Mindenki egyetért abban, hogy napjainkban az egészségügyi dolgozók minden idegszálukkal megfeszítve próbálják megmenteni és életben tartani az emberiséget. Este 8-kor nekik szól az erkélyekről a taps, s a híradók is kiemelten foglalkoznak velük. Ma már azonban eljutottunk arra a szintre, amikor XXI. századi módszerekkel és technikával is érdemes felvenni a kesztyűt a világjárványok ellen. Például robotokkal.
Márpedig a robotikának repülőrajtot kellett vennie a Covid-19 járvány kirobbanásával. Ahhoz, hogy csökkenteni lehessen a közvetlen kontaktusok számát, olyan eszközökre van szükség, amelyek immunisak a (nem számítógépes) vírusokra. Ezeket pedig a feladathoz felnőve és szakavatott szemmel kell kezelni. Az egészségügyi robotok óriási terhet képesek levenni az orvosok és nővérek hátáról. Megfelelnek arra, hogy pontos előszűrésekkel rostálják és osztályozzák a járvány fertőzöttjeit és távolságot tartsanak a közvetlenül érintkezők között. Ezért a kórházak falain kívül és belül világszerte egyre több robot nyújt segítséget, hogy sikerüljön felülkerekedni a koronavíruson.
Olaszországban – a Covid-19 járvány legelső és legtragikusabb számokat felmutató európai gócpontjában az olasz egészségügyi dolgozók több mint egytizede fertőződött meg és 100-nál is több orvos vesztette életét a küzdelemben, ami óriási érvágás az ország egészségügyi rendszerének. Varese város Circolo kórházában az elmúlt hetekben azonban hat, kerekeken gördülő robotdoktor állt szolgálatba. Egyikőjük Tommy, egy fejjel is rendelkező robot, akinek a szemén keresztül az orvosok beszélgetni tudnak a páciensekkel, valamint azt is fel tudják mérni, hogy mely kórtermekben milyen eszközökre és védőfelszerelésekre van szükség.
Öt társát pedig egyszerűbb kivitelű, kerekeken guruló, botra szerelt tabletekként képzeljük el (fejetlenségük nem okoz fejetlenséget), amelyek a betegek adatait rögzítik, alkalmanként frissítik, továbbá Tommyhoz hasonlóan webkamerán keresztül kapcsolattartási lehetőséget biztosítanak a betegek és ápolók között.
Dániában, az Odense városában található UVD robotikai cég az elmúlt 6 évben egy olyan robotot fejlesztett ki, amely UV-C vagyis az emberi szervezet számára káros, viszont a bacilusok DNS-e elleni legpusztítóbb – ultraibolya fénynyalábok segítségével képes fertőtleníteni a kórtermeket. Az alig 20 percig tartó műveletnek köszönhetően sokkal alaposabb takarítás végezhető el, ami után csak a néhány percig terjengő, égett hajhoz hasonlító szagot kell csak kibírni. A robotok előre programozott úton önállóan képesek kórteremről kórteremre haladni. A gyártás felgyorsítása óta kevesebb, mint egy nap alatt elkészül egy új robot, amelyekből Kínától Európáig már több száz darabot értékesítettek.
Az Egyesült Államokban először a 2014-es Nyugat-Afrikából induló ebolavírus terjedésekor döntött úgy a Fehér Ház, hogy fel kell gyorsítani a kórházi robotok fejlesztését és terjesztését. Mivel azt a járványt igen hamar sikerült korlátok közé szorítani, így a robotok fejlesztése is lelassult. Azonban a koronavírus pandémia katalizálta a fejlesztőket és a legmodernebb eszközöket igyekeznek bevetni a járvány megfékezéséért. A Xenex amerikai vállalat LightStrike nevű robotjait világszerte már közel 500 kórházban vetették be.
A készülékek U alakú üvegbúrájukból a dán UVD robothoz hasonlóan erős ultraibolya fénnyel sterilizálják a kórtermeket.
Ugyancsak amerikai a Clara névre hallgató robot, mely a hivatalos tájékoztatás szerint az előszűrés első szakaszában a koronavírus fertőzöttjeit képes kiválogatni az online tesztek kielemzését követően. A potenciális fertőzötteknek a tünetek súlyosságából következtetve a szükséges tennivalókat ajánlja fel – többek között a házi karantént, vagy a háziorvos értesítését, nagyobb gond esetén pedig a mentőket is kihívhatja.
Kínában az ország több tucatnyi kórházában (főleg Pekingben, Wuhanban, Shenyangban) segédkeznek robotok, amelyek többek között a folyosókat takarítják fel faltól falig, lázat mérnek, ebédet főznek a menzán, kiszállítják az elkészült ételeket, vagy kórlapokat töltenek fel felhő alapú tárhelyre.
A wuhani ideiglenes kórházakban összesen 14, Ginger névre hallgató robot erősítette a kórházi személyzeteket, melyeket a CloudMinds robotikai cég adományozott. A betegek és ápolók vérnyomás-, véroxigén- és testhőmérséklet mérésére is alkalmas okoskarkötőiről folyamatosan kapta a robot (és ezzel együtt a kórházi személyzet) az adatokat, így a rendszer azonnali beavatkozásra adott lehetőséget, ha valakinél gyanús tünetek jelentkeztek. Mindemellett a karanténban senyvedő betegeket táncolással is szórakoztatta.
Ázsia délkeleti részén, Malajziában egy maláj egyetemen épített robottal, a Medibottal veszik fel a harcot a koronavírus ellen. A másfél méter magas, hordószerű masina képes megmérni a betegek testhőmérsékletét. A testére szerelt kamerával és kijelzővel pedig kapcsolatot képes teremteni a kórházi dolgozók és a betegek között.
A szingapúri Alexandra Kórházban a BeamPro névre hallgató robot a gyógyszerek és ételek kiszállításában segít.
Miért jöhetnek jól a robotok a kórházakban?
- Csak a legszükségesebb esetekben kell a betegekkel egy légtérben tartózkodniuk az orvosoknak
- A robotoknak nincs szükségük ebédszünetre, legfeljebb éjszakánként néhány óra töltésre
- A robotok immunisak a vírusokra (nem a számítógépesekre!)
- Emellett könnyen fertőtleníthetők
- Nincs szükségük védőfelszerelésre sem, így több jut az arra rászoruló személyzeteknek
- Multifunkcionálisak – takarítanak, fertőtlenítenek, ételt hordanak, lázat mérnek szórakoztatnak
- Minden téren megkönnyítik a kórházi dolgozók munkáját
A koronavírus előretörésével a kórházak falain kívül is számos új robotikai projekt lépett a megvalósulás útjára és egyre több fronton vethetik be őket a járvány ellen.
Ausztráliában a kanadai hatóságokkal együttműködve az ország déli régióiban tesztelnek olyan drónokat, amelyek hőkamerájukkal és mesterséges intelligenciájukkal képesek mérni az utcán tartózkodók testhőmérsékletét, pulzusát és légzését. Emellett akár egy kongresszusnyi tömegben is képes kiszűrni, ha valaki köhög.
Egyesült Királyságban az edinburghi székhelyű Heriot-Watt cég olyan robot fejlesztésébe kezdett, amely egyszerre több beteg és több orvos egyidejű kapcsolatát tudja megteremteni a virtuális térben. Az Alana névre hallgató mesterséges intelligenciával bíró rendszernek köszönhetően még a kórházi dolgozók között is jelentősen csökkenhet a személyes találkozók száma. A robot pedig a jobb sorsukra váró betegek szórakoztatásáról is képes lesz majd gondoskodni.
Az Egyesült Államok legnagyobb bevásárlóközpont-hálózatának, a Walmartnak egyre több egységében robot-takarítónők lepik el a polcok közötti folyosókat, hogy makulátlan tisztaságot hagyjanak maguk után.
Kína több nagyvárosában fertőtlenítő szert permetező, tankszerű robotok járják az utcákat, lépcsőkön gond-nélkül fel-le gurulva, és még a legszűkebb sikátorokba is bemerészkednek. Barátságosabb ábrázatú társaik kézfertőtlenítőt osztogatnak a gyalogosoknak. Számos étteremben robotok szervírozzák a rendeléseket.
Déli szomszédunkban, Szerbiában is lehet mivel büszkélkedni – A Belgrád melletti Batajnicán található különleges laborban néhány napja már robot analizálja a koronavírus-mintákat. 45 perc alatt 94-et! Ugyan több tucat kutató működteti a gépet a nap 24 órájában, de még ezzel is sikerült jelentősen csökkenteni a kutatókra leselkedő veszélyeket, illetve a mintákat sterilebb körülmények között lehet kielemezni, csökkentve az emberi hibafaktort.
Tunézia fővárosában, Tuniszban robotrendőrök ellenőrzik a kijárási korlátozások betartását. A hatóságok a robot kameráján keresztül igazoltatják a hatóságok az utcán tartózkodókat és ellenőrzik kijárásuk okát.
Hamarosan a robotok „falat” húzhatnak majd fel a szükségesnél gyakrabban érintkező emberek között – a hiányszakmák és a monoton munkahelyek robotosításával – elősegítve ezzel a következő évtizedek egyik legalapvetőbb magatartásformáját, a social-distancingot, vagyis a szükséges távolságtartást. A koronavírus egy újabb lépéssel közelebb hozta a robotok és a mesterséges intelligencia virágkorát. Ha teret engedünk nekik, akkor akár a világjárványok ellen is sokkal erélyesebben lehet majd fellépni. Hamarosan a gépeket is megtapsoljuk az erkélyeken?