Egy idős házaspár garázsvásárt rendezett, miután eladták dél-franciaországi otthonukat. Akkor még nem is sejtették, hogy hamarosan több millió eurós jogi csatába keverednek.
A 88 éves férfi és 81 éves felesége, akiket a bírósági dokumentumokban csak monogramjukkal azonosítottak, de ügyvédjük a CNN-nek megerősítette, hogy a Fournier házaspárról van szó, eladtak egy ősi afrikai maszkot, amelyet Fournier a nagyapjától örökölt. A nagyapa, René-Victor Edward Maurice Fournier gyarmati kormányzóként szolgált Közép-Afrikában a 20. század elején, amikor a kontinens jelentős része francia gyarmati uralom alatt állt.
Fournerék 2021 szeptemberében eladták a maszkot egy használtruha-kereskedőnek 150 euróért, mintegy hatvanezer forintért – derült ki a bírósági dokumentumokból.
Ügyvédjük, Frédéric Mansat Jaffré szerint nem voltak tisztában a maszk piaci értékével, és úgy gondolták, hogy a kereskedő tisztességes árat ajánlott.
Néhány hónappal később az ügyvédjük elmondta, hogy egy újságcikkből értesültek arról, hogy az általuk eladott maszkot elárverezik, és hogy lényegesen többet ér, mint amennyit a kereskedő fizetett érte.
Két nappal később 4,2 millió euróért, vagyis több, mint másfél milliárd forintért kelt el – derült ki a CNN-nel megosztott eladási bizonylatból.
Fournerék polgári pert indítottak a kereskedő ellen, amelyet 2022 őszén elvesztettek, és kötelezték őket a bírósági költségek viselésére.
Most fellebbeznek a korábbi bírósági döntés ellen, azt állítva, hogy a kereskedő „elmulasztotta a szerződéskötést megelőző tájékoztatási kötelezettségét”, és „a hozzájárulás megsértését” követte el.
A házaspár továbbra is a maszk eladásának megsemmisítését kéri, és azt akarják, hogy az árverésből származó bevételt kapják meg.