fbpx

A Vatikánban rendkívüli biztonsági intézkedések léptek életbe advent első vasárnapjától

Ferenc pápa üdvözölte a Libanonban megszületett tűzszünetet a Szent Péter téren mondott beszédében advent első vasárnapján, amelyen életbe lépett a karácsonyi időszakra és már a jubileumi szentévre készülő rendkívüli biztonsági terv.

Ferenc pápa reményét fejezte ki, hogy minden fél tiszteletben tartja az Izrael és Hezbollah közötti tűzszünetet, amely lehetővé teszi a határtérségből elmenekült lakosság hazatérését – tette hozzá.

Az egyházfő az új libanoni államfő minél előbbi megválasztását szorgalmazta, valamint az intézményes élet újraindítását, ami lehetővé teheti, hogy az ország ismét

a népek közötti békés együttélés példája lehessen.

Úgy vélte, hogy a tűzszünet a béke felé való közeledést ösztönözheti minden háborús fronton. Elsőként Gázát említette, de a még mindig túszként fogva tartott izraeliek szabadon engedését is sürgette.

A pápa szólt Szíriáról és a csaknem három éve tartó ukrajnai háborúról.

A háború borzalom, a háború Istent és az emberiséget sérti, a háború nem kímél senkit, a háború mindig vereséget jelent az egész emberiség számára!

jelentette ki.

Advent első vasárnapján rendkívüli készültség lépett életbe a pápai állam látogatható területein, mindenekelőtt a Szent Péter téren, amelyről a Szent Péter bazilika is nyílik.

Vatikáni adatok szerint a Szent Péter bazilikát naponta negyven-ötvenezren keresik fel, és még nagyobb lesz a létszám a karácsonyi időszakban, valamint a december 24-én kezdődő szentévben, amelyre mintegy 30 millió látoatót várnak.

A rendkívüli biztonsági terv értelmében a közvetlenül a Szent Péter térre vezető római utcákon kora reggeltől tilos a járműforgalom, és a gyalogosokat is kialakított biztonsági pontokhoz terelik, megakadályozandó, hogy szabadon, akármelyik irányból közelítsék meg a teret. Kettős ellenőrzést vezettek be, és a térre és a bazilikába belépőket további fémdetektoros vizsgálatnak vetik alá.

A vörös zónának nyilvánított városrészre tilos bevinni palackot, kulacsot, és fényképező statívot. A 2015-től a Szent Péter térre vezető utcákon szolgáló olasz fegyveres erők katonái mellett nagy számban láthatók rendőrök, csendőrök és civilben levő biztonsági emberek.

December 7-én a Szent Péter téri karácsonyfa fényeit kapcsolják fel.

December 8-án, a szeplőtelen fogantatás ünnepén Ferenc pápa új bíborosokat avat.

December 24-én pedig több órás szertartás zajlik majd a bazilikában, mivel egybeesik a szentesti vigília és a szentkapu megnyitása.

Vasárnaptól kiemelt biztonsági készültség van érvényben a Vatikán összes bejáratánál, a többi között a Vatikáni Múzeumnál is, valamint a Róma legnépszerűbb pontjain a Colosseumtól kezdve a bevásárlóutcákig.

További hírek