Amerikában élő, száz éves magyar matematikus kapott kiemelkedő díjat

Az idén 100 éves Fuchs László matematikus kapta az Arany János-életműdíjat.

Az életük során jelentős tudományos munkásságot végző és kiemelkedő eredményeket elérő külhoni magyar tudósokat, kutatókat megillető Arany János-életműdíjat 2024-ben a Magyar Tudományos Akadémia Fuchs Lászlónak, az MTA külső tagjának, a Tulane University professor emeritusának adományozta – mondta Stipsicz András matematikus, a HUN-REN Rényi Matematikai Kutatóintézet igazgatója.

Hozzátette: Fuchs László az életműdíjat az algebrában – azon belül az Abel-csoportok vizsgálatában –, valamint a magyar algebrai kutatások kibontakozásában betöltött kimagasló szerepéért kapta.

Az igazgató emlékeztetett arra, hogy Fuchs László kiemelkedő tehetségű diáktársaival – Aczél Jánossal, Császár Ákossal, Gál lstvánnal és Horváth Jánossal – együtt, már diplomájuk megszerzése előtt aktív kutatómunkát végzett, amelyért tanáruktól, a legendás Fejér Lipóttól kiérdemelték a „Big Five” elnevezést.

Az idén 100. születésnapját ünneplő Fuchs László és a „Big Five” többi tagjának tiszteletére az MTA Matematikai Tudományok Osztálya 2024 június 5-én ünnepi ülést szervezett.

Az Arany János-életműdíjat az Egyesült Államokban élő professzor ezen az eseményen veszi át Freund Tamástól, az Akadémia elnökétől.

Az 1924. június 24-én született Fuchs László 1946-ban kapott diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, PhD fokozatát 1947-ben szerezte meg. Középiskolai tanár volt két évig, utána az ELTE Természettudományi Karon tanított és az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetében dolgozott, s 1953-ban Kossuth-díjjal is jutalmazták. Amerikában előbb a Miami Egyetem tanára, majd 1968 óta az amerikai Louisiana államban a New Orleans-i Tulane Egyetem tanára. Fuchs László 1990 óta a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, 2004-ben vonult nyugdíjba.

További hírek