fbpx

A Wizz Air nagyon készül a nyári szezonra

A Wizz Air az idei nyári szezonban mintegy 4 millió ülőhelyet biztosít majd 70 célállomásra közlekedő magyarországi járatain, ezzel továbbra is megőrzi piacvezető helyét Magyarországon – közölte a légitársaság az MTI-vel.

Kiemelték, az áprilisban kezdődő, szeptember végéig tartó utazási időszakban a tavaly rekordot jelentő utasszámot követően ismét kiemelkedő eredményre számítanak.

A tavalyi nyári szezonban Magyarországról megközelítőleg 3 millió utas repült a Wizz Air járatain, többségük jóval az utazás előtt lefoglalta a repülőjegyet, a legnépszerűbb úti célok a tengerparti nyaralóhelyek, illetve a látnivalókkal teli történelmi városok voltak – írják a közleményben.

Azzal számolnak, hogy a magyar utasok legkedveltebb úti célja várhatóan idén nyáron is Egyiptom, Görögország, Spanyolország és Törökország lesz.

Ismertetik, hogy az utasok Budapestről és Debrecenből összesen 70 célállomásra utazhatnak.

A Wizz Air 2023-ban megdöntötte korábbi utasforgalmi rekordját, múlt évben több mint 60,3 millió utast szállított, amely mintegy 32 százalékos növekedés 2022-höz képest; Magyarországon ez 5,2 millió utast, és 29 százalékos növekedést jelentett az előző évhez képest.

A Wizz Air jelenleg 196 Airbus A320 és A321 típusú repülőgépből álló flottát üzemeltet.

Közlésük szerint a 2023-as pénzügyi évben – 2022. április 1. és 2023. március 31. között – a társaságnak 3,896 milliárd euró bevétele volt.

További hírek