Egy ember, aki tökéletesen tud olvasni, de a számokat egyszerűen nem ismeri fel. Egy másik nem érzékeli az emberi arcokat, pedig a látásával nincs semmi gond. És van, aki meg van róla győződve, hogy már rég meghalt. Az agyunk néha furcsa illúziókkal lep meg minket, de ezek talán túlzásnak tűnnek. Vagy mégsem?

Nemrég jelent meg egy esettanulmány az Amerikai Tudományos Akadémia folyóiratában, ami egy igen különleges páciensről szól. A tanulmányban – az orvosi titoktartást tiszteletben tartva – csak „RFS” néven emlegetett, mérnökként dolgozó férfinál hatvanéves kora körül kezdtek jelentkezni különböző idegrendszeri tünetek. Az orvosai a demencia egy ritka típusát, úgynevezett kortikobazális szindrómát állapítottak meg nála. A betegség az idegsejtek pusztulását okozza, ezáltal szinte bármilyen agyi működést tönkre tehet hosszú távon. Jellemzőek a mozgást és beszédképzést érintő zavarok, illetve a Parkinson-kórhoz hasonló tünetek.

Az eltűnő számok

RFS esetén viszont egy, a szokásosnál is furcsább tünet jelentkezett: bár az értelmi képességei nem romlottak, egyszerűen képtelen volt felismerni a számokat, kivéve az 1-est és a 0-át (talán mert ezek betűkhöz is hasonlítanak). A betűkkel semmi gondja nem volt, tökéletesen olvasott, sőt, fejben képes volt akár bonyolultabb matematikai műveletek elvégzésére is. De az írott vagy nyomtatott számok – például egy faliórán vagy közlekedési táblán – értelmezhetetlen irkafirkákká változtak az agyában.

Egy vizsgálat során az orvosai egy habszivacsból készült 8-ast adtak RFS-nek és megkérték, hogy mondja el, hogy mit lát. Amikor függőlegesen – tehát „8” állásban – tartotta a formát, egyszerűen nem tudta értelmezni azt. Amikor viszont vízszintesen – tehát „∞” állásban – tartotta, akkor azt mondta, hogy olyan, mintha egy maszk lenne a kezében. Vízszintes állásban tehát értelmet nyert a forma, de elfordítva értelmét vesztette.

Ezután egy kicsit bonyolultabb feladatot adtak RFS-nek. Nagyméretű betűkbe és számokba apró emberi arcokat illesztettek be, majd ezeket mutatták meg neki. Amikor az arcok a betűkbe voltak beágyazva semmi gond nem volt: RFS az arcokat és a betűket is képes volt felismerni. A számok esetén viszont megint minden elromlott. Sem a számokat, de még a beléjük ágyazott arcokat sem volt képes értelmezni – helyettük csak értelmetlen „spagettit” látott a monitoron. Érdekes módon mind a számok, mind pedig a betűk esetén megjelent egy speciális agyhullám – az úgynevezett N170-es hullám -, amit kifejezetten az arcfelismeréssel szoktak összefüggésbe hozni a kutatók.

Orvosai szerint ezek a vizsgálatok önmagukban is hihetetlenül érdekesek és sokat elárulnak az agyunk működéséről. Arra utalnak ugyanis, hogy RFS agyába gond nélkül megérkezik minden vizuális információ, ami ahhoz szükséges, hogy felismerje a számokat. Viszont abban a pillanatban, ahogy az agyának tudatalatti része érzékeli, hogy itt egy számról van szó, valami elromlik és a további agyi feldolgozás ellehetetlenül – ráadásul a „hiba” más agyi rendszereket is befolyásolhat, például az arcfelismerést. Azt, hogy pontosan mi és hol nem működik megfelelően, a kutatók sem értik pontosan, de az biztos, hogy érdekes új adalékul szolgál a tudatos és tudatalatti agyi folyamatok megértéséhez.

Akik nem ismerik fel az arcokat

RFS esete ugyan még a neurológusok számára is meglepő, azonban nem ő az egyetlen, akit szinte hihetetlenül speciális formában hagy cserben az agya. Az egyik legérdekesebb ilyen zavar az arcvakság, vagy tudományos nevén prozopagnózia. A meglepően sok embert, akár a lakosság 2.5 százalékát – tehát minden ötvenedik embert – érintő zavarban olyan híres emberek is érintettek, mint Steve Wozniak, az Apple egyik társalapítója, vagy Jane Goodall etológus, főemlőskutató.

A betegek – amint az a betegség nevéből is sejthető – egyszerűen nem ismerik fel az arcokat, vagy legalábbis komoly nehézségeik vannak ezen a téren. Amellett, hogy a betegek értelmi képességei és a látásuk egyéb aspektusai épek, a prozopagnóziások extrém esetben legközelebbi hozzátartozóikat, sőt néha a saját arcukat sem képesek felismerni.

Bár specifikus gyógymód nem áll rendelkezésre, a prozopagnóziáról ma már jóval többet tudunk, mint RFS számfelismerési zavaráról – köszönhetően a többek között a BME-n is folyó kutatásoknak. Úgy tűnik, hogy arcvakság esetén gyakran az agy egy jól meghatározott része, a tarkótájékon található, úgynevezett fuziform gyrus sérült. A korábban már említett, kifejezetten az arcok és ismerős tárgyak hatására megjelenő N170 agyhullámot is főleg ez a terület generálja az agyban.

Az arcvakság szinte szürreális jelenség, első hallásra sokan talán el sem hiszik, hogy egy valóban létező betegségről van szó. Azonban létezik egy ennél is hátborzongatóbb és hihetetlenebb agyi rendellenesség, a Cotard (vagy más néven előhalott) szindróma. A Cotard szindrómások tudnak számokat olvasni, és az arcokat is megfelelően látják. Viszont azt gondolják saját magukról, hogy halottak.

Vannak, akik a létezésüket tagadják

Néhány beteg halhatatlannak hiszi magát, de sokan ténylegesen azt gondolják, hogy egy halott, sőt gyakran már rothadónak képzelt testben „élik életüket”. Egyesek a teljes létezésüket tagadják, elzárkóznak a külvilágtól, emberi kapcsolataik teljesen leépülnek. A kór kezdeti szakaszára jellemző a súlyos depresszió és hipochondria (képzelt betegségek) megjelenése, amely a betegség előrehaladtával súlyosbodik. Az érintettek gyakran teljesen elhanyagolják magukat, személyes higiéniájukra és fizikai jóllétükre nem fordítanak figyelmet, sőt néha egyáltalán nem is esznek.

A Cotard szindróma általában valamilyen agyi tumor, agysérülés vagy bizonyos gyógyszerek tartós szedésének hatására jelenik meg, bár az idegrendszeri háttere még nem teljesen tisztázott. Gyakran kíséri skizofrénia, hallucináció és súlyos klinikai depresszió. Érdekes módon a korábban már említett, az arcfelismerésben is fontos szerepet játszó fuziform gyrus, illetve az érzelmek feldolgozásáért felelős amygdala sérülése gyakran felmerül a háttérben megbúvó lehetséges okként. A betegek egy része szerencsére antidepresszánsokkal és antipszichotikumokkal, illetve elektrokonvulziv terápiával (közismert nevén elektrosokkal) kezelhető, vagy legalábbis szinten tartható.

Közös ezekben a betegségekben, hogy még az agykutatók sem igazán értik, hogy hogyan jöhetnek létre. Hiába azonosítunk egy-egy sérült agyterületet egy adott betegséggel kapcsolatban, nem igazán világos, hogy hogyan lehetséges például az, hogy valaki felfogja a külvilág ingereit, sőt interakcióba is lép azokkal, de ennek ellenére nem hisz a saját létezésében.

Az biztos, hogy rengeteg megválaszolatlan kérdés áll még előttünk, ha meg akarjuk érteni a saját agyunkat. Ez persze nem feltétlen rossz hír: bármit is állít Elon Musk, valószínűleg nagyon messze vagyunk még az agyba ültetett chipekkel irányított emberek világától – hiszen még azt sem értjük pontosan, hogy chipek nélkül hogyan működik az agyunk.