Elon Musk cége elkezdheti az agyimplantátumok tesztelését embereken

Elhunyt Szegedi Erika színésznő
2023-05-27
Megállapodás a hidrogén és kapcsolódó innovációk ipariparki alkalmazásáról
2023-05-27
Show all

Elon Musk cége elkezdheti az agyimplantátumok tesztelését embereken

Elon Musk agyimplantátumokat fejlesztő Neuralink cége – helyi idő szerint – csütörtökön bejelentette, hogy az amerikai gyógyszerfelügyelet (FDA) engedélyezte az emberekkel végzett klinikai vizsgálataik elindítását – írta a The Guardian online kiadása pénteken.

Musk 2019 óta legalább négy alkalommal beszélt arról, hogy az orvosi technológiai cége által fejlesztett agyimplantátumokat hamarosan már embereken is tesztelni fogják. Ezekkel egyebek mellett a lebénult vagy látássérült embereken lehetne segíteni.

A 2016-ban alapított cég először 2022 elején kért engedélyt az embereken végezhető klinikai vizsgálatokra, de akkor az FDA még elutasította.

A gyógyszerhatóság több feltételt is szabott az engedélyezéshez, köztük a lítium akkumulátorral, az implantátum vezetékeivel, valamint az eszköz eltávolításának biztonságosságával kapcsolatban felmerült problémák megoldását.

Musk cége csütörtökön a Twitteren számolt be arról, hogy zöld utat kaptak a gyógyszerfelügyelettől.

Ez az FDA-val szorosan együttműködő Neuralink-csapat hihetetlen munkájának eredménye, olyan fontos első lépés, amely lehetővé teszi, hogy technológiánk egy napon sok emberen segíthessen

fogalmaztak.

A cég hozzátette, hogy a klinikai vizsgálathoz “még nem indult el a résztvevők toborzása”.

Cikk küldése e-mailben
MTI
MTI

Comments are closed.