Egy elfelejtett konfliktus – a koreai háború

A 73 éve kitört, és 70 éve véget ért koreai háborút az USA-ban sokszor „elfeledett háborúként” szokás emlegetni. Vannak korszakot meghatározó konfliktusok, ilyen volt a vietnami háború vagy az Öböl háborúk, de vannak „elfeledett” konfliktusok, amelyek nem részei annyira a közös történelmi tudatnak, például nem készült róla annyi film, vagy regény, nem határoz meg egy egész korszakot. Ilyen a koreai háború. Nézzük meg a kiváltó okokat, és azt, hogy miért tart 70 éve a fegyverszünet a két ország között?

A Koreai háború valójában 73 éve tart, amivel még nem is világrekorder, hiszen a világ leghosszabb háborúja 335 évig tartott, de 1986-ban végül békét kötött a két háborúzó fél, Hollandia és a Nagy- Britannia délnyugati csücskétől nem messze fekvő Scilly szigetek. Ebben a bizarr háborúban egy halott sem volt, és a békekötésre pedig azért nem került sor, mert mindenki elfeledkezett róla. Valójában azonban a II. világháború sem záródott még le, hiszen Oroszország és Japán hivatalosan nem kötött még békét.

Az amerikaiak kivonultak, Sztálin megadta a jelent a támadásra

A koreai félszigeten folyt a harcokat is csak fegyverszünet zárta le 70 éve, és a helyzet annyira feszült a tűzszüneti vonalon, hogy bármikor folytatódhat a konfliktus. E 70 éve gyakorlatilag csak szünetelő háború nyomán a félszigeten két állam létezik. Az 50 millió lakosú Dél-Korea egy gazdag, demokratikus ország, amelynek lakói a modern civilizáció minden vívmányát élvezhetik és szabadon élhetik az életüket. A fele akkora lakossággal rendelkező Észak-Korea ezzel szemben egy brutális és kívülről nézve abszurd diktatúrában, a Kim család uralma alatt él már három nemzedék óta, ahol alig van élelem, rendszeresek az éhínségek, és a lakosságnak a legkisebb hibáért is szigorúan bűnhődnie kell. (Nemrég egy 2 éves kisgyereket ítéltek életfogytiglani munkatáborra, mert a családnál Bibliát találtak.) Olyan abszurd szabályokat kell betartani, amelyek meghatározzák a ruha- és hajviseletet, a párválasztást vagy munkavállalást.

A két ország természetesen erősen fegyverkezik, ami Délnek maximum egy kiadási sor a költségvetésben, a hadsereg fejlesztése északon azonban a lakosság teljes kizsigerelését jelenti. Észak-Korea nemcsak a hagyományos fegyverzetét fejleszti, de atomfegyverekre is szert tett.

Honnan ez a hatalmas szembenállás? Korea a II. világháború előtt japán megszállás alatt volt, a szigetország saját gyarmataként kezelte Koreát. A háború végén – több elképzelés felvázolása után – a nagyhatalmak a 38. szélességi fok mentén két megszállási övezetre bontották a félszigetet, északon a szovjetek, délen az USA csapatai jelentek meg. Hosszú távon mindenki egységes koreai államot képzelt el, de ugye a szovjetek kommunista, a nyugati világ pedig kapitalista államot.

A hidegháború kibontakozásával egyre kevesebb esély volt a megegyezésre. A következő években több kísérlet is volt egyfajta közös kormányzat létrehozására, de sikertelenül. A megosztott félszigeten az első koreai parlamenti választás eredményeként 1948. augusztus 15-én Szöulban ugyan kikiáltották az akkor még egységesnek szánt, az egész félszigetre kiterjedő Koreai Köztársaságot, de ezt északon a kommunisták és a Szovjetunió nem ismerte el, ezért 1948. szeptember 9-én megalakították a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot.

A két állam viszonya természetesen ellenséges volt, de a harcok csak 1950-ben törtek ki. Ekkor az USA külügyminisztere egy beszédben azt találta mondani, hogy Dél-Korea és Tajvan nem tartozik az USA védőernyője alá. Ne feledjük 1948 és 1950 között egy nagyon lényeges esemény történt, 1949-re a kínai kommunisták nyertek a kínai polgárháborúban, Kína egésze kommunista állam lett, a kommunista erők elöl menekülő nacionalisták Tajvanra húzódtak, és saját államot alakítottak ki, a Kínai Köztársaságot.

Miután Sztálin úgy látta, hogy Dél-Koreáról az USA levette a kezét (az amerikai csapatok jelentős része 1949-ben el is hagyta Koreát), 1950-ben a koreai kommunisták megkapták az engedélyt a támadásra. 

Szöult bevették, de jött MacArthur serege majd Mao

A támadás 1950. június 25-én következett be. A szovjet fegyverekkel felszerelt északiak, akik eleve kétszeres túlerőben voltak a déli csapatok felett, lerohanták a déli országrészt, 4 nap alatt bevették Szöult, szeptemberre a déli erőket a félsziget dél-keleti csücskére, Puszan városának környékére szorították vissza.

Ám az északi támadást az ENSZ Biztonsági Tanácsa elítélte. Ez egy olyan történelmi pillanatban volt lehetséges, amikor egy kommunista nagyhatalom sem vett részt a BT munkájában. Az ENSZ e szervének öt állandó, vétójoggal felruházott tagja van, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Szovjetunió és Kína. Ezen öt állam közül 1950-ben kettő az északiak oldalán állt. Ám az ENSZ nem ismerte el a kommunista kínai vezetést, ezért a BT-ben a kínai helyet – egészen az 1970-es évekig – Tajvan kormányzata töltötte be. 1950-ben a Szovjetunió e gyakorlat elleni tiltakozásként nem vett részt a BT munkájában, így a Biztonsági Tanács olyan döntést hozhatott, amely szerint Dél-Korea védelmére ENSZ felhatalmazással kell csapatokat küldeni.

Ez az ENSZ haderő jórészt az USA haderejéből állt, a legendás II. világháborús tábornok, Douglas MacArthur tábornok vezetésével. Az ENSZ csapatok a félsziget nyugati oldalán sikeres partraszállást hajtottak végre, és így oldalról is tudták támadni az északi megszállókat. Az amerikai csapatok gyorsan visszaszorították az északiakat, nemcsak a 38. szélességi körig, hanem egészen a kínai határig. 

Ám ekkor a kínai diktátor, Mao Ce Tung beavatkozott a küzdelembe, hatalmas, 300 000 fős sereget – papíron önkénteseket – küldött át az északiak támogatására, amely erő visszanyomta az ENSZ csapatokat a 38. szélességi fokig, sőt egy időre Szöult ismét elfoglalták. A háború első, nagyon mozgalmas időszaka alig háromnegyed év alatt következett be, azaz 1951 tavaszára a csapatok nagyjából ott álltak, ahol 1950 nyarán, a háború kezdetekor, többé-kevésbé a 38. szélességi vonalnál. A következő két évben, miközben zajlottak a fegyverszüneti tárgyalások, egyfajta álló háború tört ki, amelyet az 1953. július 27-én Panmindzsonban aláírt fegyverszünet zárt le.

A Panmindzsoni fegyverszünet után

A háború sok mindenben változást hozott a világtörténelemben. Az USA itt lépett fel első alkalommal aktívan a kommunista térhódítás ellen, itt csapott össze első alkalommal a keleti és a nyugati blokk. A háborút éppen ezért sok katona és politikus a III. világháború „próbájának” tartotta.

Könnyen lehetett volna a konfliktusból valóban újabb világháború, mert McArthur tábornok egyre nagyobb erőket követelt, sőt felvetette az atombomba bevetését is. A háború kiterjedését megelőzendő ezt az amerikaiak nem lépték meg, sőt MacArthur tábornokot is áthelyezték. A háború így megmaradt Koreán belül, az első „proxy” összecsapás lett, azaz olyan fegyveres konfliktus, ahol a két világrend erői csaptak össze, de nem közvetlenül, hanem áttételesen, kisebb, korlátozott mértékben és területen.

Ugyan atomfegyvert szerencsére nem vetettek be, de a háború így is hatalmas emberáldozatot követelt, az amerikaiak több, mint 33 ezerfőt vesztettek, a britek közel 1100 halottat. A kínaiak embervesztesége, akik több hullámban küldtek erősítést, 400 000 halottra és közel 500 000 sebesültre rúgott.

A legnagyobb veszteség természetesen Koreát érte, hisz nemcsak az egész félsziget vált a háború terepévé – amit a földi csapatok nem pusztítottak el, azt az USA légiereje bombázta le északon –, hanem a katonák mellett óriási volt a civil veszteség is. Dél-Koreában a civil halottak számát 373 599-re, míg az elesett katonák számát 137 899 főre teszik, északon pedig még nagyobb volt a veszteség, a pontos szám nem ismert, de több millió civil és katona hunyt el.

A harctéren új fegyverek jelentek meg, hiszen ez volt az első olyan háború, ahol például sugárhajtású repülőgépek kerültek szembe egymással, az amerikai F86-os a szovjet MIG-15-össel. (A II. világháború végén ugyan mind az angoloknak, mind a németeknek volt sugárhajtású repülőgépük, de ezek nem kerültek szembe egymással.)

Itt vetettek be első alkalommal helikoptereket, például a sebesültek gyors kimentésére a frontról, s a frontkórházak működését mutatta be a MASH című szatirikus film, illetve tévésorozat.

A háború aktív szakaszának lezárulta után egy 4 kilométer széles demilitarizált övezet alakult ki a két Korea között, amelynek déli része gyakorlatilag egy hatalmas aknamező, amelynek célja, hogy megakadályozzon egy északi inváziót. Az észak-koreaiak több alagutat is ástak a demilitarizált övezet alatt azzal a céllal, hogy háború esetén ezeken keresztül támadjanak, ebből eddig négy alagutat fedeztek fel, de gyanítható, hogy több is épült.

A háború után Dél-Korea sokáig szintén diktatúra volt, s csak az 1990-es években vált demokratikussá, védelmét a saját, nem jelentéktelen hadiereje mellett az USA is garantálja, a brutális diktatúrában élő Észak-Korának valójában egy szövetségese van, Kína. Az északi diktátor, Kim Dzsongun folyamatosan a háborúra készíti fel az országot, és a háborúval fenyegetőzik.

Miért hívhatják a koreai háborút „elfeledett háborúnak”? Azért, mert ellentétben a másik nagy Kelet-ázsiai háborúval, a vietnámi háborúval, ez kevésbé ment át a köztudatba, mint politika, és korszakformáló összecsapás. A világpolitika, illetve a nagyobb háborúk árnyékában „bújt meg”, és ugyan ugyanannyi, ha nem nagyobb emberi szenvedést okozott, mint a többi háború, valahogy mégis az emberiség emlékezetének szélén kapott helyet.