Sátori Ágnes állatorvos, számtalan állatasszisztált terápiás foglalkozást tartott már szerte az országban idősotthonoktól kezdve a koraszülöttek fejlesztésével foglalkozó intézményig. Nemcsak kutyák és macskák segítségével: egészen különleges állatok is segíthetnek a pácienseken. Interjúnkban arról mesél, pontosan mit is jelent ez a fajta terápia és hogyan járulhat hozzá a gyógyuláshoz.
Mióta létezik állatasszisztált terápia?
Régről ismert módszerről beszélünk, már az ókori görögök is használtak állatterápiát, csak kicsit másképp. mint mi.
A terápiás gyógylovagoltatás már ekkor is létezett, emellett abban is hittek, hogy egy szent kutya érintése vissza tudja hozni egy látássérült látását.
Később az epilepsziás betegeknél figyelték meg, hogy azok, akik farmállatok között élnek szoros kontaktusban, kevésbé szoronganak. A történelem során a börtönökbe is eljutottak a négylábúak, bár akkor még nem hivatalosan.
Az 1900-as évek közepétől, Boris M. Levinson Dog as a co-therapist című munkájával indult meg a modern kori állatterápia leírása.
Ő arról ír, hogyan használtak kutyákat terápiás céllal a legkülönbözőbb betegcsoportoknál.
A nyolcvanas-kilencvenes évekre megjelent az az igény, hogy pontosan vizsgálják és leírják az állatasszisztált terápia hatásmechanizmusát. Igazolni szerették volna, hogy tényleg hatásosak.
Miben mérhető pontosan az állatterápia hatása?
A fizikai paramétereken egyértelműen látszik.
Ha egy állatszerető ember közel kerül egy kutyához, macskához – tulajdonképpen bármilyen állathoz, amitől nem viszolyog – az mérhető változásokat okoz a légzésszámban, a bőrellenállásban, a vérnyomásban, a pulzusszámban, a stresszhormon-szintben.
Egyik vizsgálat érte a másikat: már bizonyítani lehetett, hogy azok, akik kutyát tartanak, hamarabb épülnek fel egy szívroham után. A nyálból kimutatható kortizolszint is csökken az állatok társaságában, ráadásul könnyen mérhető a terápia előtt, közben és után. Ez az igény a módszer tudományos elemzésére újra és újra előkerül, egyre több kutatást végeznek a témában, de bizonyos tényezőket nagyon nehéz, ha nem lehetetlen mérni.
Mire gondol pontosan?
Elég nehéz egzakt módon mérni, hogyan fejlődik a tolerancia egy gyerekcsoportban. Az esetek javulásából lehet látni, hogy a módszer működik.
Erősödik s csoportkohézió, a tolerancia, csökken a szorongás. Logopédiai fejlesztésnél harmadannyi idő alatt el lehet érni hatalmas változást állatterápiával.
Ám azt mérni, hogy egy kórházi közösségben belül az állat milyen mértékben töri meg a monotóniát és csillapítja az izoláció érzését, szintén nehézkes. Ám a pozitív hatások csak akkor jelennek meg, ha a beteg szereti az állatokat.
Milyen módokon lehet rá hatással az állat közelsége?
Az állatterápiának alapvetően négy hatása van.
Ebből az egyik a fizikai, ami a nagymozgásokban jelentkezik, ezt könnyen tudjuk mérni. Ám a pulzus, vérnyomás, légzésszám normalizálódása csak akkor következik be, ha az adott beteg örül az állat jelenlétének. A pszichés hatások – például szorongásoldás, jókedv növelése – ugyanígy működnek. A harmadik, a szociális hatás a csoportokon belüli toleranciát, kohéziót, a másság elfogadását, az odafigyelést, az empátiát erősíti
Még abban is segíthet, hogy az adott gyerek könnyebben elfogadja a tanár tekintélyét és a csoporton belüli szabályokat. A negyedik terület a kognitív fejlesztés, rövid- és hosszú távú memóriát fejlesztünk, figyelmet koncentrálunk, serkentjük a tanulási folyamatokat. De mindezek nem alakulnak ki, ha a páciens alapvetően nem érdeklődő és állatbarát.
Fontos, hogy meg is tudja érinteni az állatot?
A cél az, hogy az állattal valamilyen módon kapcsolatba kerüljünk. Ám előfordul, hogy az is elég, ha látjuk az állatot, de nem érhetünk hozzá. Ha egy kórházban a depressziós betegek közé akváriumot telepítenek, s azt rendben is tartják, akkor látni lehet, hogy idővel akörül gyűlnek össze a betegek. Elkezdenek kapcsolatot építeni egymással, amit azelőtt nem tettek, sokkal nyugodtabbá válnak, nő az étvágyuk.
A fogorvosi rendelő várójában elhelyezett akvárium hatására a páciensek kevésbé szoronganak és mérhetően kevesebb fájdalomcsillapítót igényelnek.
A hospice-ban is egyre több helyen használnak állatokat, alapvetően kutyákat, de végstádiumú betegeknél macskákkal is jó tapasztalataink vannak. Az állatok teljes elfogadással fordulnak az ember felé, feltételektől mentesen, elvárások nélkül tudnak szeretni. Ez azért speciális, mert az állatot nem érdekli, hogy akit meglátogat, az bottal megy, katétere van, megváltozik a szaga vagy másképp néz ki egy sérülés után. Mindezek az emberekben nagyon gyorsan ki tudnak váltani egy reakciót. Az állatok viszont nem eszerint közelednek egy pácienshez. Elfogadják őket, nem ítélkeznek felettük.
Ez a szeretet önmagában gyógyít?
Az állatterápiák önmagukban csak nagyon ritkán léteznek, inkább valamilyen terápiás folyamatba illesztődnek bele. Gyógypedagógiai, óvodapedagógiai, idősotthoni depresszió-megelező vagy rehabilitációs programba.
Tehát az állatasszisztált terápia támogat egy másik terápiás folyamatot. Ehhez szükség van egy szakmai vezetőre, aki átlátja, mi a terápiás cél, meghatározza a kiindulási állapotot, az elérendő célt, meghatározott kereteket és rendszert ad a folyamatnak. Hetente egy, maximum két alkalommal tartanak állatasszisztált terápiát, egy állat egyszerre egy órát dolgozik. Bele sem gondolunk, mennyire lemeríti őket az erős, koncentrált figyelem, amit nyújtanak a terápia során. Több órás alvásra, de minimum pihenésre van szükségük egy-egy alkalom után.
Csak egyféle terápia létezik?
Egyáltalán nem. Az állatasszisztált aktivitások területén például nincs terápiás cél. Megvan, mit szeretnénk fejleszteni, de haladunk, ahogy haladunk, sokkal kötetlenebb a műfaj, az időkorlát, a protokoll, nincs is mindig szakember mögötte aki irányít. Az állatasszisztált edukáció során alapvetően iskolai vagy óvodai rendszerben, az oktatás különböző területeire visszük be az állatot. Egy mostanában használt gyűjtőfogalom is megjelent: amikor állatok segítségével hajtunk végre programot, azt állatasszisztált intervenciónak nevezik, illetve létezik állatasszisztált rehabilitáció is.
Mindig kutyák a résztvevői a terápiáknak?
Egyre többször használnak macskát is. Minden az elérendő céltól és a beteg preferenciáján múlik. Az égési sérültek, akiknek minden érintés fájdalmat okoz, a csincsillák nagyon puha szőrének érintésére nem reagálnak fájdalommal a finom taktilis ingerek adáshoz használható állatterápia során. Foglalkoztunk emellett rágcsálókkal, például törpenyulakkal, tengerimalacokkal, de görög teknősökkel, óriáskígyóval, madagaszkári bütykös csótánnyal, afrikai óriás ezerlábúval, szakállas agámával, tücskökkel is.
Mindig azt nézzük, az adott pácienshez milyen állat illik, illetve, hogy mi a terápia célja, feladata.
Például ha mozgást tanítok kicsi gyerekeknek, akkor a kutya segítségével be tudom mutatni a kúszást, amit az adott kisgyermek megpróbál utánozni, s máris jó irányba haladunk. Egy törpenyúllal ezt a célt nem tudom elérni. Figyelembe vehető a személyiség egy-egy jellemzője is, például egy inkább introvertált egyéniségéhez egy macska sokkal jobban passzol.
A kígyók, csótányok, más bogarak hogyan lehetnek hatékonyak a terápia során?
A nemszeretem állatok programja komoly toleranciafejlesztő lehetőséggel bír. A tücsök például nyugodt környezetben, ahol jól érzi magát és csend van, ciripel. Egész gyerekcsoport hajlandó elhallgatni, csak hogy ezt meghallják. Ugyanígy a kacagó gerle is csak akkor nevet, ha komfortosan érzi magát.
Ezek a foglalkozások pont arról szólnak, hogy fejlesszék az empátiát, érzékenyítsenek, segítsenek meglátni egy másik lényben azt, ami szép, ami jó. Megmutatják, hogy lehet tolerálni azt, hogy valaki másmilyen.
Először különbségeket keresünk és sorolunk fel, például ott egy csótány, neki hat lába van, nekem kettő. Utána keresünk hasonlóságokat is. A csótány is szereti a banánt, a paradicsomot, azaz találunk közös pontokat. Keresünk olyat, ami szép egy undorítónak tartott állatban. Például a csótány kitinpáncélját vagy a gyászbogár lárvájának színét, sőt találunk benne olyat is, ami vicces, jópofa. Miért húzza be a fejét az adott bogár, mi elől védi azt, vajon mitől fél. Innen már lehet kötni afelé, hogy a páciens mitől fél, ő hogyan mutatja ezt ki, hogyan viselkedünk, ha valaki másképp néz ki, miért utasít el a környezetünk. Arról is beszélünk, hogy ezek az állatok miért hasznosak. A kígyók elpusztítanak egy csomó rágcsálót, az ízeltlábúak kártevőket fognak el vagy bontanak le, mindegyiküknek megvan a maga szerepe. Visszatérő kérdés, hogy ezek az állatok éreznek-e fájdalmat, honnan tudjuk, ha támadni akar, hogyan viszonyulhatunk hozzájuk empatikusabban.
Ki fél jobban a bogaraktól, kígyóktól: a gyerek vagy a felnőtt?
Ez érdekes kérdés. Mielőtt egy óvodába vagy iskolába bementünk volna különlegesebb állatokkal, először mindig a pedagógusokkal ültünk le beszélni.
Megkérdeztük őket, hogyan viszonyulnak a rovarokhoz, kígyókhoz, és ha azt láttuk, hogy valamelyik felnőtt nem tudja leküzdeni a viszolygását, akkor megkértük, a foglalkozásra ne ő jöjjön be, vagy találkozzunk még egyszer, hátha meg tudjuk változtatni a viselkedését.
A gyerekeknek ugyanis ő is modell. Ha azt látják, hogy a pedagógus undorodik, ők is ezt teszik majd. Ugyanezeket a köröket futottuk le az idősotthonokban is: először a gondozókkal, ápolókkal egyeztettünk.
Honnan tudjuk, hogy az adott állatnak nem káros a terápián való részvétel?
Az összes állatterápia nagyon nagy fokú tudatosságot igényel. Nem bízunk a véletlenre dolgokat.
Előre meghatározzuk, hány emberhez hány állattal, mennyi időre megyünk be, ott mit csinálunk. Az egyik esetben az adott állat velem él, ismerem minden rezdülését, az aznapi hangulatát, egészségi állapotát. Az én dolgom, hogy felmérjem, dolgozhat-e aznap. Ha ő nincs jól, akkor nem viszem be foglalkozásra, mert túl nagy stresszt okoznék az állatnak. A másik esetben nem én vagyok az állat gazdája, de ő is jön velünk és tőle is elvárjuk, hogy visszajelezzen kedvence aznapi állapotáról. Jó ötlet például, hogy nem egyetlen kutya dolgozik egy adott terápián, hanem többen, forgóban váltva egymást. Ez segít, hogy ne legyen akkora terhelés az állaton és ne alakuljon ki extrém szoros kötődés az állatok felé, vagy a gazdi felől a másik irányba. A túlzott bevonódás nem tesz jót a terápiának: a vezetőnek erre is oda kell figyelni. A cél jót tenni, de olyan áron, hogy az mindenkinek beleférjen. Ez azzal jár, hogy odafigyelek és tudatosan osztom be a saját állatainkat és embereinket, a felvezetőket, gazdákat is.
Hogy lehet valaki állatasszisztált terápia résztvevője?
A kutyákkal történő terápiát nagyon szigorú szabályokhoz kötötték. Megszabták, az adott állatnak milyen felkészülésen kell részt vennie milyen szakember felügyelete alatt, milyen vizsgákon kell átmennie, hogy lehet jogosítvánnyal rendelkező terápiás kutya.
Ráadásul előírás, hogy csakis gazdi-vele élő kutya páros kaphat jogosítványt, az eb nem adható át más terapeutának, segítőnek. Állatorvosi és tanári praxisom miatt ma már csak nagyon ritkán vállalok állatasszisztált foglalkozás tartást. 10-15 évig vettem benne részt aktívan a Tetra-2002 Alapítvány keretein belül, sok újítást vezettünk be, akváriumot telepítettünk, foglalkoztunk skizofrénekkel, idősekkel, kisgyerekekkel, gerinc- és agysérültekkel, börtönökben élő fogvatartottakkal, hazai és nemzetközi cikkek születtek a munkáinkról. Ma már inkább oktatok az Állatorvostudományi Egyetemen a módszerről. Az állatorvosoknak ugyanis nagy szerepe van a terápiás gyakorlatban. Ők azok, akik ellenőrzik, hogy az adott állat egészséges-e, hogy az állatjóllétre odafigyelnek-e a foglalkozás során, és segítenek az állat egészségének megőrzésében is. A zoonózisokra, vagyis az állatról emberre, emberről-állatra terjedni képes betegségekre különösen figyelnünk kell. Mivel a terápiás kutyák kiképzése nagyon sok időt és pénzt emészt fel, mindannyiunk érdeke, hogy az állat hosszan és egészségesen éljen.
Ráadásul nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy az állatasszisztált terápia csak akkor működik jól, ha az adott állat jól érzi magát. Egyikük sem egy gép, amelyik eltűr mindent a gazdája parancsára.
A terápia nem szólhat arról, hogy a kutyának el kell viselnie azt, hogy mondjuk fájdalmat, kellemetlenséget okoznak neki, csak mert ott van a gazdája, aki arra utasította, hogy maradjon nyugton. A jó gazdi vagy felvezető észreveszi, ha az állat nem érzi jól magát és közbelép. A terápiát is rossz irányba viszi, ha a betegek azt élik meg, hogy ott egy kvázi robotként engedelmeskedő kutya, akivel azt csinálnak, amit csak akarnak. Még a bentlakásos állatoknál is fontos szabály, hogy legyen egy felelős, egy gazdi, aki figyeli az állatot, és felelős azért, hogy ő is jól érezze magát. Csak így működhet a terápia: nem elég a páciensre odafigyelni, az állat legalább annyi gondoskodást igényel.
