Ha tartalékosnak jelentkezik, azonnal kap 150 ezer forintot és havi 50 ezret még

A Vámpírok bálja előadásán a Vígszínházban 3-5 méter magasból leesett egy színész
2024-06-22
Elhunyt Kovács Péter, a Kovács-szaltó névadója
2024-06-22
Show all

Ha tartalékosnak jelentkezik, azonnal kap 150 ezer forintot és havi 50 ezret még

Résztvevõ a területvédelmi tartalékos katonák lövész szakfelkészítésén és éleslövészetén a tatárszentgyörgyi lõtéren 2024. június 22-én. MTI/Ujvári Sándor

Megkezdte a Magyar Honvédség a területvédelmi tartalékosok nagyarányú létszámnövelését, az elindított toborzó kampányban pedig várják azokat, akik hozzá szeretnének járulni Magyarország védelméhez – mondta az MTI-nek a Magyar Honvédség Területvédelmi Erők Parancsnokságának parancsnoka a tatárszentgyörgyi lőtéren.

Drót László dandártábornok a területvédelmi tartalékos katonák lövész szakfelkészítésén és éles lövészetén arról beszélt, hogy a honvédség még 2017-ben kezdte meg a tartalékos állomány rendszerének felállítását. Hozzátette, hogy a múlt évben megalakult hét területvédelmi tartalékos ezred, amelyek kötelékében 21 zászlóalj teljesít szolgálatot.

“Az ország minden területén rendelkezésre állunk” – fűzte hozzá a dandártábornok.

Résztvevõ a területvédelmi tartalékos katonák lövész szakfelkészítésén és éleslövészetén a tatárszentgyörgyi lõtéren 2024. június 22-én.

Résztvevõ a területvédelmi tartalékos katonák lövész szakfelkészítésén és éleslövészetén a tatárszentgyörgyi lõtéren 2024. június 22-én.
MTI/Ujvári Sándor

Drót László elmondta, hogy a területvédelmi erők parancsnoksága 2023-ban jött létre azzal a céllal, hogy felügyelje, irányítsa a hét ezred működését. “Eljutottunk odáig, hogy maga a rendszer készen áll arra, hogy nagyobb létszámú tartalékos állományt fogadjon” – tette hozzá a parancsnok.

A dandártábornok azt mondta, hogy a toborzás célközönsége a 18-55 év közötti korosztály.

Hozzátette, hogy a jelentkezők különböző juttatásokban részesülnek:

szerződéskötéskor egyszeri bruttó 150 ezer forintot kapnak, a rendelkezésre állási díj bruttó havi 50 ezer forint.

A felsőoktatásban tanulók havonta bruttó 160 ezer forint, a szakképzésben tanulók bruttó 110 ezer forint ösztöndíjra jogosultak, amennyiben tanulmányaik alatt szolgálatot vállalnak.

Emellett bruttó 500 ezer forintos eseti ajánlási bónusz jár annak, aki még egy területvédelmi tartalékost hoz magával – fűzte hozzá Drót László.

A Területvédelmi Erők Parancsnokságának parancsnoka elmondta, hogy a szerződéseket általában öt évre kötik.

Az első évben 25 nap, a következő években 15 nap, kötelezően pedig 7 nap kiképzéssel tudják eljuttatni a tartalékosokat addig a szintig, hogy megfelelően fel legyenek készítve az ország fegyveres védelmére.

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.