A mongolok nem csak azért érdekesek a történelmet kedvelő olvasók számára, mert távoli, kevéssé ismert nép, noha korábbi évszázadokban hatalmas birodalmuk, hírük-nevük volt: az emberiség történelmének legnagyobb kiterjedésű birodalma fűződik a nevükhöz, és ezt a birodalmat néhány évtized alatt teremtették és sokáig sikeresen üzemeltették. Néhány, velük kapcsolatos kérdésünkre Róna-Tas András professor emeritus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, Széchenyi-díjas nyelvész és orientalista, a turkológia és mongolisztika nemzetközi hírű tudósa válaszol.
Kik a mongolok és mióta mongolok ők? Honnan tudunk róluk egyáltalán?
Erre a kérdésre elsősorban a források alapján tudunk válaszolni. Melyek a rendelkezésünkre álló források? Ezek mindenekelőtt írásos dokumentumok, és ahhoz képest bőségesen állnak rendelkezésünkre, ha a magyarok kialakulásáról szóló írásos forrásokkal vetjük össze ezeket. Ráadásul a mongolokról a saját nyelvükön is megjelentek az adott korban írásos feljegyzések, ami a magyarokról nem mondható el. A szakmában ezeket középmongol forrásoknak nevezzük. A legkorábbi mongol nyelvemlék XIII. század eleji, a mongolokról szóló alapvető munka, A mongolok titkos története című könyv pedig 1240 körüli, a könyv második felét pedig néhány évtizeddel, (de nem sokkal) később állították össze. Ami igazán fontos vele kapcsolatban, hogy a tárgyalt eseményekkel egykorú, tehát nem generációkkal vagy évszázadokkal később született (mint például Anonymus műve, vagy a Képes Krónika). Nagyon sok mindent megtudunk belőle, mintha magunk is közvetlen szemtanúi lennénk az akkori eseményeknek. Ezenkívül vannak mongol nyelvű feliratok és okiratok, okmányok, levelezések. Mindezek a sajátos és jellegzetes mongol betűírással. A mongol nagykán, mondjuk Dzsingisz kán unokája írt mongol írással, mongol nyelvű levelet a francia királynak, vagy egy másik nagykán a pápának. Ezek mind a mai napig megvannak levéltárban vagy múzeumban.
Forrás: a nyest.hu engedélyével
Meghódították Kínát és a Perzsákat is
Ezek az úgynevezett belső források. Vannak-e külső források, és melyek ezek?
Mindenekelőtt a kínai forrásokról beszélhetünk, de vannak perzsa, arab, bizánci és más források is, amelyekben megjelennek a mongolok, mint különösen érdekes témák és népek.
Néhány mondatban tegyünk említést ezekről.
Nos, a kínai források, mint a mongolokhoz legközelebbiek és állandó kapcsolatban levők, nagy mennyiségben állnak rendelkezésünkre és sok mindent megtudhatunk belőlük a mongolokról.
Mennyire megbízhatóak ezek a források?
Erre úgy lehet jól válaszolni, ha megnézzük, hogy miként készültek ezek az írások…
… és esetleg, hogy milyen céllal készültek.
Igen: a kínai források eredetileg azt a célt szolgálták, hogy visszakereshetően megörökítsék: melyik mongol uralkodó, vagy vezér mikor mit tett, milyen törvényeket hozott, mikor kivel vívott háborút és így tovább. Ezek napi feljegyzések voltak, melyeket évenként összefoglaltak és annaleseket készítettek belőlük. Aztán ezeket feldolgozták azok, akiknek ez volt a feladatuk, értelemszerűen óhatatlanul bekerültek a szövegekbe változások, változtatások. Tegyük hozzá: a mongolok voltak az első hódítók, akik egész Kínát meghódították és ők adták a Jüan dinasztia kínai császárait is.
Mely források azok, amelyek további, fontos információt szolgáltattak a mongolokról a saját korukban, és a mi számunkra is?
A perzsa források. A perzsa kultúra ebben a korban is fontos és jelentős volt, noha a XIII. századra már meghódította Perzsiát az iszlám. Nem az országot, hanem a vallást és a kultúrát. Érthető, hiszen birodalmilag a mongolok hajtották uralmuk alá a perzsákat. Nos, a perzsa nyelvű perzsa irodalom megmaradt mind az iszlám vallás, mind pedig a mongolok uralma alatt. Így maradt ránk egy híres-nevezetes mongol uralkodóról mind mongol, mind kínai, mind pedig perzsa nyelven írt feljegyzés. Ennek a perzsa szerzőnek volt egy mongol vezető tisztviselője, aki a kán megbízásából tartózkodott a sah udvarában. Tehát a perzsa történetíró nem a saját fejéből vette a mongolokra vonatkozó adatokat, hanem meghatalmazott és megbízható forrásból kapta. Aztán ahogy korábban említettem: vannak arab forrásaink is, és más, kisebbek is: például grúz és örmény források. Ezek mind kapcsolatba kerülnek a mongolokkal és különféle viszonyban vannak a mongol birodalommal, így saját magukról szóló feljegyzéseikben megjelennek a mongolok is.
Ez szinte hihetetlen annak fényében, hogy mit tettek a mongolok 1241-42-ben Magyarországon, a magyarokkal. Olvasmányaimból tudom, hogy a hódító mongolok azokkal az uralkodókkal, népekkel és országokkal, amelyek azonnal behódoltak nekik, békésen megvoltak (persze, ha fizettek adót és nem berzenkedtek), küldtek hozzájuk (ma úgy mondanánk) helytartókat, viszont akik ellenálltak, azokat legyőzték és kegyetlenül legyilkolták, kiirtották őket.
A mongolok mindazokkal, akik behódoltak nekik, toleránsak voltak. De a forrásokhoz röviden visszatérve, vannak még az úgynevezett nyugati, vagyis az európai források, a bizánci, görög nyelvű források, valamint még nyugatabbra a latin nyelven írott források. Ez utóbbiak között vannak az utazók, kereskedők feljegyzései, Ezenkívül vannak a kolostor-történetek és ország-történeti leírások, amelyekben szintén lehet olvasni a mongolokról. Forrásként használhatók az utazók és kereskedők feljegyzései, főként, ha azokat eljuttatták úgynevezett hivatalos helyekre. Ugyanis amint a mongol birodalom elkezdett működni, attól fogva az európaiak számára veszélyt jelentett, de egyben üzletet is. ennek következtében elindulnak a kereskedők és papok (mint például Marco Polo és Julianus), néha a kettőt nem lehet mindig megkülönböztetni. A tervezett térítésnél és feltételezett üzleti haszonnál viszont sokkal értékesebb volt az az információ, melyet hazatérve hoztak és jelentettek, többnyire írásban. Ezek azért fontosak, mert nem szóbeszéd, mások információi alapján, sokezer kilométer messzeségből, hanem közvetlen, gyakorlati, tapasztalati értesülések. Összegzésül: ezek azok a források, amelyek segítségével manapság egyre megbízhatóbb képet alkothatunk a mongolokról és az ő birodalmukról.
Korai írásos emlékek a sztyeppén
Ezeknek a forrásoknak az alapján mit tudunk ma: honnan jöttek a mongolok és kiket nevezhetünk mongoloknak a birodalmuk alapításának az idejében?
A népneveknél a helyzet a következő: más-más néven minden forrásban ugyanazt jelentik. Hogy értsük, mire gondolok: a németek neve angolul German, franciául Allemand, olaszul Tedeschi, dán-svéd-norvég nyelven Tysk, hollandul Duits, észt-finn nyelven Saksa, szláv nyelveken nyemci, nyemec, innen jött a magyar nevük is.
Egyébként ugyanaz a népnév alkalmasint sokféle, különböző népet is jelenthet, melyeket a birodalom-alapító, vezető népcsoport alá besoroltak.
Ezért a forrásokban előforduló népnevekkel csínján kell bánni. Na most, hogy honnan jöttek a mongolok? A hun birodalom felbomlása után (az időszámításunk kezdete utáni III-IV. században) kiváltak különböző, nagyobb törzsszövetségek, amit a korabeli kínai forrásokból tudunk. Közülük az egyiket hszien-pi néven említik ezek a források. Tudományos vita folyik arról, hogy ezek voltak-e a mongolok, vagy e törzsszövetség egyik alkotóeleme lehettek. Tény, hogy a IV-V. században karakteresen vannak már olyan törzsszövetségek, amelyekre joggal mondhatjuk, hogy ők mongolok. Ebben az időpontban válnak szét a különböző, mongol nyelvű törzsek. Közülük többet ismerünk, a kínai források alapján, s azt is tudjuk, hogy akad olyan törzs, amely korán jelentőssé válik, Itt olvashatunk arról, hogy nemcsak saját írásuk van, hanem ezzel az írással művek is jelentek meg. Mellékelik a listát.
Korai mongol írással írott könyvek? A sztyeppén, a IV-V. században?
Ezek a könyvek sajnos elvesztek. Létükről csak az említett listából tudunk. Ezek a korai, vagy ha úgy tetszik: az elő-mongolok. A X. században megjelennek a kitanok. A kitan nyelvileg a mongolok unokatestvére, ugyanabból az alapnyelvből származik mindkettő. A kitanok elfoglalják Észak-Kínát, Liao néven dinasztiát alapítanak. A kitanokat két évszázaddal később legyőzik a mandzsu-tunguz nyelvű dzsürcsik, őket pedig a mongolok: ekkor kerülnek először a figyelem fénycsóvájába., amikor először a sztyeppén csinálnak rendet és alakítják ki a mongol erőfölényt. Ami a birodalom kezdete. Ettől kezdve terjed el a mongol népelnevezés.
Ők hogy nevezték sajátmagukat?
Mongolnak.
Így, ahogy mi most?
Igen. Ide kívánkozik egy megjegyzés a tatárokról: ez volt az a nép, amely a mongolok korai történetében, Dzsingisz kán előtt és uralma kezdetén sokat harcolt Dzsingisz kán (akkor még Temüdzsin volt a neve) törzsével. Ezt úgy képzeljük el, mint egy törzsszövetségen belüli ellenségeskedést. A kínai forrásokban mind a mongol, mind pedig a tatár elnevezés olvasható, a nyugati forrásokban ugyanakkor hosszú ideig csak „tatár” néven emlegetik a mongolokat.
Mi okból?
Hasonló hangzás, ráértés, vagy félreértés miatt. Tartarosz a kereszténységben a pokol, a pogány vallásokban az alvilág volt. És amit a tatárok (vagy mongolok?) műveltek… Visszatérve a történelemhez: a mongol törzsek egymással harcoltak.
Dzsingisz kán (akkor még Temüdzsin) birodalomalapító gondolata az volt, hogy ha már olyan vitézül tudják irtani egymást, akkor okosabb, ha nem belül keresik az ellenséget és ezért egyesítette őket.
Így van leírva A mongolok titkos története című alapműben, magyarul Ligeti Lajos nagyszerű fordításában olvasható, 1962 óta. A korábban különféle neveken szereplő törzsek így aztán a vezető irányítása alatt összefogó néven mongolok lettek és elindultak előbb a közeli, majd a távolabbi területek és népek meghódítására, leigázására. Előbb Kína, majd Közép- és Dél-Ázsia következett és néhány évtized leforgása alatt, az 1200-as évek első felében megteremtették nemcsak az akkori világ, hanem a történelem legnagyobb kiterjedésű birodalmát is. Miközben folyamatosan harcoltak, a legtöbbször és legkitartóbban Kína ellen. Még maga Dzsingisz kán is egy ilyen háború egyik csatájában halt meg, 1227-ben, bár, 65 évesen nem lehetetlen, hogy betegségben.
Forrás: World History Encyclopedia
Mit hagyott örökül utódaira?
Mindenekelőtt egy szigorú örökösödési rendet és egy jól szervezett birodalmat. Sikerült egy olyan családi uralmat létrehoznia, amelyben az ő fiai nagyon világos szerepet kaptak. Felosztotta közöttük a világot, születési sorrendben utolsó fiától való unokája, Kubiláj végül elfoglalta Kínát és megalapította a Jüan-dinasztiát. Itt arra érdemes figyelni, hogy a mongolok nemcsak a hódításban jeleskedtek, hanem a meghódított területek (attól kezdve az ő birodalmuk) megszervezésében is. Ha a mából visszagondolunk arra, hogy miképp uralták az általuk elfoglalt területet, figyelembe kell venni, hogy az elfoglalt területeken élő népességgel összevetve nagyjából tízezer főre jutott egy mongol. Olyan birodalmi szervezetet sikerült kialakítaniuk, amelynek a tudósok a mai napig a csodájára járnak. Monográfiák sora születik a birodalmuk berendezkedéséről.
Említsünk meg egy szempontot a feldolgozásokból.
A saját korukban felülmúlhatatlan postarendszert, postaszolgálatot hoztak létre. Nagyszerű úthálózatot építettek, amely a lovas közlekedésnek megfelelt. Egymástól egy napi lovaglásnyi távolságra postapontokat alakítottak ki, ahol meg lehetett szállni, volt megfelelő ellátás embernek-lónak. A (mai szóval) állami küldöncöknek volt egy kis fém lapocskájuk, mondjuk: igazolványuk. Ezt felmutatták, kaptak új lovat, ellátást, szállást, mikor mire volt szükség. És nem is csak egy-egy ember számára. Lóval napi 2-300 kilométert lehet megtenni és ez az információáramlás szempontjából is fontos volt. Ennek következtében azokon a területeken, amelyeket a mongolok elfoglaltak, nagyon magas fokú kultúra jött létre.
A sikereik titkai
Az általam olvasott források arról szólnak, hogy az elfoglalt területekre nem akarták mindenáron ráerőszakolni a legyőzöttekre a mongol rendszert, hanem megnézték, hogy az adott nép szokása, kultúrája, gyakorlata hogyan működik és azzal egyeztetve alakították ki a gyakorlatot.
Természetesen. Ha egy uralkodó behódolt és hódolatát kifejezve adót és ajándékot vitt a mindenkori nagykánnak, akkor ezt elfogadták, az uralkodót pedig visszaküldték, mint helytartót. A birodalom szervezése és működtetése, ha nem éppen egyik percről a másikra, de lassan és biztosan feloldotta a régi, törzsi-nemzetségi formákat. A korábbi, sztyeppei életformában a harcosok törzsek és nemzetségek szerint tagozódtak. A birodalmi hadsereget nem lehetett ilyen formában megszervezni és működtetni, ahol a kiképzésnek, a gyakorlatnak és a hadviselésnek megfelelően egészen más volt a sereg felépítése: tized, század, ezred, tízezred. Dzsingisz kán zsenialitása kellett hozzá, hogy ez az átalakulás végbe menjen és sikeres legyen. Mint azt az előbb említettem, a megszállt területeken tízezer emberre jutott egy mongol. Ezért az ottani népből az arra alkalmas férfiakat beállították katonának és ezek az újoncok lettek az elővéd tagjai. Ez régi, nomád szokás, hogy a segédnépek mentek elől, a magyar honfoglalók is így tettek.
Ennyi elég volt a győzelemhez? A hatalmas hadi sikerekhez? Más nem kellett hozzá?
Persze, hogy kellett. A mongolok tudatosan átvették az akkori legmodernebb hadászat minden eredményét. A perzsáktól is, a bizánciaktól is, a kínaiaktól is. Sztyeppei nomád életformájuk ellenére megtanultak várat ostromolni is. Sok, jó kézműves mesterember szolgálta ki ezt a hadsereget és a mongolok nagyon megbecsülték ezeket a mestereket, akik kiváltságokat kaptak. Ennek következtében özönlöttek hozzájuk a jobbnál jobb kézművesek.
Ez a hozzáállás meglehetősen magas fokú intelligenciára vall. Mi volt a mongolok viszonya a kultúrához? Tudtommal Dzsingisz kán analfabéta volt. Valóban?
Igen, valóban. A fiai azonban már nem. Mint a birodalomalapítás örökösei és továbbfejlesztői, olyan kancelláriát építettek ki, amely sok szempontból vetekedett a korabeli európai kancelláriákkal. Pedig azoknak több-mint-ezer éves előnyük volt (a Kelet-és Nyugat-Római birodalmak révén). Márpedig ehhez írástudó kell. Ráadásul sok. Kézenfekvő volt, hogy a nagy kultúrális hagyománnyal, komoly írásbeliséggel rendelkező ujgurok közül válasszák ki a kancelláriákhoz és egyéb, írástudáshoz alkalmas embereket, miután leigázták őket.
Nem pusztították el őket, nem erőszakolták rájuk a mongolság hitét és kultúráját, hanem meghagyták őket a sajátjukban, és felhasználták tudásukat a mongol birodalom továbbépítéséhez. Ez is Dzsingisz kán gondolkodásának és világszemléletének a rendkívüli intelligenciájú bizonyítéka. A mongol kancellária tehát ujgur írással működött.
Ezért amit ma klasszikus mongol írásnak nevezünk, az nem más, mint a XIII. századi ujgur írás, kis változtatással, hogy pontosan adhassa vissza a mongol szavakat. Ezt a XX. századig használták Aztán a II. Világháború idején, szovjet javaslatra áttértek a cirill betűkre. Manapság igyekeznek visszatérni az ujgur-mongolhoz.
Ha egy olyan magas intellektusú és a világra nyitott uralkodó, mint (hadd hangsúlyozzam újból: az analfabéta) Dzsingisz kán ennyire nyitott volt a kultúrára és valószínűleg a tanulásra is, akkor hogyan viszonyult a birodalmában létező különféle vallásokra?
A mongolok, mint a sztyeppei népek általában, sámánisták voltak. Főistenük az égben lakó Tengri volt, Szakmai nyelven tengrizmusnak nevezzük ezt az egész sztyeppén (persze nem egyformán) vallott és gyakorolt hitet, amelyben a sámánok voltak a főistenhez való kapcsolat letéteményesei. Alaphelyzet a következő: az ég a főisten, és a föld az anya. Tehát egy duális rendszer épült ki ebben a hitvilágban, amelynek az érintkezéséből jön létre a világ. Minden uralkodó, Dzsingisz kán is, Tengri kegyelméből uralkodhatott. A történelem tanúsága szerint a nagy birodalmak mindig is célpontjai voltak a térítéseknek. A mongolok is. Ezek között a legnagyobb sikereket a buddhizmus érte el. Arról nincs tudomásunk, hogy Dzsingisz kán bármelyik vallást preferálta volna, (megtartotta a sámánhitet), de azt tudjuk, hogy a korai kereszténységnek a birodalmában sok hívőt meghódító nesztorianus formáját ugyanúgy semlegesen kezelte, mint a muszlim vallást is. Nem üldözte, de nem is részesítette kiváltságokban. Grúzia és Örményország behódolt, viszont bántatlanul gyakorolhatták keresztény hitüket, élükön uralkodójukkal. Csak egyetlen érdekes adalék a mongol Dzsingisz-utódok jellemzésére: a Bibliát a XVIII-XIX. században lefordították mongolra.
