Amerikai pénzügyminiszter: globális következményei lennének az Oroszország elleni esetleges szankcióknak

Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter szerint elkerülhetetlenek lennének a globális következményei annak, ha a Nyugat továbblépne az Oroszországgal szemben egy Ukrajna elleni támadás esetében kilátásba helyezett, összehangolt büntetőintézkedésekkel – jelentette csütörtökön az Euractiv brüsszeli hírportál.

Amennyiben a büntetőintézkedéseket kiszabják,

természetesen mi azt akarjuk, hogy ennek legnagobb ára Oroszországot terhelje

fogalmazott Yellen egy interjúban.

De elismerjük, hogy a szankcióknak lesz némi globális következményük

mondta az AFP francia hírügynökségnek.

Az amerikai pénzügyminiszter emlékeztetett arra, hogy Joe Biden amerikai elnök továbbra is együttműködik a szövetségesekkel a válság diplomáciai megoldásán, de többször figyelmeztette Moszkvát, hogy milyen súlyos következményekkel kell szembenéznie, ha lépéseket tesz szomszédja ellen. Az elnök világossá tette, hogy

nagyon jelentős árat fizettetünk Oroszországgal, ha lerohanja Ukrajnát

hangoztatta Yellen.

A tárcavezető elmondta, hogy az amerikai pénzügyminisztérium, az európai szövetségesekkel együtt, már dolgozik azokon a pénzügyi szankciókon, amelyekkel orosz magánszemélyeket vagy vállalatokat vennének célba, és amelyek export-korlátozásokat is tartalmazhatnak.

Yellen ezt

nagyon jelentős szankciócsomagnak

nevezte, amelynek szerinte

súlyos következményei lesznek az orosz gazdaságra

Elismerte ugyanakkor, hogy aggódik a szankciók  energiapiacokra gyakorolt lehetséges hatásai miatt, tekintettel Oroszország világpiaci olaj- és európai földgázszállító szerepének fontosságára.

Az amerikai pénzügyminiszter azt hangoztatta, hogy Washington

együttműködik európai szövetségeseivel, hogy a lehető legjobban megvédjék őket a szükségtelen hatásoktól

biztosítva, hogy

az olaj és a földgáz továbbra is áramoljon Európába.

Az Európai Unió tisztségviselői szerdán azt mondták, hogy biztosítottak alternatív földgázforrásokat szükség esetére. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán kijelentette: az Európai Unió képes lenne megbirkózni az Oroszországból érkező gázimport részleges megszakításával.

További hírek