyújság mezejében, a téren álló közönség hangos ovációkban tört ki, ujjongva ünnepelve az óceánrepülés hősét.”

(Az Est, 1927. május 24.)

Dicsőség és tragédia

Lindbergh-re úgy néztek, mintha csodát tett volna. Mintha a vízen járva kelt volna át az óceánon. Még az anyja háza körül is ezrek tolongtak Detroitban. Meghívások tömegei érkeztek. Ha száz élete lett volna, akkor sem tudott volna valamennyinek eleget tenni. Természetesen szerelmes levelekkel, házassági ajánlatokkal is elhalmozták.

„Mondják: egy nappal később, hogy Charles Lindberg gépmadara diadalmasan húzott el az Atlanti Óceán fölött, szörnyű vihar támadt Európa és Amerika között. A legyőzött tenger dühödten háborgott. Oroszlánsörényű hullámok üvöltve dobálták magukat az ég felé, a Sarkok felől egymásra zúduló szelek rohanásában. Felhőezredek csaptak össze zengő robajjal, mint apokaliptikus lovasok, dörgő villámkelevézeiket hajítva keresztül a sötét mennyboltozaton. A szégyenben maradt tenger bőgve tajtékozott elszalasztott áldozata után, aki harminchárom órás harcban az Óceán Császárává koronázta magát. Mert a tengert csak most győzte le igazán az ember, ennek a nevetőarcú huszonötéves kapitánynak személyében, mikor nem rajta, hanem fölötte libegett át, egy alumínium-szitakötő hátán. Nem ajándékozta-e meg a sivár prózába fulladt világot egy felejthetetlen hőskölteménnyel Charles Lindberg, az első, igazi aktivista költő?!”

Így zengte a pilóta dicsőségét Kárpáti Aurél. (Pesti Napló, 1927. május 24.)

Lindbergh-et körbehurcolták a világon. Nagy körutakat tett a hazájában és Európában, majd Latin-Amerikában. Amerikaiasan kiaknázták a hőstettet. Három hónap alatt az USA 48 államának 82 városában fordult meg Amerika új sztárja. Két hónappal a repülése után már megjelent az önéletrajza, amelyet jó néhány nyelvre lefordítottak, és 650 ezer példány kelt el belőle egy év alatt.

A repülőzésben bekövetkezett a Lindbergh-bumm. A légiposta küldemények száma fél év alatt megduplázódott. A repülővezetői jogosítványokért jelentkezők száma a háromszorosára, a civil repülőgépek száma a négyszeresére nőtt rövid időn belül.

Lindbergh az önéletrajzában elítélte a hadsereg kadétjainak laza erkölcseit. Leszögezte, hogy a stabil, hosszútávú kapcsolatoknak van csak létjogosultságuk jó egészségnek örvendő, egészségesen gondolkodó, erős génekkel rendelkező nőkkel. A farmjuk állattenyésztési tapasztalataira hivatkozva írja, hogy a jó örökítőanyag mennyire fontos. Lindbergh az eugenika lelkes híve volt.

Latin-Amerikai útja során találkozott az USA mexikói nagykövetének – és J.P. Morgan üzlettársának – lányával, akit 1929-ben feleségül vett.

Hat gyermekük született 1930 és 1945 között.

Első szülött gyermeküket, a húsz hónapos Charles August Lindbergh Juniort 1932. március elsején vidéki házukból elrabolták. 50 ezer dollár váltságdíjat követeltek érte. A váltságdíjat kifizették, a gyermeket azonban nem kapták vissza. A maradványait Lindbergh-ék otthonához közel egy erdőben találták meg.

A sajtó „az évtized bűncselekményének” nevezte a Lindbergh-bébi meggyilkolását. A Kongresszus törvényben (Lindbergh Low) minősítette szövetségi bűnügynek az államhatárokon átnyúló gyerekrablási ügyeket.

1934-ben elfogtak egy német bevándorló asztalost, aki a váltságdíjból származó (regisztrált) pénzzel fizetett, és a lakásában megtalálták a váltságdíj jelentős részét. Az asztalost, Richard Hauptmannt elítélték, villamosszékben kivégezték. A rokonai mindmáig vitatják a bűnösségét és felülvizsgálatot követelnek.

Lindberghnek elege lett a Hauptmann per alatt a nyilvánosság nem enyhülő szorításából, a második gyermekét is féltette, s 1935 végén titokban, álnéven elhagyta a Lindbergh-család Amerikát. A következő éveket Európában töltötték. Angliában és Franciországban éltek, de a repülőgépükkel sokfelé utazgattak Európában.

A náciknak kedves békebarát

1939-ben, a világháború előtt az amerikai légierő visszahívta az óceánrepülés után tartalékos ezredessé kinevezett hőst, hogy megtárgyalja vele az amerikai légierő helyzetét, gépeinek minőségét. Ennek az volt az előzménye, hogy az amerikai sajtóban hatalmas visszhangja támadt Lindbergh berlini és moszkvai látogatásának, s legfőképp annak, hogy az USA londoni nagykövetségén előadta véleményét arról, hogy a németek és az oroszok légierejével az amerikai nem versenyképes. Az amerikai szakértők nem győzték cáfolni Lindbergh kiszivárgott megállapításait.

Lindbergh gyakran járt Németországban, tanulmányozta a német légierő eszközeit. Mindig szívesen fogadták. 1938-ban Göring ki is tüntette őt.

A náci rendszerrel kapcsolatos ambivalens nézeteit jól tükrözi, ahogy a zsidók elleni hatalmas, államilag szervezett pogromsorozatot, a Kristályéjszakát véleményezi a naplójában: „Nem értem ezeket a zavargásokat (riots) a németek részéről. Annyira ellentétesnek tűnik ez a rendszeretetükkel és az intelligenciájukkal. Kétségtelenül nehéz ‘zsidókérdéssel’ kell szembenézniük, de miért volt szükség arra, hogy ezt ilyen ésszerűtlen túlzással (unresonably) tegyék?”

Lindbergh-et lenyűgözte a német haditechnika. Meggyőződése volt, hogy a Németországgal való háborút a nyugati hatalmaknak, de az USÁ-nak mindenképp el kell kerülnie.

1940-ben ő lett az amerikai izolacionista mozgalom arca, az izolacionisták első számú szervezetének az America First Committee-nek a szóvivője. Nagy rádióbeszédekben óvta Amerikát a háborúba való beavatkozástól. „America first” – ez volt az izolacionisták jelszava.

Egy halála után publikált írásában ez áll:

„Nagyon féltem attól, hogy Amerika hatalmas katonai potenciálja, amelyet tájékozatlanul és a gyakorlatias észjárással szemben álló idealizmussal irányítanak, keresztesháborúban pusztíthatja el Európában Hitlert, nem számolva azzal, hogy ebben az esetben Európát kiszolgáltatják a barbár, erőszakos Szovjet Oroszországnak, és akkor a nyugati civilizáció végzetesen sebet kaphat.”

A Hitler-barát sajtó Magyarországon is lelkesen üdvözölte Lindbergh fellépését az amerikai közéletben:

„Amint az amerikai közvélemény egyre inkább belelovalja magát a háborús hangulatba, annál erőteljesebbek a Lindbergh szavai, amelyekkel vissza akarja tartani népét és országát az ijesztő kockázattól. Amerika első nemzeti hőse így érkezett el idáig, hogy Roosevelt elnök defetistának bélyegezte és kijelentette, hogy az amerikai légihaderő nem tart igényt az óceán első átrepülőjének szolgálatára. A próféták sorsa inkarnálódik Lindbergh életében, akinek kétségkívül vannak hívei és követői, de ma ebben a pillanatban még több az ellensége. Ha meggondoljuk, hogy mi történt volna vele, ha ő is a háborús uszítók oldalára áll, úgy érezzük, ez a férfiú most ezekben a válságosi időkben mindent kockára tett. Különös, modern próféta küzd odaát a földgömb másik felén a maga meggyőződéséért egy fél világgal szemben. S miután rendkívüli ember s fanatikusan hiszi azt, amit hirdet, bizonyos, hogy sorsa is rendkívüli lesz. Az is lehet, hogy az igazi hős még csak ezután fog megszületni benne.”

(Új Magyarság, 1941. április 29.)

Lindbergh azt írta a naplójába, hogy „észszerű mértékre kell korlátoznunk a zsidó befolyást… Bárhol, ahol a zsidók számaránya túl magasra nő, elkerülhetetlen a reakció. Ami nagy kár, mert azt gondolom, hogy néhány zsidó a megfelelő fajtából kincs lenne bármely ország számára.”

Lindbergh persze elítélte a zsidók üldözését, de nem gondolta, hogy Amerikának kellene ezt megakadályoznia. Azt szorgalmazta, hogy az USA kössön semlegességi paktumot Németországgal.

Pearl Harbour megtámadása után Lindbergh is természetesnek vette, hogy az Egyesült Államok immár hadviselő fél, és igyekezett segíteni az amerikai légierőt a rendelkezésére álló eszközökkel. Jelentkezett szolgálatra, de elutasították addigi álláspontjára való tekintettel. Tanácsadóként szolgálta a légierőt, ahol és ahogy tudta. A légierőt kiszolgáló hadiüzemeknek ajánlotta fel a szolgálatait.

1944-ben a csendes óceáni hadszíntéren hat hónap alatt számos légitámadásban vett részt Japán ellen – ekkor is civilként.

A világháború után úgy értékelte a helyzetet, hogy Amerika nem érte el a célját. Nem hozott békét és szabadságot Európának. Európa nagy része szovjet befolyás alá került, ahol nincs szabadság, és a szovjet fenyegetés árnyékában nincs béke. Úgy vélte, most éppen nem az elzárkózás ideje van, hanem Amerikának erőteljesen jelen kell lennie Európában, támogatnia kell Európát a Szovjetunióval szemben. Vezetnie kell e szabad világot.

Lindbergh sokat időzött Németországban. 1957-től kezdve tartós viszonyt tartott fenn – a mintaférj – német nőkkel. 1958 és 1967 között három – nála természetesen jóval fiatalabb nőtől hét gyermeke született. A halála előtti napokban mindhárom szeretőjének levelet írt, amelyben könyörgött, hogy a halála után is őrizzék meg rejtett életének titkát. Meg is őrizték. Még gyermekeik sem tudták, ki az apjuk. Az 1980-as évek közepén azonban az egyik lány egy Lindbergh-ről szóló cikket olvasva, rájött az igazságra. Nyilvánosságra hozta a Lindbergh-et az anyjával ábrázoló fotókat, és Lindbergh anyjához írt másfélszáz levelét. Az ezredforduló után DNS-tesztekkel is igazolták Lindbergh apaságát.

Az óceánrepülés hőse utolsó éveiben természetvédelemmel foglalkozott, és a hawai Mauiban élt. 1972-ben rákot dignosztizáltak nála, lymphomában halt meg. Amikor a kezelések az Egyesült Államokban nem hoztak javulást, visszatért hawaii otthonába, megtervezte egyszerű sírját, koporsóját, és meghagyta, hogy a Szent Írásból mely passzusokat olvassanak fel a templomi búcsúztatásán.