Az idei böjti hónapban már több mint 20 millió zarándok járt a mekkai nagymecsetnél

Tesztrepülésre indulhat minden idők legnagyobb űrrakétája, megkapta az engedélyt a Starship
2023-04-16
Megkezdi az áramtermelést Európa legnagyobb atomreaktora
2023-04-16
Show all

Az idei böjti hónapban már több mint 20 millió zarándok járt a mekkai nagymecsetnél

A ramadán első 20 napján több mint 22 millió zarándok kereste fel a mekkai nagymecsetet Szaúd-Arábiában. A terület fertőtlenítésbe robotokat is bevonnak – jelentette az SPA szaúdi állami hírügynökség.

Az umra zarándokok a március 23-án kezdődő ramadán alkalmából keresik fel a királyság szent helyeit, köztük a mekkai nagymecsetet. A városban a szállodák 100 százalékos kihasználtságot jelentettek.

Az ünnep utolsó napjaira, a tovább növekvő forgalomra, illetve a nagy tömegre tekintettel az iszlám világ első számú szent helyén külön tervet készítettek.

Eszerint a mecsetet több mint 4 ezer alkalmazott mossa le naponta tízszer, a szemét begyűjtéséről pedig 70 takarító brigád gondoskodik napi 24 órában. A fertőtlenítésbe a mesterséges intelligenciát is bekapcsolják: a munkát 11 robot végzi nyolc órán át emberi közreműködés nélkül.

Az infrastruktúra, benne a 200 mozgólépcső és 14 felvonó folyamatos karbantartását egy több mint 90 fős mérnöki, illetve technikusi személyzet végzi.

A zarándokok szállítására a parkolóktól az imatermekig 8 ezer jármű áll rendelkezésre, köztük 3000 elektromos meghajtású. Az imádkozni érkezők előzetesen okostelefonos applikáció segítségével válthatnak jegyet, illetve foglalhatják le helyüket.

A nagymecset kapuinál több mint 160 dolgozó teljesít szolgálatot, hogy a be- és kilépőket szükség esetén segítse.

A kis zarándoklatnak is nevezett, bármikor végrehajtható umra Mekka meglátogatását jelenti istenszolgálat céljából. Ugyanakkor az umra ramadán idején történő elvégzése nem ad mentességet a haddzs zarándoklat alól. Utóbbit, a nagy zarándoklatot, életében egyszer minden muszlimnak el kell végeznie, ha megteheti és képes rá. Kezdőnapja idén június 26-ára esik.

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.