Magyar hölgy az energiaszektor legfontosabb női szereplői között
2024-03-08
Programok: március 8-10
2024-03-08
Show all

Fontos tanulmány az öregedésről

Az emberi mikrobiom állapota összefüggést mutat az öregedés gyorsaságával – derül ki egy tanulmányból, amelynek első szerzői Kerepesi Csaba, a HUN-REN Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (HUN-REN SZTAKI), valamint Torma Ferenc, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem kutatói.

A biológiai életkort mesterséges intelligencia alapú, úgynevezett epigenetikai órák mérik, amelyek képesek az öregedési folyamat mérésére és betegségek, illetve a halál előrejelzésére. A magasabb edzettségi fokot lassabb öregedéssel és egészségesebb élettel hozzák összefüggésbe.

A mikrobiom (például a bélflóra) változik különféle betegségek és az öregedés hatására, mégis a kapcsolata az epigenetikai öregedésórákkal eddig ismeretlen volt – írták a HUN-REN SZTAKI MTI-hez eljuttatott közleményében.

Ennek kiderítésére a kutatók aktív emberek bélflórájából, valamint véréből vettek mintákat, amelyet az edzettségi adataikkal vetették össze. “Alkalmazva az epigenetikai öregedésórákat, összefüggéseket kerestünk a gyorsult öregedés, a bélflóra összetétele és az edzettség között” – fogalmazott a közleményben Kerepesi Csaba, a HUN-REN SZTAKI kutatója.

A kutatók azt tapasztalták, hogy a középkorú, illetve idős emberek között a gyorsult öregedés a bélflóra megnövekedett diverzitásával és alacsonyabb edzettségi fokkal, valamint rosszabb egészségi állapottal párosult – emelte ki Kerepesi Csaba.

A közlemény szerint a kutatók azt is megfigyelték, hogy a lassult öregedést és a magasabb edzettségi szintet mutató egyének bélflórájában nagyobb arányban fordultak elő azok a baktériumok, amelyeket gyakran gyulladásgátlással hoznak összefüggésbe.

“Összefoglalva, az eredményeink azt sugallják, hogy a mikrobiom egyes megváltozásai összefüggésbe hozhatók a vér alapján mért gyorsult öregedéssel és az edzettséggel” – mutattak rá a kutatók.

A vizsgálat eredményeit bemutató cikk az Aging Cell című szakfolyóiratban jelent meg a közelmúltban.

Cikk küldése e-mailben
MTI
MTI

Comments are closed.