Az internet olyan mértékben változtatta meg az életünket, ahogy azt pár évtizede még a sci-fi írók se tudták elképzelni. De hogy hogyan született meg és milyen gyorsan vált uralkodóvá, kevesen ismerik.
A világháló gyakorlatilag megszüntette a hagyományos levelezést, a táviratokat, jó ütemben halad, hogy a hagyományos televíziózást és a nyomtatott újságírást is elnyelje.
Jórészt idejét múlttá tette a nyomtatott térképeket, arról nem is beszélve, hogy ma már a légkondicionáló és a mosógép is a világhálóra kapcsolódik. Ahogy az egész ipar és kereskedelem, valamint a bankrendszer, a szervezett bűnözésről nem is beszélve.
A világháló, az internet olyan fontos eleme lett az életünknek, mint az elektromos áram. Lehetne élni nélküle, de az egy egészen más élet lenne.
A létrehozás okai
Az egész a hidegháborúval, illetve az amerikai egyetemek közti adatmegosztással kezdődött, tehát egymástól látszólag két különálló ok miatt született meg az internet őse.
A modern világ alapja az adat, ezen túl a gyors adattovábbítás. Az mellékes, hogy az adat a gazdaságot irányító információ vagy egy újabb macskás videó, ha nincs adatforgalom, a világ leáll. Az adat már az 1960-as években fontos volt, főleg attól, amikortól egyre több, mai szemmel hihetetlen lassú, de akkor méregdrága és hatalmas számítógép működött a világban.
Az Egyesült Államokban az egyetemek és ezzel párhuzamosan az amerikai fegyveres erők is egyre több adatot továbbítottak telefonon. Az, hogy ezt egyfajta hálózatba kapcsolják, annak két, egymástól független oka volt. Az egyik, hogy a számítógépek hihetetlen drágák voltak, és az USA kormánya arra ösztönözte az egyetemeket, hogy ne állandóan újabb és újabb, nagyobb, drága számítógépeket vegyenek, persze állami támogatással, hanem a meglévő kapacitásokat, a más egyetemeken lévő gépek lehetőségeit is használják ki.
A másik ok egy támadástól való félelem.
A Pentagon attól tartott, hogy egy támadás esetén (pl. korlátozott atomcsapás vagy más kisebb, célzott akció, nem általános nukleáris háború, hisz akkor már mindegy), ha egy eleme az adattovábbításnak kiesik, az egész rendszer leáll.
A két probléma több ponton is összeért. Egyrészt, ha két nagy gép kommunikált egymással az akkor elérhető hálózaton, azaz a telefonhálózaton, az az adott vonalat nagyon hosszú időre lefoglalta. A másik, hogy ha egy vonal köt össze két pontot, könnyű azt elvágni. Az 1960-as években ezért az USA-ban kutatások indultak a fenti probléma kiküszöbölésére.
A megoldás egy olyan rendszer lett, amely a küldendő adatot kis csomagokra bontotta, külön megcímezte, és különböző útvonalakon küldte el, mert így az gyorsabban és biztonságosabban elért a címzetthez, ahol a fogadó számítógép a kis csomagokból visszaállította a teljes üzenetet.
Fizikailag ez úgy valósult meg, hogy az 1960-as években az USA kormánya kiírt egy pályázatot egy országos hálózat kiépítésére, amelyet az akkori nagy techcégek nem tartottak kivitelezhetőnek. Az 1 millió dolláros üzletet egy viszonylag kis vállalat a Bolt, Beranek és Newman nyert meg.
Ők tervezték meg azokat az eszközöket, amelyek az adatok útját megválasztották, azaz a mai routerek elődjét. Elsőként négy egyetemet kapcsoltak össze, egy utahi és három kaliforniai intézetet, 1969. szeptember 2-án, ezzel megszületett az ARPANET, azaz az Advanced Research Projects Agency Network.
A sebességre és az üzembiztonságra jellemző, hogy amikor 1969. október 29-én Charley Kline a Stanford Egyetemről kívánt csatlakozni a hálózathoz, a LOGIN szó, pontosabban a G betű elküldésébe összeomlott a rendszer a terheléstől.
Az ARPANET
A hálózat a kísérleti időszak után 1971-ben lett teljeskörűen működőképes, majd az egészet 1975-től az amerikai Védelmi Kommunikációs Ügynökségnek adták át. A következő években az újabb és újabb tagokkal bővülő ARPANET-et azonban az emberek elkezdték személyes üzeneteikre is használni.
Ebben egy magyar tudós, Kemény János volt az egyik úttörő, ugyanis a felesége az ő munkahelyétől, Dartmouthi Főiskolától 200 kilométerre dolgozott, ezért Kemény ezen a kezdetleges hálózaton keresztül levelezett vele. Tették ezt egyre többen az így összekapcsolt intézmények dolgozói, és a levelezést ráadásul nem csak tudományos témákról folytatták, hanem mindennapi beszélgetések is zajlottak az ARPANETEN keresztül.
A mai e-mail 1972-ben született meg, amikor is egy Ray Tomlinson nevű szakember felvetette, hogy a billentyűzeten meglévő, de valójában senki által nem használt szimbólummal, a @-al válasszák el a címben a címzett nevét és fogadó számítógép megnevezését.
(A @ sok mindent jelentett korábban, gyorsírásnál használt rövidítés, meg egy spanyol mértékegység jele is volt, de az angol nyelvterületen a kereskedelemben használták az egységár jelölésére, ezért ez a szimbólum már az írógépeken is ott volt).
A korai e-mailek nem voltak annyira gyorsak, mivel sok rendszeren haladtak keresztül, akár napokig is keringhettek a hálózaton, és akár el is veszthettek. Ne feledjük, az akkori adatsebesség töredéke volt a mainak. Ennek ellenére egyre többen használták, és az 1970-es évek elejére már levelező listák is léteztek, az egyik első például a sci-fi rajongóké volt.
Forrás: The Computer History Museum, Wikipedia
Az ARPANET ezzel párhuzamosan a nemzetközi tudományos élet egyik legfontosabb eszköze lett. A hálónak 1971-ben 15, 1972-ben már 37 tagja volt. A jelentőségét jól mutatja, hogy az akkor még szovjet befolyási övezethez tartozó Magyarország is fontosnak tartotta a csatlakozást, ezért 1978-ban a szocialista blokkból elsőként csatlakozott a hálózathoz.
Ez persze nem ment egyszerűen, hiszen akkor a hálózatot csak az amerikai Védelmi Minisztériummal szerződésben álló intézmények használhatták. A Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézete egy bécsi intézethez kapcsolódott, így érték el a magyar kutatók a hálózatot, igaz a magyaroknak a használat minden másodpercéről részletes naplót kellett vezetni.
A mai internet
Az ARPANET-et 1983-ban választották le az amerikai védelmi minisztériumról, és lett valójában nyilvános, amihez számos más, katonai és civil hálózat csatlakozott. Azonban ez a rendszer még messze nem az volt, mint ahogy ma az internetet ismerjük.
Az európai CERN részecskefizikai kutatóintézet munkatársa, Tim Berners-Lee 1989-ben a kutatók közti automatizált információmegosztás céljával egy új szabványt dolgozott ki, ez lett a World Wide Web, ami egy sokkal felhasználóbarátabb, nyitottabb, grafikus felület lett.
A világ első internetes weboldala ez volt: http://nxoc01.cern.ch/hypertext/WWW/TheProject.html, amely még 1991-ben született meg. 1992 végére már közel 60 honlap működött szerte a világban, a nagy robbanást az idézte elő, hogy a CERN ezt a rendszert 1993. április 30-án mindenki számára elérhetővé és legfőképp ingyenessé tette.
Az első magyar honlapot a Budapesti Műszaki Egyetemen hozták létre.
Időközben, 1990-ben az ARPANET, amelynek szerepét más hálózatok vették át, megszűnt.
Az internet tehát 1993-ban indult el világhódító útjára, és már 1993-ban a forgalma 341 634 százalékkal növekedett. Szinte azonnal megszületett a Spam és a netes pizzarendelés lehetősége.
Persze az internet terjedésének voltak korlátai, főleg Magyarországon. Egyrészt vagy önálló kábelhálózat kellett hozzá, amit ki kellett építeni (Magyarországon ez még a mai napig nem történt meg teljeskörűen) vagy a vezetékes telefont kellett használni. Az 1990-es években a vezetékes telefon nem volt magától értetődő itthon, még Budapesten is voltak olyan területek, ahová a telefont csak nehezen, hosszas várakozások után vezették be.
Az internet maga ugyan ingyenes volt, de a telefonvonal használatáért fizetni kellett, ezért értelemszerűen elsőként az egyetemek és vállalkozások vezették be azt.
Terjedésének további lökést a mobiltelefonon elérhető internet adott, valamint a közösségi média megjelenése, amely a teljes addigi tömegtájékoztatást átalakította.
A mobilnet lehetővé tette, hogy az emberek a nap minden másodpercében bármilyen tartalmat elérhessenek, még a számítógépükhöz sem kell leülniük. A közösségi média pedig a hagyományos egyirányú, azaz egy professzionális szerkesztőség által válogatott, megszűrt, és valamely szabvány szerint a nagyközönség elő tárt információkkal szemben lehetővé tette, hogy bárki, bármilyen információt, legyen az a macskája képe vagy egy forradalmi megmozdulás, azonnal megosszon gyakorlatilag a teljes emberiességgel.
Forrás Wikipedia, Jeff Ogden (W163)
Ma az internet valóban behálózza az életünket, szinte mindenütt a földön. Vannak persze fehér foltok, hiszen ahol alig él ember, ott nincs vagy alig van szolgáltatás, bár a SpaceX által kiépítendő Starlinkkel elvileg a föld bármely pontja lefedett lesz.
Vannak politikailag kialakított fehér foltok, hisz az internet a szabadság eszköze, ezért a diktatúrák és az autoriter rendszerek részben vagy egészében blokkolják a hálózatot.
Észak-Koreában például lehetetlen hozzáférni az internethez, Kubában csak a lakosság 18 százaléka ér el valamilyen, nagyon lassú és szakadozó hálózatot, Kínában csak a honlapok egy részéhez férhetnek hozzá az internetezők, s összesen 25 országban akadályozzák politikai okból komolyabban a nethasználatot. (Valamennyire minden országban vannak korlátozások, de nem politikai, hanem bűnmegelőzési céllal.)
Ezen országok nemcsak a netet korlátozzák, de a netezőket is fenyegetik, Oroszországban százával tartóztatják le azokat a bloggereket, tartalomgyártókat, akik nem a hatalomnak tetsző üzeneteket fogalmaznak meg.
Mi lesz az internet jövője? Ha nem a Terminátor jövőképe valósul meg, azaz a mesterséges intelligencia vagy a környezeti katasztrófa vagy maga az emberiség irtja ki a civilizációnkat, akkor a net ugyanolyan fontos eleme lesz a világunknak, mint a víz vagy az elektromos hálózat. Az okos eszközök velünk vannak, az okos otthon a küszöbön áll, de, azt, hogy miképp fogjuk azt használni, nem lehet tudni.
