Mit csinál az impresszárió? – A művészeti menedzserek irigyelt világa

Szeged középkori városmagját találták meg a régészek
2021-07-25
Az emberi test szinte minden fehérjéinek szerkezetét előrejelzi a DeepMind algoritmusa
2021-07-26
Show all

Mit csinál az impresszárió? – A művészeti menedzserek irigyelt világa

Pirotechnikai úttörő és örömlányok futtatója, ínyenc rulettmester és fegyverkereskedő, zeneszerző, hegedűművész, mulatótulajdonos, műgyűjtó, tanár, kulturális diplomata, bölcsész. Sokféle közegből épül föl a művészek és a művészetek szinte nélkülözhetetlen háttérembere: az impresszárió, menedzser, vagy művészeti ügynök – a megnevezés kortól és helytől függ, a szakmai határok nem mindig élesek.

Vajon ki volt az első európai impresszárió?

Az elsőségért John James Heidegger (1666-1749) és Antonio Vivaldi (1678-1741) versenyezhetne. Heidegger 1708-ban érkezett Angliába, ahol 1713-tól 30 éven át a londoni operaélet befolyásos alakjává és a maszkabálok fő szervezőjévé vált.

Üres kézzel érkeztem, de megtaláltam az eszközöket, hogy évi 5 ezer fontot keressek

büszkélkedett.

A svájci gróf – így emlegették, mert Zürichben született. Majd’ két évtizeden át szoros munkakapcsolatban állt Händellel, operák, drámai oratóriumok bemutatását menedzselte. A királyi udvar ünnepélyeit szervezte, ha épp nem látszott jövedelmezőbbnek egy maszkabál. Persze csak ritkán mondott nemet. 1727-ben például II. György király koronázásakor a Westminster Hallban 1800 gyertyát gyújtott meg három perc alatt, amihez gyertyától gyertyáig futó éghető csatlakozót használt. Thomas Gray költő szerint a királynő és hölgyei “nem kis rettegésben voltak” a pirotechnikai mestermű láttán. Heidegger szervezői áldozatkészségét az operavilágban elismerték, de sok kifogás érte a maszkabálok miatt, mert ezeken némelyek szórakoztatására örömlányok is megjelentek.

Vivaldi nemcsak zenét szerzett, impresszárió is volt

Vivaldi impresszárió volt, méghozzá az egyik első

Vivaldi impresszárió volt, méghozzá az egyik első Forrás: snl.no

A “vörös pap”, Antonio Vivaldi elsősorban hangszeres alkotásairól, legfőképp versenyműveiről híres. Pedig a Négy évszak mellett több mint 40 operát komponált, ám csak 21 maradt fönn megközelítően teljes formában. A standard repertoárba ezeknek még nem sikerült “beférkőzniük”, jobbára érdekességként veszik őket elő. Vivaldi  operaszerzői karrierje szülővárosában, Velencében is nehezen indult. Első darabját, az Ottone in villát is Vicenzában mutatták be. Vivaldi a kortársak szerint ezután még jobban buzgólkodott, mint operaszerző, és mint az előadások szervezője. A bemutatók körüli kétségeket egyszerűen oszlatta el: ha sok volt a bemutatók körüli bonyodalom, a saját költségén rendezte az előadásokat. A következő öt évben már két velencei színház, a Sant’Angelo és a San Moisé impresszáriójaként tűnt föl.  Fél évtizedes utazgatás után visszatért a lagunák városába és impresszárióként újabb 5 évig ismét a Sant’Angelót igazgatta.

Az impresszálás a 17. és 18. században vált komoly szakmává, főként Itáliában, a szó is olasz, az impresssario azt jelenti: vállalkozó, impressario teatrale formában: színházi szervező. Az impresszárió megjelölés a művészeti életben legalább másfél évszázadon át alapvetően azt jelentette, hogy valaki produkciók létrejöttét segíti, nagyon gyakran finanszírozza is ezeket. Például megbíz egy zeneszerzőt, hogy írjon egy operát, utána keres egy operaházat, ahol a művet előadják, szerződteti a szereplőket, támogatókat von be. Megelőlegezi a gázsit, a díszletek, jelmezek költségét abban a reményben, hogy a jegybevételből visszajön a befektetése, részben vagy egészben. Lényegében azt tette, amit ma a filmszakmában a producerek. Modern üzletemberi módon viselkedett, színházakat bérelt ki Velencében, az operabemutatókhoz hitelezőket szerzett, akiket páholy-bérletekkel elégített ki

mondja Körner Tamás, a Budapesti Fesztiválzenekar volt igazgatója.

A leghíresebb modern impresszáriónak az orosz Szergej Gyagilevet tartom, aki létrehozta az Orosz Balettet, turnékat szervezett, zeneszerzőket kért fel, az ő táncosai mutatták be Stravinsky műveit, A tavaszi áldozatot, a Tűzmadarat. Olyan neves alkotókkal készíttetett színpadképeket, kosztümöket, mint Picasso, vagy Coco Chanel

folytatja.

Nagyobb léptékben, de hasonlóan élet és halál ura volt 22 éven át Rudolf Bing, a Metropolitan igazgatója. Ő döntötte el, hogy melyik fiatal tehetséget érdemes bemutatni, melyik túl rátarti dívát kell tönkretenni, melyik zeneszerzőtől kell új operát rendelni. Ő szervezte meg, hogy a lepusztult régi Metropolitan helyett felépüljön a Lincoln Center.

A határok napjainkra, ha nem is mosódtak el teljesen, de igen rugalmassá váltak

jegyzi meg.

Valerij Gergijev nemcsak világhírű karmester, hanem igazgatja a Szentpétervári Marinszkij Opera és Balettszínházat, megalapította és vezeti a Fehér Éjszakák Fesztivált, turnékat irányít. Igaz, mindeme tevékenység mögött jelentős állami támogatás áll. A Forbes szerint Gergijev nemcsak társadalmilag befolyásos ember, hanem zenei téren anyagilag is sikeres személyiség.

Körner ma egy saját ügynökséget működtet. Impresszárió, vagy ügynök, illetve menedzser – mit mondjunk?

Ma már nem érzek jelentős különbséget a szóhasználatban, ezeket majdnem rokonértelmű kifejezésnek tartják. Régen azonban lényeges differencia volt. Napjainkban a művészeti ügynökség megnevezés áll legközelebb ahhoz, amit csinálok. Az ügynök egy-egy emberrel foglalkozik, feladata, hogy az ő pályájukat segítse. Fellépéseket keres számukra, ha elég ügyes, dolgozik a PR-jukon, közönségtalálkozókat kezdeményez, lemezfelvételekről tárgyal.

Munkácsyt és Houdinit is az ügynöke lendítette előre

A Vivaldit követő nemzedék kiemelkedő figurája Peter Salomon (1745-1815) hegedűművész, aki 1791-92-ben, és 1794-95-ben hosszú koncertsorozatokra Londonba szerződtette Joseph Haydnt. Tárgyalt Mozarttal is, akiről, mivel időközben meghalt, le kellett mondania. Haydn egy tucat szimfóniát írt Londonban, s immár magabiztos és világlátott emberként tért vissza Eszterházára. Közvetve Salomonnak köszönhető az érzékletes kép a korabeli Angliáról, amit Haydn ott kelt levelei rajzolnak meg. Másik nagy érdeme, hogy megszerezte Haydn számára A teremtés szövegét. A csodálatos oratóriumot minden újévkor élvezhetjük a Müpában.

Míg Heideggernek a külsejét tartották csúnyának, addig az itáliai Domenico Barbaja (1778-1841) mentalitása és üzleti erkölcse volt visszataszító. Vincenzo Bellini jellemzése szerint “kétes, rosszhírű ember”. Különféle szerencsejátékokból meggazdagodott, belecsapott a fegyverkereskedelembe, Milánóban kávéházat üzemeltetett, ahol az általa kitalált kávé-csokoládé-tejszínhab elixirt szolgálták fel. A szimata azonban olyan kifinomult volt, mint egy rókáé, az igazi tehetséget nyomban felismerte és igyekezett magához láncolni. Tűrte, hogy szeretőjét, a híres szopránt, Isabella Colbrant Rossini vegye nőül. Nemcsak az ő útját, Belliniét, Weberét, Donizettiét is egyengette. Vezette a nápolyi Teatro San Carlót, egyidejűleg a bécsi Theater an der Wient, a Kärntnertortheatert, majd a miánói Teatro alla Scalát is.

Charles Sedelmeyer (1837-1925) osztrák és francia műkereskedő, gyűjtő és kiadó volt Párizsban. Noha a régi mesterekre specializálódott, Sedemeyer barátságott kötött az 1870-es évektől Párizsban élő Munkácsy Mihállyal. Megvásárolta és eladta Miltont ábrázoló festményét, ezután tízéves szerződést ajánlott fel Munkácsynak. Ő inspirálta Munkácsyt, hogy fessen nagyméretű képeket. 1882-ben keletkezett a Krisztus Pilátus előtt, 1884-ben a Golgota, 1986-ban az Ecce homo. A bibliai témájú trilógia a debreceni Déri Múzeumban található.

Liptószentmiklóson született, Bécsben tanult és Chicagoban, majd New Yorkban  épített monumentális karriert a magyar számazású Martin Beck (1867-1940), honfitársa, a budapesti Harry Houdini, alias Weisz Erik illuzionista impresszáriója. Chicago környékén számos vaudeville színházat, orfeumszerű mulatót létesített, mintegy 60 ilyen intézményre volt befolyása. 1913-ban részt vett a Manhattan szívében lévő Palace Theater tető alá hozásában, amelynek színpadára olyan hírességek léptek, mint Enrico Caruso, vagy Bing Crosby. A sok világsikert látott zenés szórakoztatóközpontot 2019-ben bezárták, hogy felújítsák, a hírek szerint 2022-ben nyílik újra.

Pierre Bergé (1930-2017) üzletember és mecénás, pályafutása minden szakmai határt átlép. Tulajdonolt napilapot és magazint, irányított színházat, volt az Opéra Bastille elnöke, cikkeket írt, neves festőkkel barátkozott, szót emelt a melegek jogaiért, az UNESCO jószolgálati nagyköveteként kulturális díjakat alapított és támogatott. Világhírűvé az divatiparban lett, 1958-ban ismerkedett meg Yves Saint Laurent-nal, a Dior vezető tervezőjével, aki elhagyni készült az haute couture céget. Bergé irányítani kezdte a fiatalembert és 1960-ban együtt létrehozták az Yves Saint Laurent divatházat. Nemcsak a szabásvonalak, az anyaghasználat merészsége is különlegessé tette kollekcióikat. 

A második világháború után egy Európában jovő-menő magyar hol sétáljon? A Francia Riviérán. André Böröcz ezt tette. Felkaptatott az olasz-francia határ közelében fekvő Menton barokk óvárosába, ahol a Szent Mihály-bazilika előtti térről lélegzetelállító látvány tárult elé.  Ráadásul egy ablakból Bach hegedűpartita szólt a rádióból, Jascha Heifetz játszott. Gyorsan határozott, és megalapította a Menton Zenei Fesztivált, amely megszámlálhatatlan világsztár után – Richtertől Rosztropovicsig – 2021 nyarán, július végétől augusztus közepéig 72. alkalommal várja a zenei ínyenceket. Böröcz hajóutakat is szervezett, a tengeren ugyancsak a legnagyobb csillagok muzsikáltak Jean-Pierre Rampaltól Vásáry Tamásig, vagy a Takács-Nagy Quartettig.

A jazztörténet legsikeresebb impresszáriójának Norman Granzot (1918-2001) tartják. Los Angelesben született, orosz zsidó bevándorlók családjában. A második világháborúban besorozták, itt a csapatok számára szervezett szórakoztató esteket. Talán még egyenruhában feszített 1944. július 2-án, amikor  a Los Angeles-i Filharmónia Auditoriumban megrendezte az első Jazz a Filharmóniában című koncertet. A siker láttán további sorozatokat szervezett, kiadókat alapított. Szerződtette Louis Armstrongot, Ella Fitzgeraldot, Count Basie-t, Benny Cartert, Dizzy Gillespie-t, Lionel Hamptont, Billie Holiday-t, Charlie Parkert és sokan másokat. Mindig szigorúan megkövetelte, hogy fekete- és fehérbőrű művészei azonos színvonalú hotelszobát, öltözőt és gázsit kapjanak.

Norman Granz, a jazztörténet legnagyobb impresszáriója

Norman Granz, a jazztörténet legnagyobb impresszáriója forrás: snl.no

Pavarotti megfogadta a tanácsot, Domingo nem

Orosz emigránsok gyermekeként született az impresszáriók amerikai fejedelme, Sol Hurok (1888-1974). Arthur Rubinstein zongoraművész 1935-ben mutatta be a Metropolitan Opera első afro-amerikai csillagának, Marian Andersonnak, az alt énesnő pályáját ezután Hurok irányította. Az impresszárió nevéhez ugyancsak tekintélyes művészlista lista fűződik: Irina Arhipova, Vladimir Ashkenazy, Fjodor Saljapin, Isadora Duncan, Mihail Fokin, David Ojsztrah, Andrés Segovia, Richter, Rosztropovics, Isaac Stern és sokan mások. 1972-ben manhattani irodájában bomba robbant, a merénylet pontos háttere tisztázatlan. 1974-ben David Rockefellerrel, egy Rudolf Nurejev-projektről tárgyalt, amikor szívrohamot kapott. Búcsúztatásán több mint kétezer ember jelent meg a Carnegie Hallban, a gyászbeszédet Marian Anderson mondta.

Életem harminchat évét dolgoztam végig Luciano Pavarottival, a világ legnagyobb tenoristájával. Néha csodálatos ügyfél volt. Néha úgy viselkedett, mintha körülötte forogna a világ. Néha szívbéli, bőkezű barátnak éreztem. Néha szörnyű púpnak a hátamon. De mindent egybevetve: remek időket éltünk át együtt.

Herbert Breslin emlékezik így Pavarotti meztelen című könyvében. Breslin írt reklámszövegeket, volt középiskolai tanár, pr-munkatárs a detroiti Chrysler Corporationnél. Kezdetben reklámszövegeket írt Domingónak és Pavarottinak is, mindkettejük figyelmét felhívta rá, hogy az ismertséget Amerikában a koncertekkel lehet növelni. Domingo nem, Pavarotti elfogadta a Breslin stratégiáját, és következett az a remek 36 év, amelynek során nem egyszer a Navarro Hotel szaunájában ülve egyeztették a terveket.

Herbert Breslin, aki Pavarottival dolgozott

Herbert Breslin, aki Pavarottival dolgozott Forrás: Wikipedia

A sikeres magyar impresszáriók történetében kitüntetett helyen áll Kun Imre (1892-1977) neve. Banktisztviselőből lett hangversenyrendező. Takarékpénztári karrierje ugyan rövid volt, de üzleti rutinja hozzásegítette, hogy létrehozza a Koncert Hangversenyirodát, amelyet ő vezetett. Híres énekeseket és hangszereseket léptetett fel, művészettörténeti és költészeti esteket szervezett, koncerthajót indított a Dunán, bevezette az állatkerti hangversenyeket. 1956-ban alapította és haláláig igazgatta a Budapesti Nemzetközi Zenei Versenyek Irodáját. Strém Kálmán (1934-2005) az életét és sokszor a személyes javait is feláldozta hivatására. 1952-től az állami hangversenyrendező cégnél, az Országos Filharmóniánál dolgozott, a rendszerváltás után pedig magáncéget alapított. Megszervezte a Földvári Napok kortárs zenei fesztivált, a Haydn Eszterházán című koncertsorozatot. Visszahozta a magyar koncertpódiumra Schiff Andrást, megismertette a magyar közönséggel a Franciaországban élő Rév Lívia zongoraművészt.

A kis ügynökségek ideje leáldozott

A kottakiadás mellett az impresszálás terén is európai hírnevet szerzett Rózsavölgyi Gyula (1822-1861). Örökségét: a folyamatos megújulást a Rózsavölgyi Szalonban és a Pentaton Művészügynökségben tartja elevenen Zimányi Zsófia.

Édesanyám a Magyar Állami Operaházban dolgozott, a vendégek fogadása, és a tiszteletjegyek intézése ügyében kapcsolatban állt az állami művészeti ügynökséggel, az Interkoncerttel. A cég egyik vezető munkatársa, Gergely Mária kérdezte anyámat, ismer-e valakit, aki egyetemi végzettségű és legalább két nyelven jól beszél. Anyám azt válaszolta, igen, ismerek valakit: a lányomat. Akkor diplomáztam a bölcsészkaron német és angol nyelvvizsgával.

Októbertől dolgoztam a könnyűzenei osztályon. Az itt töltött időnek sokat köszönhetek, megtanultam az életet! Mintegy kétezer hónapos és éves szerződés kezelésének módját sajátítottam el a nyugdíjba készülő kolléganőmtől, Breznai Máriától. Körbevitt a német, svájci és holland szállodákba, táncpalotákba, mulatókba, ahol szalon- és cigány muzsikusok zenéltek. Alig esett szó arról, hogy valójában e kétezer zenész munkája tette nyereségessé az Interkoncertet.

Közben eltávoztam, de az első gyermekem születése után visszahívtak. Némi töprengés után igent mondtam azzal, hogy most már komolyzenével szeretnék foglalkozni. Mire a második gyerekem megszületett, belső átszervezéssel külön opera osztályt hoztak létre, itt jól bevált, amit korábban bevezettem: a szerződésekben nem csupán a partnernek, nekünk is lehetnek feltételeink. Ekkorra felnőtt egy nagyszerű énekes generáció Sass Sylviától Polgár Lászlóig, velük nagy biztonsággal ki lehetett menni a nemzetközi piacra. Így elkezdhettem úgy működni, mint a külföldi, valódi impresszáriók. Bécsben megismerkedtem a Temesváron született Ioan Holenderrel. Énekesként Ausztriában nem csinált karriert, egy művészügynökség alkalmazottja volt, amit később átvett, majd a Bécsi Opera igazgatója lett. Nos, épp ott ültem a szobájában, amikor felhívta az akkori direktor, hogy egy Mimire lenne sürgősen szüksége. Mondtam, ajánlja Tokody Ilonát. Az igazgató azonnal lecsapott rá, mert egy nemzetközi versenyen már felfigyelt rá. Ilyen sokat számítottak a személyes kapcsolatok.

Ezekkel a tapasztalatokkal hozta létre az első magyar magán művészügynökséget.

Amit nem én találtam ki, hanem Polgár László, aki már sokat énekelt külföldön. Amikor 1989 januárjában kiderült, hogy az impresszálás állami monopóliuma megszűnik, ő keresett meg azzal, hogy a United Artists mintájára, amit annak idején művészek hoztak létre, alapítsunk egy privát céget. A választása alapján öten társultunk: természetesen Polgár László, Kincses Veronika, Gulyás Dénes, Kováts Kolos és én voltam az ötödik. Nem tudtuk, hogy fog működni, de a Metropolitan Opera nyomban gratuláló levelet küldött. A kapcsolataim révén az első három hónapban több mint húsz előéneklést szerveztem, úgy, hogy nem a jelentkezőknek kellett kiutazni, hanem az érdeklődők jöttek ide.

A Pentatont 1996-ban Lőrinczy György vette át, mert a főváros felkérésére megpályázta a Budapesti Fesztiválközpont vezetését. Az ügynökség azóta több igazgatót is „elhasznált”, miközben a karaktere is megváltozott. Nagyon megváltozott a szakma?

Egyre kevesebb az egyéni impresszárió, illetve a kis ügynökség. Ismerek olyan, korábban sporttal foglalkozó mega irodát, amely beszállt a kultúrába, és sorban letarolja a kicsiket. A másik ok a technika szinte forradalmi változása. Régen vittünk CD-t, fotókat a partnerhez, de ha videót kértek, az már-már kaland volt. A minőségét ne is firtassuk. Ma bárki a telefonjával készít magáról tűrhető felvételt és azt küldi el. A Pentatonnak is működik profi minőségű stúdiója, ahonnan színvonalas anyag kerülhet ki, mondjuk, egy verseny előválogatójára. Számít az is, hogy megépültek a nagy előadótermek Valenciában, Luzernben, Hamburgban, stb., és Budapesten a Müpa, ezek mind kvázi ügynökségként funkcionálnak.

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.