Észak-Korea jelentős hasznot húz a globális helyzetből

Terrorfenyegetés: lefejezős videókat kaptak párizsi középiskolák
2024-03-22
Orbán: Brüsszelben hárborús hangulat, nyelvezet, háborús logika van
2024-03-22
Show all

Észak-Korea jelentős hasznot húz a globális helyzetből

Kína és Észak-Korea magas rangú tisztviselői megállapodtak a kétoldalú kapcsolatok és a két nemzet barátságának megerősítéséről azon a pekingi találkozón, amelyet a diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulója alkalmából tartottak – közölte a kínai kormány.

A kormányzó Koreai Munkapárt nemzetközi osztályának igazgatója, Kim Szongnam által vezetett észak-koreai delegációt Vang Hu-ning, a Kínai Kommunista Párt (KKP) negyedik legrangosabb vezetője fogadta csütörtökön a kínai fővárosban, ahol Kim a KKP nemzetközi kapcsolattartási osztályának vezetőjével, Liu Csian-csaóval is találkozott.

Kim kijelentette, hogy a két ország kapcsolatai révén és a két nemzet vezetőinek segítségével “új fejezet nyílt a történelemben”, és ez az év a “kínai-észak-koreai barátság esztendeje”.

A találkozón Vang elmondta, hogy Kína kész együttműködni Észak-Koreával a kétoldalú barátság előmozdítása, a kettejük közti egység és az együttműködés elmélyítése, a stratégiai kommunikáció erősítése, valamint a békés és stabil külső környezet közös megteremtése érdekében.

Kínai közlés szerint Liu Csian-csao szintén “mélyreható eszmecserét folytatott a pártok közötti párbeszéd erősítéséről és a baráti együttműködési kapcsolatok fejlesztéséről” Kim Szongnammal.

A Kim Szongnam vezette küldöttség egy három országot érintő diplomáciai körút részeként látogatott el Pekingbe, Kínából Vietnamba és Laoszba utaznak tovább – közölte a KCNA észak-koreai állami hírügynökség.

A két ország között a koronavírus-járvány idején bevezetett korlátozások miatti többéves szünet után tavaly állították vissza a magas szintű személyes kapcsolattartást. Hszi Csin-ping kínai elnök novemberben azt hangsúlyozta, hogy együttműködnek Észak-Koreával a regionális és globális béke, stabilitás és jólét érdekében, az év elején pedig a két vezető – egyebek között a diplomáciai kapcsolatfelvétel évfordulójának apropóján – szorosabb kapcsolatokat ígért a két ország között.

Cikk küldése e-mailben
MTI
MTI

Comments are closed.