A legendás magyar óceánrepülés 90 éve három világrekordot is megdöntött

A csúcstechnológia és a szakértelem együtt az emberi élet megmentője!
2021-07-08
Gazdag leletanyag került elő a Mohácsi Nemzeti Emlékhely egyik tömegsírjából
2021-07-09

A legendás magyar óceánrepülés 90 éve három világrekordot is megdöntött

Az Atlanti óceán átrepülése az 1930-as évek elején még kiviteles tett volt. Charles Lindbergh 1927-es repülése után többen megpróbálkoztak, köztük magyar pilóták is. Négy évvel és két hónappal Linbergh után elrugaszkodott a földről, közelebbről Új-Fundlandról egy repülőgép, hogy egészen Mátyásföldig repüljön. Igaz a repülőgép pilótáival „csak” Felcsútig jutott, de ezzel is három világrekordot döntött meg.

A magyar óceánrepülésben kulcsszerepet játszó Lockheed Sirius 8A repülőgépet Endresz György pilóta vezette, aki már az első világháborúban sikeres vadészpilóta volt, majd a háború után a magyar polgári repülésben helyezkedett el. A navigátora Magyar Sándor volt, aki a háború után Kanadába vándorolt, tőle származott nem sokkal Linbergh után a repülés ötlete is.

A repülőgép beszédes nevet kapott, a „Justice for Hungary”, azaz „Igazságot Magyarországnak” névvel a trianoni békediktátum igazságtalanságaira kívánták felhívni a világ figyelmét.

A repülőgép megvásárlását és a repülés egyéb költségeit az amerikai magyarok adományaiból kívánták fedezni, de a pénz összegyűjtése évekbe telt. Amerikában az ott felállított American-Hungarian Transatlantic Committee volt hivatott az adományok összegyűjtésére. Egy dollárért árultak levelezőlapokat is, de három év alatt Amerikában mindössze 5000, míg itthon csak 45 (!) dollár gyűlt össze. A vállalkozást végül két adományozó mentette meg, az egyik a magyar revízió ügyét nyíltan támogató angol lord Rothermere, aki 10 ezer dollárt ajánlott fel annak a magyarnak, aki átrepüli az óceánt (ez ma nagyjából 270 ezer dollárnak felelne meg). Ő volt végül a repülőgép névadója is. A másik nagy szponzor egy, az USA-ban élő húsüzem tulajdonos, Szalay Emil volt, aki 25 ezer dollárt ajánlott fel. Végül összejött a szükséges összeg, Szalay Emil számításai szerint a repülés összesen mintegy 60 ezer amerikai dollárba került.

A gép Harbour Grace-ban (Fotó: Fortepan, Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum _Archívum _ Negatívtár _ Czapáry Jenőné gyűjteménye leltári jelzet 16809)

Az óceánrepülés célja egyértelműen a figyelem felkeltése volt Magyarország iránt. Az útra egy jól bevált típust, a Lockheed azon repülőgépét választották, amelyet Charles Lindbergh segítségével fejlesztett ki a cég. A Lockheed-Sirius 8A kifejezetten óceánrepülésre készült, az eredetileg hat fős kabin – és az eredeti pilótafülke – helyére is egy 2400 liter üzemanyagtartály került.

Többszörös csúszás után Új-Fundlandból szálltak fel

A konkrét előkészületek 1929-ben kezdődtek. Az utat eredetileg 1930-ban, Trianon 10 évfordulóján szerették volna megtenni, de jórészt anyagi okok miatt a start folyamatosan csúszott. A késlekedésről és annak itthoni lecsapódásáról az Esti Kurír 1931. július 17-én ezt írta:

Közben persze a magyar közvéleményben már erősen megingott a magyar óceánrepülőkbe vetett hit. Hiszen hónapról hónapra újabb homályos hírek jöttek hol arról, hogy Magyar és Endresz már start előtt állnak, hol arról, hogy a repülőgép még nem készült el, hol arról, hogy a kedvezőtlen időjárás miatt kellett elhalasztani az utazást.

A kiválasztott géppel már 1930-ban végeztek próbarepüléseket, és részben a kívánt módosítások miatt csúszott a repülés 1931-re. Az Endresz és Magyar által megvásárolt gép a 166-os gyártási számú, eredetileg NR115W lajstromszámú repülőgép volt.

Az indulás előtt (Fotó: Fortepan, Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum _Archívum _ Negatívtár _ Czapáry Jenőné gyűjteménye leltári jelzet 16799)

A pilóta Endresz György tapasztalt repülő volt, sikeres vadászpilótaként szolgált az I. világháborúban, 4 légigyőzelmet szerzett az orosz fronton, ahol 1915-ben orosz fogságba került. A szibériai fogságból azonban megszökött, és Svédországba tudott menekülni. A Tanácsköztársaság alatt a 4. számú vörös repülőszázad parancsnoka volt, majd már békeidőben az Aero Express, később a Junkers művek pilótjaként dolgozott. Magyar Sándor szintén kitüntetett I. világháborús pilóta volt, majd a háború után ő volt az első Budapest-Bécs postajárat pilótája.

Lindbergh után négy évvel negyedével hosszabb utat tettek meg

A céljuk az volt, hogy a Kanadában lévő Új-Fundlandon található Harborur Grace repülőtérről – ez Észak Amerika legkeletibb repülőtere ­- Mátyásföldig repüljenek. Ez légvonalban is kicsit több mint 5200 kilométer, s negyedével több, mint amekkora távolságot Lindbergh négy évvel korábban megtett.

Végül 1931. július 15-én délután 17 óra 50 perckor szálltak fel az üzemanyaggal dugig tömött repülőgéppel.

A felszállás előtt volt egy kis gond, ami miatt elvesztettek 4 liter üzemanyagot, ennyit kellett kiengedni a tankból. A felszállás után szinte azonnal tönkrement az indukciós iránytű, így a hajók rádiójele alapján tudtak csak navigálni. A repülést nehezítette az is, hogy ködös volt az idő.

A fenti nehézségek ellenére rekordidő, 13 óra 50 perc alatt érték el az ír partokat, de ez csak az út első fele volt. A viharzónákat kerülgetve közeledtek Magyarország felé. A kitűzött leszállóhelyen, a mátyásföldi repülőtéren közben szépen gyűlt a tömeg, várták a hősöket. Akik viszont nem jutottak el addig, ami komoly aggodalmat keltett a várakozók között. Valóban, már majdnem Budapest előtt kényszerleszállást kellett végrehajtani a repülőgéppel.

A motor Győr fölött rendetlenkedni kezdett, az üzemanyag ellátással volt gond. Még hetven kilométert tudtak repülni, azután végleg leállt a motor. Endresz siklórepülésben vezette tovább a „Justice for Hungary”-t, végül Bicske és Felcsút között kényszerleszállást hajtott végre.

Endresz György és Magyar Sándor képeslapja Deotroitból (Forrás Wikipedia)

Az utolsó perceket Endresz így mesélte el az Ujság 1931. július 17-i számában:

Az utolsó pillanatig repültünk, de hiába, még tulmesszire voltunk Budapesttől, le kellett szállnunk. Sajnos, a terep egyenetlen volt, egy kocsi is volt az útban, hiába, nem tudtam sértetlenül letenni a gépet, összetörött a kerék és a csavar is megsérült.

Magyar az alábbiakkal egészítette ki Endresz történetét:

Huszonöt és fél óráig repültünk és ha Franciaország fölött nem kóválygunk egy ideig, akkor elég lett volna a benzin. De sajnos, semmit nem lehetett látni és kénytelenek voltunk egész alacsonyra leereszkedni. hogy egy falu vasúti állomásának nevét el tudjuk olvasni. így tájékozódtam azután, hogy merre vagyunk és éppen ez a kis eltérés volt az oka, hogy, idő előtt elfogyott a benzinünk.

Később kiderült, hogy nem az üzemanyag fogyott el, a tartályokban volt még, csak műszaki hiba miatt nem ért el a motorig.

Igaz, Mátyásföldre nem jutottak el, de így is három világrekordot döntöttek meg. Összesen 5770 kilométert tettek meg (hiszen nem tudtak légvonalban repülni), 25 óra 20 perc alatt, ami gyorsabb volt, mint ami eddig bárkinek sikerült volna, senki nem repülte át az óceánt (az ír partokig) gyorsabban, és egy óceánrepülő sem jutott ilyen messzire az európai kontinens belsejébe.

A repülőgép a leszállás után (Fotó: Fortepan, Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, Archívum, Negatívtár / Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Képcsarnok gyűjteménye, Leltári jelzet 1331)

A repülés tehát egyértelműen siker volt. Endreszt és Magyart természetesen hősként fogadták. Nemcsak magyar kitüntetéseket kaptak, hanem például németet is, arra hivatkozva, hogy Németországon keresztül értek el Magyarországra.

Endresz és gépe egy római leszálláskor szenvedett végzetes balesetet

A két pilótát fogadta a kormányzó, Horthy Miklós, József főherceg, és autós felvonuláson ünnepelte őket Budapest népe.

A kormányzó a Magyar Érdemkereszt III. osztályával tüntette ki a két pilótát és Szalay Emilt. Egyes vélemények szerint ez a tetthez mérten alacsony kitüntetés volt, amelynek okát abban látták, hogy Endresz a Vörös légierő pilótája is volt.

Endreszt egy évvel később Rómába hívták az óceánrepülők találkozójára. Ide nem Magyar kísérte el, ő időközben visszautazott Amerikába (ott hunyt el 1981-ben 83 évesen), hanem Bitai Gyula rádiótávírász. A repülés sima volt, 1932. május 21-én délután 3 órakor értek a római Littorio repülőtérre, azonban leszálláskor a „Justice for Hungary” szárnya megbillent, és a repülőgép lezuhant, lángra kapott és teljesen kiégett. Mind a két pilóta szörnyethalt.

Endresz György ekkor mindössze 38 éves volt, távírásza Bitai Gyula mindössze 31. A repülőgép szinte teljesen elpusztult.

A történelmi óceánrepülésre akkor került tehát sor, amikor még az Atlanti óceán feletti égbolt ismeretlen és veszélyes terep volt. A két magyar útja a 15. expedíció volt, amely sikeresen átrepülte az Atlanti Óceánt. A nagy kaland célja az volt, hogy felhívja a nemzetközi közvélemény figyelmét Magyarországra. Mindemellett valóban hatalmas lelkesedést váltott ki itthon az út. Az már sajnos a sors „magyaros” fordulata, hogy Endresz és a gép egy sima, rövid, Rómáig tartó úton szenvedett végzetes balesetet.

Comments are closed.

Weboldalunk bizonyos funkcióinak működéséhez és a célzott hirdetésekhez sütikkel gyűjt névtelen látogatottsági információkat. Az Elfogadom gombra kattintva a webhely használatával Ön elfogadja a weboldal sütikre vonatkozó aktuális adatévelmi irányelveinket. További információért kattintson ide.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close