Miközben a horror a filmtörténelem egyik legjobban eladható és legnépszerűbb műfaja, hazánkban gyakorlatilag napjainkig kellett várni arra, hogy saját gyártású, magyar horrorfilm szülessen. A Post Mortem régi adósságot törlesztett, egyben kinyitott egy eddig ismeretlen ajtót a hazai filmgyártás labirintusában. A műfajról, a forgatásról, a bezsebelt díjakról, az Oscar-indulásról és a lehetséges jövőről Bergendy Péter rendezővel beszélgettünk.

Miért éppen horror?

Mert imádunk rettegni. A horrorban olyan tudattalan tartalmak, elfojtott vágyak, emlékek, traumák jelennek meg, amivel az embere bizonyos típusa biztonságos körülmények között is szeret szembesülni. A mozi sötétjében kontrollálva retteghetünk, élhetjük ki a félelmünket. Nem beszélve arról, hogy a horror alapvetően a halállal foglalkozik, az azzal kapcsolatos kérdésekre próbál meg választ adni, van, amikor a szimbólumok nyelvén, van, amikor konkrétabban.  Az elmúlás, a halál utáni ismeretlen pedig központi, kollektív témája az emberiségnek.

Magyarországon gyakorlatilag a rendszerváltásig nem láthattunk horrort a mozikban. Miért?

Burzsoá műfajnak tekintették, emiatt tiltották is. Egy-két film átcsusszant a rostán, de aztán be is tiltották a bemutató után, így járt a Psycho is. Itthon a  mai napig mostoha műfajnak számít, az általános entellektüel ítélet szerint nem hordoz emberi értéket. Pedig dehogynem. A horrornak óriási pszichológiai létjogosultsága van. A diplomamunkámat éppen erről a témáról írtam: a tudattalant és a személyiségfejlődést vizsgáltam a horrorfilmek kapcsán. Az ördögűző például alapvetően a serdülőkor problémáiról szól, A nyolcadik utas a halál az anyával való kapcsolatról, és még sorolhatnám. Amikor horrort nézünk, a tudattalanunk rezonál a filmben megjelenő szimbólumokra.

A Post Mortemig nem készült magyar horror. Az imént említett lenéző mentalitás miatt?

A némafilm korszakban készült két olyan magyar film, amit horrornak nevezhetünk, bár az egyik inkább sci-finek tekinthető, a másik pedig elveszett. Aztán néma csend, pedig a hazai filmgyártás a két világháború között az amerikai mintát követte, ahol a Universal révén elég erős volt a felhozatal horrorból. A háború után tiltott műfajnak számított, a rendszerváltás után pedig nem jutottunk el odáig, hogy horrort készítsünk. A hazai filmes elit között a mai napig uralkodik az a nézet, hogy értéktelen műfaj. A Post Mortem kapcsán rengeteg falba ütköztünk addig, amíg végre elhitték, hogy tudunk minőségi horrort csinálni, olyat, ami jellegéből adódóan külföldön is jól eladható. Pedig ha megnézünk egy moziműsort, mit látunk, mik tarolnak? Általában megy egy képregényfilm, egy családi rajzfilm és egy horror. A fiatalok, akik a közönség tekintélyes részét teszik ki, többnyire imádják a horrort.

Hogyan körvonalazódott benned a Post Mortem alapötlete, a halottfotózás, a falusi környezet, az I. világháború után játszódó sztori?

A szentendrei Skanzenben forgattunk, és tudtuk, hogy télen három hónapra bezárják a helyet. Az a helyszín alapból ideális egy filmforgatáshoz, már csak egy történetet kellett hozzá kitalálni. Annak alapja lett a post mortem fotózás. Kísértetfilmben gondolkodtam, én azoktól a horroroktól félek leginkább. Alkotótársammal, Hellebrandt Gáborral végül azt találtuk ki, hogy a sztorit az I. világháború után, a spanyolnátha járvány tetőzésének az időszakába helyezzük. Ezzel a helyére is került minden.

Van konkrét párhuzam a spanyolnátha járvány és a jelenlegi pandémia között?

Korábban több filmes ötletem is volt ezzel a korszakkal kapcsolatban. A járványok ciklikusan újra és újra felbukkannak a világban, a mostaninak is szinte szabályszerűen meg kellett jelennie. Túl egyszerű lenne igennel felelni a kérdésre, de a filmet még a pandémia előtt forgattuk. Véletlen az egybeesés, ám a történet szempontjából valóban hatásos.

Több ízben feltűnt a film nézése közben, hogy a falusiak nem igazán csodálkoznak a szellemek jelenlétén. Elfogadják, hogy ott vannak, csak amikor kezdenek elfajulni a dolgok, akkor tör ki a pánik.

A halálhoz akkoriban másképpen viszonyultak az emberek, főként a kistelepüléseken, vidéken. Az alapproblémát a filmben sem a szellemek jelenléte adja, inkább az, hogy a háború és a járvány miatt a számuk egyre nő.

A filmben elég kevés a jump scare, ellenben végig jelen van egy baljós, kissé nyomasztó atmoszféra. Ez a koncepció része volt?

Igen. A hangulatot részesítettük előnyben, nem azt, hogy sok ijesztő jelenetet pakoljunk a filmbe. Persze élünk az utóbbival is, de nem a tipikus kastélyban játszódó kísértettörténetet akartuk. Ez a fajta horror éppen az atmoszféra miatt válik működőképessé. A film háromnegyede klasszikus megközelítésű, hosszabb snittekkel, ahol a feszültségteremtésre helyeztük a hangsúlyt. Az utolsó fél órát viszont felpörgettük, ott inkább az akciókra helyeztk a hangsúlyt. Élvezheti a néző, ahogy elszabadul a pokol.

Mi okozta a legnagyobb kihívást a forgatás alatt?

Minden. Elképesztően nehéz munka volt. Volt egy adott költségkeretünk, ami eleve behatárolta a lehetőségeinket, ráadásul a szükséges 55 forgatási nap helyett pedig csak 41 volt. Ha nem egy több évtizede együtt lévő, hihetetlenül összeszokott és lelkes stábbal dolgozunk, nem is sikerült volna. Akadtak malőrök is, a víz alatti jelenet alatt például a forgatáshoz használt bútorok egyszerűen szétmállottak a forgatáshoz használt termálvízben. Egy amerikai filmben legyártották volna vízálló anyagból ezeket, nekünk erre nem volt plusz forrásunk, így utólag számítógéppel varázsoltunk a vízbe bútorokat.  De említhetném, hogy a Skanzenban tilos tüzet gyújtani, így a legtöbb fáklyát és lángot számítógéppel kellett a filmbe varázsolnunk.

Az ötlet megszületésétől a bemutatóig mennyi idő telt el? Hogyan befolyásolta a járványhelyzet a filmet?

2012-ben született az ötlet, akkor adtuk be egy közönségfilmes pályázatra. A forgatás maga 2018 végén és 2019 elején történt meg, az utómunkák nagyjából másfél évet vettek igénybe. A forgatást és az utómunkát nem befolyásolta a járvány, a bemutatót azonban el kellett tolnunk, hiszen a mozik zárva voltak. Eredetileg tavaly halloweenkor szerettük volna bemutatni, ez nem jött össze. Az egy éves kényszerszünetet úgy használtuk ki, hogy fesztiválokra neveztük be a filmet.

Nem is akármilyen sikerrel. Összesen hány fesztiválon vannak túl és hány díjat nyert a Post Mortem?

Huszonkilenc fesztiválra jutott el a film, ebből tizenheten a fő versenyprogramban szerepelt. A Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon volt a premier – erre büszke vagyok -, és szinte az összes nagy európai horror vagy fantasy fesztiválra eljutottunk. A film eddig összesen 24 díjat nyert. Észak-Amerikában a kinti forgalmazó sajnos nem nevezte fesztiválokra, de a Toronto After Dark fesztiválról tíz díjat is hazahoztunk.

És akkor jött a hír, hogy Magyarország a Post Mortemet indítja az Oscar-mezőnyben.

Nagyon örültem, egyben meg is lepődtem. Magyarországról általában művészfilmeket küldenek az Oscar-versenybe, bár ilyen jellegű megkötés és kategorizálás nincs a Filmakadémián. Ott csak jó és nem jó film létezik. Más kérdés, hogy a legjobb nemzetközi film kategóriájában általában politikailag vagy társadalmilag érzékeny témájú alkotásokat szoktak díjazni. Ravennában, a Nightmare Film Festen a legjobb rendezésért járó díj indoklásában egyébként éppen a történelmi korszak ábrázolásának metaforanyelvezetét emelték ki, ha innen nézem, ez a vonal nagyon is ott van a Post Mortemben.

Esélyek?

Meglátjuk. A mezőnyben egy francia horror is szerepel egyébként, a Titán, ami Cannes-ban megkapta az Arany Pálmát. Ez nyilván nem javítja a mi esélyeinket, szinte kizárt, hogy két horror is bejusson a legjobb öt közé.

Kedvenc horrorfilm?

A világ legjobbjának Az ördögűzőt tartom, ami műfajától függetlenül is óriási értéket képvisel a filmtörténelemben. Szemléletében, megközelítésmódjában, az, ahogyan a serdülőkori problémákra reagál, egészen különleges alkotás. Bár más típusú horror, nagyban inspirált a Post Mortem kapcsán. A másik a 78-as Halloween, ami egy egyszerű slasher film ugyan, mégis korszakalkotó, gyakorlatilag új műfajt létrehozó alkotás. És ott van még a Ragyogás, aminek az utolsó 15 perce a főszereplő halálának ábrázolása miatt teljes tévedés, de mindannak, ami odáig és ahogyan történik, páratlan hangulata van.

Kedvenc rendező?

Nincs ilyen, de manapság James Wan, aki az első két Démonok között filmet jegyzi, vagy Andy Muschietti, a Mama és az Az rendezője nagyon különleges, egyedi, kreatív szemlélettel rendelkezik.

A Post Mortem elindíthat egy folyamatot? Megszületett a magyar horror, mostantól számíthatunk erre a műfajra is a hazai filmgyártásban?

Jelenleg szinte kizártnak tartom. Nem hiszem, hogy egyhamar újra lesz ilyen típusú film Magyarországon. Generációváltásnak kell bekövetkeznie ahhoz, hogy a horrort úgy kezeljék nálunk is, ahogyan például a mediterrán, latin-amerikai vagy ázsiai országokban, ahol ezek a témák gyakorlatilag a kultúra részét képezik. Ezért erősen szkeptikus vagyok, bár én a Post Mortem folytatását szívesen megcsinálnám. Van még ötletem a fiókban.