Kedvencünk, a házimacska domesztikációjáról azt tudja a legtöbb ember, hogy a folyamat Egyiptomban kezdődött. Ennek lépéseiről, ennek mikéntjéről azonban sokkal kevesebbet tudunk, mint a kutyák esetében, mint ahogy az is téves elképzelés, hogy a házimacska őse az európai vadmacska lenne. Uniós támogatással azonban a legmodernebb genetikai eredményeket felhasználva egy kutatási projekt éppen cicusunk őstörténetét igyekszik felfejteni, ahogy erről a Horizon, az EU kutatási és innovációs magazinja nemrég beszámolt.
A szeretett kedvencük rejtélyes és független természetét jól ismerő macskatulajdonosokat valószínűleg nem fogja meglepni, ha megtudják, hogy a macskák háziasításának folyamata a tudósok szerint más állatokhoz képest meglehetősen szokatlan volt. Ahogy vélhetően az sem lep meg senkit, hogy a szakértők szerint a macskák bizonyos szempontból valóban különösek, mert sokat alkalmazkodtak ugyan az emberhez, de anélkül, hogy igazán megváltoztatták volna a természetüket.
Mikor történt a találkozás?
Egy vadmacska és egy házimacska még fizikailag sem különbözik annyira. Különösen az Afrikában és Ázsia nagy részén élő afroázsiai vadmacska, mely a házimacskák közvetlen őse.
Az ennél termetesebb és vastagabb bundával rendelkező európai vadmacskáról mára egyértelműen kiderült, hogy független leszármazási vonalnak tekinthető és korábban elvált az afroázsiai macskáktól.
A macskák evolúciós szempontból nagyon sikeresek voltak, és nagyon jól alkalmazkodtak az emberi környezethez, ami lenyűgöző. A 2021-ben indult Felix nevű, uniós pénzből finanszírozott ötéves nemzetközi kutatási projekt éppen azt szeretné, hogy további fényt derítsen a macskák és az emberek közötti kapcsolat történetére. Ennek érdekében a kutatócsoport, amelynek tagjai a paleontológia, az archeozoológia és a molekuláris biológia vezető szakértői különböző múzeumokból és tudományos intézetekből Európa-szerte, a legfontosabb múzeumokból származó több mint 1300 macska régészeti mintáját elemzi.
A minták több mint 80 régészeti lelőhelyről származnak Európából, Afrikából és Délnyugat-Ázsiából, és az i. e. 10 000 előtti időszaktól a 18. századig terjednek.
A kutatók célja, hogy az ősi macskamaradványok genetikai adatainak kinyerésével rekonstruálják a macskák háziasítását alakító egyedi biológiai és környezeti hatásokat, és nyomon kövessék a házimacskák megjelenését az egész világon.
A kutatók speciális laboratóriumokban dolgoznak az esetlegesen máshonnan származó DNS-szennyezés kockázatának minimalizálása érdekében, és a macska maradványokat a legmodernebb molekuláris biológiai technikákkal vizsgálják, amelyek lehetővé teszik a genetikai információk kinyerését és elemzését.
A csontok és fogak apró darabjait néhány milligrammnyi porrá aprítják, amelyből a DNS-t kivonják, majd ezt „genomikus könyvtárakká” alakítják át – olyan, egymást átfedő DNS-darabkák gyűjteményévé, amelyek együttesen alkotják egyetlen szervezet teljes genomiális DNS-ét.
A genetikai információt ezután nagy teljesítményű újgenerációs szekvenálással – egy olyan génszekvenálási technológiával, amely lehetővé teszi nagy mennyiségű adat nagyon gyors feldolgozását – tárják fel. Ebben a kutatókat az Olaszországban több városban lévő Cineca számítási infrastruktúra támogatja, amely Európa egyik nagyszabású kutatási létesítménye, és a világ legerősebb szuperszámítógépes szolgáltatói közé tartozik.
Mikortól ettek olyat, amit emberektől kaptak?
A szuperszámítógépes technika egyebek mellett megkönnyíti a genetikai mutációk időbeli mintázatainak felismerését is, amelyek a macska háziasításának különböző szakaszait jelzik.
Így a kutatók képesek megmondani, hogy egy ősi csont például egy európai vadmacskához, vagy egy Afrikában, illetve a Közel-Keleten élt afroázsiai vadmacskához tartozott-e, amely a modern házimacskák őse.
A kutatók a kollagén, a csontokban legnagyobb mennyiségben előforduló fehérje kémiai elemzésén alapuló kifinomult technikákat is alkalmazzák, hogy megvizsgálják, hogyan alakult a macskák étrendje az idők során.
Például mikor kezdtek el halat enni, ami annak a jele, hogy a halászok a zsákmányukból származó maradékkal etették őket? Ez is segít képet alkotni arról, hogyan alakult ki a macskák háziasítása.
Sokáig a tudomány általában úgy vélte, hogy a macskák háziasítása mintegy 4000 évvel ezelőtt az ókori Egyiptomban kezdődött, amit az isteneknek szánt áldozatként készített mumifikálódott macskák felfedezése és a macskák különböző ábrázolása is igazolni vélt.
2004-ben azonban Cipruson – a neolitikus Shillourokambos faluban – egy fiatal ember és egy macska ősi temetkezési helyének felfedezése azt sugallta, hogy a macskákat már 11 000 évvel ezelőtt is háziasíthatták.
A Felix projekt keretében végzett DNS-elemzéstől a kutatók azt remélik, hogy tisztázza ezt a rejtélyt. Az eddigi eredmények arra engednek következtetni, hogy a házimacskák Észak-Afrikában kezdték az emberekkel való kapcsolatukat, és valószínűleg a Földközi-tengeren keresztül kereskedő rómaiakkal együtt érkeztek Európába (illetve Ciprusra is).
Ha minden 10 000 évnél valamivel korábban kezdődött, akkor arra számítanánk, hogy a macskák nem sokkal később kerültek be Európába, ahogyan azt a sertések és más háziasított állatok esetében is történt.
A projekt DNS-elemzése azonban azt mutatja, hogy az akkori időkből származó macskaleletek alapján Európában még vadmacskák voltak, egyik sem származik genetikailag a háziasított macskatörzsből, csak jóval később, körülbelül 2 500 évvel ezelőtt.
Az egyiptomi macskamúmiák felfedik titkukat
Azt azonban, hogy a macskák háziasítása pontosan hogyan zajlott, nem lehet megoldani, amíg az ősi macskák genomjának elemzése nem lesz teljes. Ez az a tervrajz, amely egy faj fejlődésére és működésére vonatkozó összes információt hordozza.
A tanulmány utolsó két évében a kutatók az egyiptomi macskamúmiák nagy gyűjteményének genetikai titkait boncolgatják. Össze akarják hasonlítani e macskák DNS-ét a modern házimacskákkal, valamint az Európában már elemzett ősi macskamaradványok DNS-ével.
A kutatócsoport olyan egyiptomi macskamúmiákon dolgozik majd, amelyek Európa különböző gyűjteményeiből származnak, többek között a bécsi Természettudományi Múzeumból, a lyoni Musée des Confluencesből, a londoni Természettudományi Múzeumból és a British Museumból, valamint a varsói Természettudományi Múzeumból.
Volt olyan 6000 éves egyiptomi sírból származó macskalelet, amelyről ki lehetett mutatni, hogy a csontok tulajdonosa szelídített volt, de nem teljesen háziasított. Ezzel több mint 2 000 évvel megelőzte a házimacskák legkorábbi bizonyítékait az ókori Egyiptomban.
A kutatók előtt álló egyik kihívás a mumifikálási folyamat következtében a DNS-ben bekövetkező esetleges károsodás. A szakemberek mindazonáltal remélik, hogy a most rendelkezésükre álló fejlett szekvenálási technológia segít leküzdeni ezt a lehetséges akadályt, és további részleteket tár fel a házimacska lenyűgöző háziasításáról.
