Elkezdődött: Horvátország bevezeti a sorkatonai szolgálatot

Tízezer babaváró hitelt felvevő családnál nem születtek meg a gyerekek – Velük mi lesz?
2024-06-26
Megszavazták a NATO új főtitkárát
2024-06-26
Show all

Elkezdődött: Horvátország bevezeti a sorkatonai szolgálatot

Minden készen áll arra, hogy Horvátország 2025. január elsejétől bevezesse a sorkatonai szolgálatot, már csak politikai jóváhagyásra van szükség – jelentette be Ivan Anusic védelmi miniszter a horvát közszolgálati televíziónak nyilatkozva.

A tárcavezető részt vett a Horvát Tábornoki Gyűlés ülésén, azt követően pedig a sajtónak úgy nyilatkozott:

a kötelező sorkatonai szolgálatot két-három hónapra tervezik, de konkrét részleteket nem említett.

Hangsúlyozta, hogy

nemrég 900 euróra (valamivel több mint 350 ezer forint) emelték az önkéntes katonai szolgálatot teljesítők juttatásait, ami várhatóan a kötelező sorkatonai szolgálatot teljesítők számára is ugyanannyi marad.

A cél az, hogy minél több fiatal maradjon a védelmi rendszerben, a becslések szerint pedig

évente 15 ezren vennének részt a képzésben – mondta.

Horvátországban 2008-ban törölték el a kötelező katonai szolgálatot, részben arra való tekintettel is, hogy akkori felmérések szerint a fiatalok csaknem 90 százaléka lelkiismereti okokra hivatkozva elutasította a fegyverviselést. Most az ő számukra is készülnek tervekkel – mutatott rá a tárcavezető.

Aki nem hajlandó fegyvert fogni, gereblyét és kapát vesz majd a kezébe, vagy zsákokat hord a gátakra árvíz elleni védelemre – mondta a miniszter, megjegyezve, hogy “fegyvert nem kell viselniük, de feladataikat és kötelezettségüket az állam felé teljesíteniük kell”.

Azok számára azonban, akik a civil szolgálatot választják, a szolgálati idő tovább fog tartani, és kevesebb lesz az engedmény is – jelezte.

Tomo Medved veteránügyi miniszter szerint a biztonsági kihívások most olyanok, hogy egyre több ország gondolkodik a világon, ezen belül Európában is a kötelező katonai szolgálat rendszerének visszaállításáról.

A Horvát Tábornoki Gyűlés a fiatalok önvédelemre való képzésének fontosságát is hangsúlyozta: az elsősegélynyújtástól kezdve, a természeti katasztrófákra, balesetekre és katasztrófákra való reagáláson keresztül a különböző formájú nem hagyományos fenyegetések és kihívások felismeréséig.

Andrej Plenkovic miniszterelnök idén februárban tett bejelentést arról, hogy a kormány felkérte Ivan Anusic védelmi minisztert, vizsgálja meg annak lehetőségét, milyen formában lehetne újra bevezetni a sorkatonai szolgálatot.

“Felelősen kell cselekednünk, és nem téli álmot aludnunk akkor, amikor válsággócok vannak mindenütt” – hangsúlyozta akkor Plenkovic, utalva Oroszország Ukrajna elleni agressziójára, az izraeli-palesztin konfliktusra, és arra, hogy Koszovóban az újabb feszültségek kis híján háborút idéztek elő.

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.