Sokféleképpen nézhetjük a kérdést. Mely dallam a legismertebb? Melyiknek van a legtöbb letöltése a különböző megosztókon? Avagy kik keresték a legtöbb pénzt. Ismert, de kevésbé ismert dalok is vannak a „legek” között.
A legjobb, a legsikeresebb dalok listája sokféleképpen összeállítható. A zeneipart ma már teljesen az angol nyelv dominálja. Nem véletlen, hogy ebben az összeállításban is angol dalokkal fogunk foglalkozni. Nem volt azonban ez mindig így, az egyházi zene latinja, az opera olasz nyelve, vagy ha néhány nagy mesterre (Johann Sebastian Bach, Ludwig von Beethoven, Wolfgang Amadeus Mozart) gondolunk, nem meglepő módon a német is volt ilyen kiemelt nyelv.
1. Happy Birthday to you
A legnépszerűbb dal annyira ismert, annyira hétköznapi, (bár mint látjuk, inkább annyira ünnepi), hogy aligha gondolunk rá úgy, mint „szerzemény”. Pedig a Happy Birthday, amit bizony sok magyar ünnepelt is angol nyelven kap meg a barátaitól ,rendes dal, szerzői jogokkal, szerzővel, eredet-történettel.
Mildred Jane Hill és ikertestvére Patty Hill 1859. június 27-én születtek Louisville-ban, (Kentucky Állam) és a neves dalt először Good Morning to All, vagyis Jó reggelt mindenkinek címmel írták meg, de aztán elkészítették a születésnapi verziót is.
Óvodában dolgoztak, Mildred írta a dallamot, Patty pedig a szöveget, és a dalt először 1893-ban tették közzé egy óvodásoknak ajánlott dalgyűjteményben, amit később sok nyelvre lefordítottak
A Happy Birthday-ös verzió először 1912-ben jelent meg nyomtatásban, a nővérek ugyan nem kerestek vele, de aztán elismerték őket szerzőknek, ma már azonban „közkincs”, mert egy szövetségi bíró így döntött.
A Happy Birthday világ legtöbb pénzt termelő dala, a megírása óta mintegy 70 millió dollárt hozott a jogtulajdonosoknak (akiknek személye különböző kiadói felvásárlások miatt az évtizedek során többször ismegváltozott).
2. Fehér Karácsony
A legsikeresebb dalok listáján az ezüstérmes Irving Berlin White Christmas című dala, amelynek 100 milliós volt az összesített lemezeladása, és 66 millió dolláros a bevétele.
A beszámolók eltérnek arról, hogy Berlin mikor és hol írta a dalt, amelyet egy film (Holyday Inn) tett ismertté, bár a leghíresebb verziót talán Bing Crosby énekelte.
A legismertebb sztori szerint a zeneszerző a La Quinta Hotelben szállt meg, gyakran egész éjjel ébren maradt és írt. Egy nap azt mondta a titkárának:
ez a legjobb dal, amit valaha írtam, sőt, ez a legjobb dal, amit bárki valaha írt.
3. You’ve Lost That Lovin’ Feelin’
Az örökrangsor harmadik helyezettje pedig Barry Mann, Cynthia Weil és Phil Spector szerzeménye, You’ve Lost That Lovin’ Feelin’ című 1964-es dala, amely 65 millió dolláros bevételt jelentett.
Phil Spector maga is zenei producer volt, de a dalt Andrew Loog Oldham „lökte” be, aki akkoriban a Rolling Stones menedzsere volt, és egyben Spector barátja. Véletlenül hallgatta meg a dalt, majd ahogy később nyilatkozta
azt éreztem, hogy a szoba tele lett ezzel a csodálatos hanggal, és ez volt a leghihetetlenebb dolog, amit valaha hallottam.
Innentől a dal az amerikai, az angol és az ausztrál (vagyis az angolszász) piacok slágerlisták éllovasa lett, majd innen hódította meg a világot.
Érdekesség, hogy a top 10-es listáról szintén 1964-es a Pretty Woman című film főcímdala sem maradt le, és csak egy évvel később (1965-ben) készült a lista negyedik helyezettje, Paul McCartney és John Lennon Yesterday című dala.
Mai bajnokok
Ma természetesen már egészen más dalok a legnépszerűbbek. A Spotify népszerű zeneletöltő is mindig megmutatja, hogy nála melyek a legértékesebbek és a legnépszerűbbek.
Megdöbbentő, de a Spotify már annyira népszerű, hogy ezek a számok, már milliárdos hallgatottságnál tartanak.
A The Weeknd zenekar Blinding Light című dala már 3,34 milliárd, míg Ed Sheeran Shape on You című száma 3,33 milliárd meghallgatásnál tart, vagyis fej fej mellett haladnak. Végül a dobogó harmadik fokán a Tones and I együttes Dance Monkey című száma áll.
Utóbbiak a YouTube-n is elképesztő népszerűek, Ed Sheeran száma 6,1 milliárd megtekintésnél és 1,1 millió hozzászólásnál tart, míg a Tones and I számának 2 milliárdos a nézettsége és 377 ezer hozzászólás érkezett eddig a videóra.
És akik sokat keresnek
Végül fontos megjegyezni, hogy a viszonylag alacsony, pár tízmillió dolláros összegek mindössze egyetlen dalra vonatkoznak. Azok az előadók, akik mostanában a legjobban kerestek, többek között a Genesis, Bruce Springsteen, a Red Hot Chili Pepper, a One Direction, illetve korábban a Rolling Stones, az Eagles és a U2egyenként és olykor évenként 100 millió dolláros összegeket is kersstek.
Úgy tűnik teljes egyenjogúság még nincsen a szakmában, mert az utóbbi idők legnagyobb női sztárjai, Ariana Grande, Beyoncé és Taylor Swift, vagy korábban Lady Gaga, Madonna és Britney Spears, ha nem is sokkal, de azért valamivel mindig kevesebbet kerestek. Ugyanakkor egyre több olyan év van, amikor a legjobban kereső női előadó összesített forgalma is már 100 millió dollár feletti.