Alekszej Navalnij gyilkosság áldozata lett, haláláért Vlagyimir Putyin orosz elnök a felelős – vélekedtek pénteken egybehangzóan vezető lengyel politikusok az orosz ellenzéki politikus halálhírére reagálva.
Szymon Holownia, a parlament alsóházának (szejm) elnöke az X közösségi felületen azt írta:
Navalnijt meggyilkolták, egy bűnöző gyilkolta meg a politikai foglyot, aki az ő bandita rezsimjével szembeni ellenállás legnagyobb jelképe volt.
Alekszej, soha nem felejtünk el, soha nem bocsátjuk meg nekik
írta Donald Tusk miniszterelnök a közösségi médiában.
Navalnijnak az volt a bűne, hogy szembeszállt Vlagyimir Putyinnal
mondta a PAP hírügynökségnek nyilatkozva Radoslaw Sikorski külügyminiszter. Az orosz ellenzéki politikust koholt vád, hamis bizonyítékok alapján ítélték el, és borzasztó körülmények között tartották fogva – húzta alá Sikorski.
Mindezért Vlagyimir Putyin a felelős” – tette hozzá.
A varsói külügyminisztérium a honlapján közzétett hivatalos állásfoglalásban Navalnij halálának független vizsgálatát, halála összes körülményének tisztázását sürgette.
A tragédiáért a teljes felelősség az orosz kormányzatot terheli
állapították meg.
Katarzyna Pelczynska-Nalecz fejlesztési alapokért és regionális politikáért felelős miniszter, Lengyelország volt moszkvai nagykövete újságíróknak elmondta: Navalnij halála
Putyin személyes bosszúját jelenti.
Az orosz elnök
bosszút állt az őt bírálni merészelő emberen (…), és egyszerűen meggyilkolta őt.
Mateusz Morawiecki előző lengyel kormányfő az X-en közzétett bejegyzésében azt írta: Navalnij halála „azt bizonyítja, hogy Putyin semmitől sem riad vissza (…) Így tipor és gyilkol Oroszország”.