Az Európai Unió az orosz rezsimet tartja felelősnek Alekszej Navalnij tragikus haláláért – írta Charles Michel, az uniós tagországok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke az X-en közzétett bejegyzésében pénteken.
Alekszej Navalnij a szabadság és a demokrácia értékeiért harcolt. Ideáljaiért a végső áldozatot hozta
írta Michel.
A tanács elnöke őszinte részvétét fejezte ki az orosz ellenzéki politikus családtagjainak és
mindazoknak, akik a legsötétebb körülmények között is küzdenek a demokráciáért a világ minden táján.
A harcosok meghalnak. De a szabadságért folytatott harc soha nem ér véget
olvasható Michel bejegyzésében.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bejegyzésében azt írta, mélységesen felkavarta és elszomorította Alekszej Navalnij halálhíre.
Vlagyimir Putyin orosz elnök semmitől sem fél jobban, mint a saját népének ellenvéleményétől. Navalnij halála komor emlékeztető arra, hogy mit képvisel Putyin és rendszere. Küzdjünk együtt azok szabadságának és biztonságának védelméért, akik fel merészelnek lépni az önkényuralom ellen
hangsúlyozta a bizottság elnöke.
Roberta Metsola, az Európai Parlement elnöke úgy kommentálta az orosz ellenzéki politikus halálhírét, hogy
a világ egy olyan harcost veszített el, akinek bátorságára nemzedékeken át fognak emlékezni.
Megdöbbentő a Szaharov-díjas Alekszej Navalnij halála. Oroszország elvette a szabadságát és az életét, de a méltóságát nem. A demokráciáért folytatott küzdelme tovább él
írta az X-en közzétett bejegyzésében.