Évtizedes jegybanki integrációját ünnepli a magyar pénzügyi felügyelés

Erősebbé, szilárdabbá tette a magyar pénzügyi rendszert, hogy 10 éve a Magyar Nemzeti Bank (MNB) részévé vált a pénzügyi felügyelet – hangsúlyozza az MNB az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

A jegybank rámutat: a közelmúlt nemzetközi bankválságai mind azt mutatják, hogy minden eddiginél fontosabb a makro- és mikrofelügyelés, a betétvédelem és a szanálás összhangja.

A digitalizációnak köszönhetően a bizalom megingását gyors betétkivonás követheti, ezért fontos, hogy a jegybank hatékonyan lássa el a végső hitelezői szerepkörét, időben kezelje a válsághelyzeteket, a betétvédelmi rendszer pedig nyújtson biztonságot a banki ügyfeleknek. Az MNB és a pénzügyi szolgáltatók hatékony együttműködése a járvány és a háborúk idején is bizonyította a magyar pénzügyi rendszer megbízhatóságát – hangsúlyozta a közlemény szerint Matolcsy György jegybankelnök.

Kandrács Csaba felügyeleti és fogyasztóvédelmi alelnök kiemelte, hogy az MNB világszinten is a legmodernebb felügyeletek közé tartozik, stratégiájához igazodva kihasználja az integrált pénzügyi felügyelés előnyeit.

Bár a hazai pénzügyi felügyelés szabályozási, módszertani keretrendszerét az Európai Unió adja, az MNB felügyelete ezt folyamatosan és tudatosan egészíti ki saját eszközökkel. A fogyasztóvédelem területén a minősített fogyasztóbarát termékek, az Értékpapírszámla Online Lekérdező Alkalmazás vagy a felügyeleti felülvizsgálati folyamat során a felügyelt intézmények többlettőke-követelményének meghatározása ilyen „hungarikumoknak” számítanak – jelezte az alelnök.

A jegybank Stabilitás és bizalom címen szakkönyvet szerkesztett a pénzügyi felügyelés elmúlt egy évszázadáról, ebben a felügyeleti és a fogyasztóvédelmi tevékenységek mellett más felügyeleti ágakra is kitérnek. A kötet segít láthatóvá tenni, hogy a védőhálók jól működnek Magyarországon – értékelte a kiadványt Matolcsy György a közlemény szerint.

További hírek