Évente egy koronavírus oltás elég lesz a szezon előtt bárkinek – mondta a tudas.hu-nak Jakab Ferenc professzor, a Pécsi Tudományegyetem Virológiai Nemzeti Laboratóriumának igazgatója. Arra azonban ő is figyelmeztet, a csatát lehet, hogy megnyertük, de a háborúnak még nincs vége.

Fotó: PTE, Csortos Szabolcs
Itt az ősz Európában, újabb és újabb koronavírus vakcinákat jelentenek be világszerte, miközben a hivatalos számok szerint a járvány visszaszorulóban van. Nem túlzott ez a fejlesztés?
Cáfolom, hogy a járvány visszaszorulóban lenne, sőt szerintem hazánkban is csúcsokat dönt az új fertőzöttek száma. Maximum az történik, hogy a fertőzéseknek nincsenek olyan súlyos klinikai tünetei, mint ahogy az első berobbanó vírusvariánsnál láttuk. Így kevésbé látjuk a valós számokat, mert sok emberről ki sem derül, hogy fertőzött, csak ha például egy gyorsteszt kapcsán bebizonyosodik, hogy a közelmúltban átestek a betegségen. Emiatt az oltások folyamatos fejlesztése egyáltalán nem felesleges, ahogy az influenza ellen is mindig az aktuális szezonban várható legdominánsabb vírustörzsek ellen fejlesztenek vakcinákat, amelyeket aztán keverve adják a lakosságnak, hogy a leghatékonyabb védelmet alakítsák ki. A koronavírusanál is ez várható, olyan védőoltások születhetnek, amelyek nagyon sok variáns ellen jók, vagy éppen az adott leggyakoribb variáns ellen a leghatékonyabbak.
Az új vakcinák lesznek a dominánsak
Az EU gyógyszerügynöksége jóváhagyta az új típusú Omikron BA1 variáns elleni vakcinákat. Hazánk a Pfizer és a Moderna vakcinájából is kap, összesen 9,5 millió adagot. Ugyanakkor a nálunk is legtöbb fertőzést okozó BA5 variáns elleni vakcina engedélyezéséről e hónap végén dönt az európai hatóság. Ha egy hónap a különbség, nem lett volna érdemes az EU-ban is várni az újabbra, ami gondolom még jobb, mint az előző?
Ez mindenképp jó hír. Nyilván, amikor a BA1 ellen elindult a fejlesztés, akkor a BA1 és a szintén ma nagyon gyakori BA4 még nem volt a láthatáron. És az első említett vakcina fejlesztése most ért el az engedélyezés fázisába. A döntés hátteréről azonban nincs információm, de ez nem is az én kompetenciám.
Mikor kerülnek ezek idehaza forgalomba és lehet majd választani, hogy az új, vagy a régi variánsból kap-e valaki?
Nem tudom, de biztos vagyok benne, hogy a régi vakcinák is forgalomban maradnak, de nyilván az újabb technológiával és újabb variánsok ellen gyártott vakcinák lesznek a dominánsok.
Fiatal, egészséges embereknek nincs szükségük negyedik oltásra
Egyáltalán, ki kérjen újabb oltást? Általában az oltási kedv párhuzamosan változott a betegség elterjedtségével, ami azt jelenti, hogy idén, a kevésbé veszélyes Omikron megjelenésével gyorsan csökkent az emberek hajlandósága.
Igen, sajnos ezt látjuk. Az idősebbeknek és a krónikus betegeknek ajánlott felvenni a negyedik oltást. Fiatal, egészséges, krónikus betegségben nem szenvedő embereknek nem szükséges három, négy havonta oltatniuk magukat. Ennek a szervezetre gyakorolt pozitív, vagy negatív hatásairól meggyőző klinikai tanulmányok nincsenek. Azt vallom, hogy évi egy alkalommal, szezon előtt érdemes felvenni a soron következő ismétlő oltást bárkinek.
Miért nem lehet mindenkit beoltani?
Nyilvánvalóan vannak olyan betegségben szenvedők, vagy olyan immunitási állapottal rendelkezők, akiket nem lehet oltani. Természetesen nekik is meg kell kapniuk az antivirális kezelést, ha megkapják a fertőzést. A vakcinafejlesztéseknek és a különféle víruselleni szerek fejlesztésének ezért is kéz a kézben kell folynia.
Hogy látja a mostani COVID járvány és a betegség jövőjét világszerte és hazánkban? Ez az új vírus, úgy tűnik, amennyiben velünk marad, egyre könnyebb fertőzőképességű lesz, de kevésbé súlyos kimenetelű betegséget okoz. Ennek van evolúciós előnye a vírus számára, de számunkra is.
Normális körülmények között ez lenne a helyzet valóban. Ez azonban nem egy fél-egyéves folyamat, mint aminek most a tanúi vagyunk az omikron esetében. Lehet, hogy ez a variáns válik dominánssá és marad velünk, de az biztos, hogy ez egy szerencsés mutációnak a következménye. Azt azért ne felejtsük el, hogy a BA4 és a BA5 altípusok kicsivel most súlyosabb, sőt egyesekben egészen komoly tüneteket okoznak és ezek elkapásával az oltatlanok ugyanúgy veszélyben vannak, tehát kialakulhat bennük a súlyosabb fertőzés, csak jóval kisebb arányban, mint a korábbi variánsok esetében. Az omikronnal szerencsénk volt. Erre viszont azt szoktam mondani, hogy mi van, ha az oltatlan elmaradott térségekben úgy mutálódik a vírus, hogy egy olyan variáns alakul ki, amely az eredeti vuhani variánshoz hasonlóan ismét a tüdőt támadja meg, de ugyanolyan könnyen terjed, mint az omikron. Akkor mit fogunk csinálni? Tehát lehet, hogy a csatát megnyertük a koronavírussal szemben, de a háborút biztos, hogy nem. Hogy milyen variáns alakul még ki, az a jövő zenéje.
Mindig is tudtuk, hogy a vírus denevértől származik
Ön szerint ez a vírus bármilyen tekintetben máshogy viselkedett, mint a korábban megismert vírusok?
Nem, de nem is lehet ilyen rövid idő alatt messzemenő következtetéseket levonni.
Ön szerint meg tudjuk-e valaha biztosan mondani az eredetét?
Már tudjuk az eredetét. Egy denevér által terjesztett koronavírusról van szó. Ez mindig is biztos volt, a nagy kérdés az, hogy hogyan került az emberre, esetleg valamilyen közti gazdán keresztül, s az is kérdés még, hogy miképpen tudott képessé válni az emberek megfertőzésére.
Mondana valamit az Önöknél futó Coviddal kapcsolatos kutatásokról, ezek eredményeiről?
A COVID-dal kapcsolatos járványügyi intézkedések csökkenése ellenére a mi munkánk nem szűnt meg, sőt. Nagyon sok antivirális szert tesztelünk, vakcina- és hatóanyagfejlesztéseink zöme az állatkísérletes fázisban van, de ezek mellett a járvány miatt félbeszakított egyéb kutatásainkra is van már ismét időnk.
Milyen gyorsan válhat ezekből gyakorlatban bevethető szer?
Részben már forgalomban lévő, de más betegségre kifejlesztett gyógyszerek újragondolásán dolgozunk, másrészt teljesen újonnan előállított vegyületeket vizsgálunk. Nyilvánvalóan ezek több időt igényelnek. Volt ugyanakkor olyan anyag, amelyet eredetileg más betegség ellen használtak, de sikerült bizonyítani, hogy a COVID fertőzés ellen is hatásos volt, ez már a klinikai vizsgálati fázisba is került.