Tegnap fejeződött be a kétnapos NATO-csúcs Brüsszelben. Ma a főként ázsiai országokat tömörítő Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) ülésezett. „A jelenlegi komplex globális helyzetben a stabilitás horgonyaként kell szolgálnia”, és tagállamaival együttműködve védenie kell a nemzetközi igazságosságot – jelentette ki Tung Csün kínai védelmi miniszter a kelet-kínai Csingtao városában tartott miniszteri SCO-találkozón.
Felszólalásában a miniszter hangoztatta, hogy „Peking készen áll együttműködni minden SCO-tagállammal a nemzetközi méltányosság és igazságosság határozott védelme és a biztonsági kihívásokra való közös válaszadás érdekében”.
Tung kétoldalú találkozókat folytatott Oroszország, Irán és Pakisztán képviselőivel is, és sürgette őket „a stratégiai együttműködés elmélyítésére és a határozottabb fellépésre a békés fejlődés védelme érdekében”.
A találkozón az „ázsiai NATO” néven is emlegetett SCO tagállamainak védelmi miniszterei vettek részt.
A szervezetet Oroszország, Kína és közép-ázsiai államok alapították 2001-ben a terrorizmus elleni küzdelem és a gazdasági együttműködés előmozdítása érdekében.
Jelenleg 10 országot foglal magában, köztük az alapítók mellett Iránt, Indiát, Pakisztánt és Fehéroroszországot.