Diszkriminációtesztet jelentett be a holland ügyvezető kormány

Diszkriminációteszt” bevezetését jelentette be a holland ügyvezető kormány, az átfogó mechanizmus célja, hogy megelőzze és kiszűrje az állami döntéshozatalban, szabályzatokban és algoritmusokban az etnikai profilalkotást – közölte Judith Uitermark ügyvezető belügyminiszter a hágai diszkrimináció- és rasszizmusellenes kongresszuson.

Judith Uitermark elmondta, hogy a holland statisztikai hivatal (CBS) 2023-as adatai szerint az országban minden tizedik ember tapasztalt már hátrányos megkülönböztetést.

Emlékeztetett a pár évvel ezelőtti gyermekgondozási támogatási botrányra is, amelynek során mintegy 40 ezer, jellemzően kettős állampolgárságú szülőt tévesen csalással vádoltak meg az adóhatóság részéről.

A kormány maga is felelős volt a diszkriminációért”

– tette hozzá

Az új teszt célja, hogy a jövőben az ilyen típusú visszaélések megelőzhetők legyenek.

„Az állami szervekben nincs helye rasszizmusnak – sem az állampolgárokkal, sem egymással szemben” – hangsúlyozta a miniszter.

A hágai eseményen, amelyen mintegy 800 szakértő és érintett vett részt, Rabin Baldewsingh, a nemzeti diszkriminációellenes koordinátor bemutatta a közelgő választásokra szánt, 10 pontból álló kiáltványát is, amely politikai pártoknak kínál iránymutatást a kirekesztés csökkentésére egyebek között az államigazgatásban, a lakhatásban, a karibi térségekben és a fiatalok védelmében.

További hírek