Orbán a Kossuthban a legfrissebb eseményekről
2024-02-02
Kell-e saját lakás, vagy elég bérelni?
2024-02-02
Show all

Elhunyt Vitézy László

Nyolcvanhárom éves korában pénteken hajnalban elhunyt Vitézy László Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, producer, érdemes és kiváló művész.

A műfajteremtő, több rangos dokumentumfilmet, játékfilmet jegyző művész halálhírét fia, Vitézy Dávid közölte Facebook-oldalán.

Vitézy László 1940-ben született Budapesten. 1969 és 1973 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola film- és televíziórendező szakos hallgatója volt, majd 1973 és 1979 között a Balázs Béla Stúdió vezetőségi tagja, 1979 és 1981 között pedig a Híradó- és Dokumentumfilmstúdió rövidfilmrendezője. 1981-ben a Társulás Stúdió alapító játékfilmrendezője, 1988-ban a Mozgókép Demokratikus Szakszervezet egyik alapítója volt.

Munkásságát számos díjjal elismerték, a Kossuth-díjat tavaly kapta meg Magyarország számára kivételesen értékes és az egyetemes filmművészetet is gazdagító művészi pályafutása, a Budapesti Iskola ikonikus alakjaként a szocializmus tabutémáit szociografikus alaposságra építő kifinomult művészi igénnyel megjelenítő alkotásai, a magyar irodalom klasszikus műveit méltó módon adaptáló rendezései elismeréseként.

Cikk küldése e-mailben
MTI
MTI

Comments are closed.