A legborzalmasabb, gyerekek elleni tömeges bűncselekményt húsz évvel ezelőtt, 2004. szeptember elsején követték el egy észak-oszétiai kisváros, Beszlán iskolájában. A halálos áldozatok száma meghaladta a háromszázat, majdnem kétszáz gyerek vesztette életét. Az iszonyú zsúfoltságban, hőségben, légszomjban, folyamatos rettegésben, étlen, szomjan, ürülékben eltöltött napok azon kevesek életét is megtörték, akik súlyosabb sérülések nélkül élték túl a túszdrámát. A terroristák elszánt kegyetlensége, valamint az iskola dilettáns és káoszba fulladt ostroma együttesen eredményezte a szörnyű kimenetelt. A beszláni vérontás ürügyén gyorsította fel a Beszlánban kudarcot vallott rendszer feje, Vlagyimir Putyin későbbiekben teljessé vált centralizációs folyamatát.
Amióta a 19. század közepén az orosz terjeszkedés elérte a csecsenek és ingusok földjét, az ellenállás szelleme sohasem halt ki ezekből a szunnita kaukázusi népekből.
„Úgy gondolom, hogy egy olyan nép ellen, ahol minden férfi, még a legszánandóbb nyomorék is ilyen harcias és hazafias indulattal teli, nem érdemes háborút indítani. Teljesen értelmetlen… a moszkvai hatalmi körök nem tudják, és szinte soha nem is tudták, mit kezdjenek a kaukázusi népekkel, főként a csecsenekkel. Se korábban, se most nincs kész receptje senkinek e közel kétszáz éves konfliktus megoldására./…/ a hegyi (azaz észak-kaukázusi) népek között legnagyobb számban a csecsenek vannak, akik mindig is a legkönyörtelenebbül védelmezték legszűkebb értelemben vett törzsi érdekeiket…”
Így ír Kirill Haratjan a beszláni terrorakció hátteréről szóló cikkében (Beszélő, 2004/10.)
Samil Baszajev, a tömeggyilkos miniszterelnök
A csecseneket és ingusokat II. Sándor cár is, Sztálin is kitelepítette a szülőföldjükről. Mire visszatérhette oda, kiterjedt a kapcsolatrendszerük az egész országra.
A Szovjetunió felbomlásakor kinyilvánították Csecsenföld függetlenségét, amelyet egyetlen ország sem ismert el. A térségben, ahol sok kis nép él együtt kis területen állandó békétlenségben, folyamatosak voltak az etnikai zavargások. 1992-ben kivonták Csecsenföldről az orosz sereget. 1993-ban Dzsohar Dudajev puccsa után a fellázadt oroszbarát kisebbség támogatására visszatértek a központi hadsereg egységei, és megkezdődött az első csecsen háború, amelyet a második követett. Mindkettő igen véres és kegyetlen volt.
A központi kormányzattal kötött megállapodásokat mindkét fél folyamatosan megszegte. A Moszkva által elismert és manipulált választásokkal hatalomba helyezett vezetők nem tudták letörni az ellenállást. Folyamatosan zajlottak a gerillaharcok. Az ellenálló csecsenek terrorcselekmények sorozatát hajtották végre a Kaukázusban is, Moszkvában is. Putyinra Oroszországban úgy tekintettek, mint a terroristák legyőzésére alkalmas erős emberre. Jelentős részben ennek köszönhette hatalmát és népszerűségét.
Groznijt szörnyű bombatámadások érték, az orosz fővárost pedig a terroristák többek között moszkvai lakóházak felrobbantásával sokkolták.
A harcok, a terrorakciók halálos áldozatok tízezreit követelték. Nagyon sokan menekültek el Csecsenföldről. Csak 1999-2000 folyamán több mint félmillióan.
2002-ben a moszkvai Nord-Ost színház közönségére lecsapó terroristák közel ezer túszt ejtettek. Majdnem annyit, mint Beszlánban, és az ottani 132 halálos áldozat majd mindegyikét az a mérges gáz ölte meg, amellyel az orosz biztonsági erők elárasztották a színházat.
Észak-Oszétia és Csecsenföld között helyezkedik el a kicsíny Ingusétia. Az oszétok és az ingusok közötti területi vita 1992-ben fegyveres harccá fajult. Az oroszbarát oszétek orosz segítséggel verték le az ingusokat, és több ezer ingust űztek ki az országból. Volt okuk részt venni ingus terroristáknak is a beszláni akcióban. És persze külföldről is csatlakoztak iszlám terroristák a csecsenekhez és ingusokhoz, ha nem is olyan számban, ahogy azt Moszkvában állították.
Forrás: Store Norske Leksikon
A beszláni akciót a csecsen ellenállás vezető személyisége, Samil Baszajev rendelte el.
A Baszajev család a 19. század óta folyamatosan részt vett az orosz uralom elleni összes felkelésben. Samil Baszajev a csecsen nemzeti hős, Samil imám után kapta a keresztnevét. Az 1991-es moszkvai puccs idején Jelcin mellé állt. Kézigránáttal a kezében őrködött az elnöki palotát védő barikádon. Amikor azonban Csecsenföld függetlenségének kikiáltása után Jelcin rendkívüli állapotot hirdetett, eltérítette az Aeroflot Ankarába tartó gépét, és a gép felrobbantásával fenyegetőzött, ha a rendkívüli állapotot nem oldják fel. Az utasok sértetlenségéért cserébe Baszajev és társai szabadon visszatérhettek Csecsenföldre.
Baszajev harcolt az azeriekkel vállvetve Karabahban. Az ő csapata volt az utolsó, amely az ostromlott Susából (Azerbajdzsán kulturális fővárosából, amelyet a Karabahi háború idején pusztítottak el) kivonult. Az abházok oldalán vett részt a grúziai polgárháborúban is és a grúz civilek elleni abháziai tömegmészárlásban. Afganisztánban tálib milicisták kiképzésében hasznosította tapasztalatait.
Forrás: WIkipedia
1995-ben a szülőfaluját lebomázták. A bombák megölték feleségét, gyermekét, testvérét, nagybátyját és hat unokatestvérét. A harcok során is meghalt az egyik testvére. Baszajev visszacsapásként a fegyvereseivel elfoglalt egy kórházat Bugyonnovszkban. Másfélezer civilt ejtett túszul, és közülük 129-en meghaltak. Baszajev és társai a túszok élő pajzsának fedezékében menekült el.
1996-ban ő lett a csecsen csapatok főparancsnoka, ő foglalta vissza az oroszoktól Groznijt. 1999-ben még miniszterelnöknek is kinevezték.
A harcok során egy aknarobbantásban elvesztette az egyik lábát. Orosz katonák 2002-ben agyonlőtték az apját. 2003-ban felvette az „észak-kaukázusi emír” címet. Legalább kilenc terrortámadást hajtottak végre Beszlán előtt az ő parancsára, s ezeknek több mint félezer halálos áldozata volt. A Moszkva által kinevezett csecsen elnök, Ahmad Kadirov is egy Baszajev által elrendelt akcióban vesztette életét. Őt pedig egy robbantásos merénylettel likvidálta az orosz biztonsági szolgálat a beszláni mészárlás után két évvel.
Pokol a tornateremben
A beszláni akciót hosszan és gondosan készítették elő. A terroristák az iskola renoválásán dolgozó munkásoknak álcázva már a nyár folyamán becserkészték az iskolaépületet, és ott nagy mennyiségű fegyvert és robbanóanyagot rejtettek el.
Az Ingusétia határához közel fekvő, 35 ezer fős kisváros 1-es számú iskolája volt a legnagyobb a településen. Hatvan pedagógus tanított itt 800 diákot. A legtöbb túsz elfogására a tanévnyitó nyújtott alkalmat, hiszen ekkor szülők, rokonok, testvérek, barátok is jelen voltak. Természetesen a legkisebbeket, az új elsősöket kísérte el a legtöbb rokon. A beszlániak igen nagy részének volt rokona, ismerőse az iskola tanulói és tanárai, alkalmazottai között.
A tanévnyitó ünnepség délelőtt kilenc órakor kezdődött az iskola udvarán. A terroristák ingus földön, a határ közelében táboroztak, és onnan indultak el hajnalban.
A terepszínű egyenruhát, fekete maszkot viselő fegyveresek – 32 férfi és két nő – egy katonai és egy rendőrségi járművel behajtottak az udvarra. Lövöldöztek, gránátokat hajigáltak, és a kb. 1200 túszt behajtották az iskola 250 négyzetméteres tornatermébe.
A terroristák közül néhányan robbanóövet viseltek.
Az egyik túszt, aki egy utasításra visszakérdezett, rögvest lelőtték.
Aknákat telepítettek a tornaterem és az iskolaépület köré. A túszok feje fölé robbanószerkezeteket helyeztek el. A gyerekeket élő pajzsként az ablakokhoz terelték. Az ablakokat beverték, hogy ne lehessen mérges gázzal ártalmatlanná tenni őket, mint a moszkvai színházat elfoglaló társaikat két évvel azelőtt.
A terroristák elkülönítették a legerősebbnek tűnő 15-20 felnőttet, tanárokat, alkalmazottakat, apákat. Őket fölvitték az emeleti folyosóra, ahol a nők által viselt robbanóöveket felrobbantották. A robbanást túlélő túszokat agyonlőtték. Ebből az elkülönített csoportból csak egy ember maradt életben.
A Putyin által ekkorra már kisajátított média végig hamis információkat közölt. 200-400 túszról és 15-20 terroristáról beszéltek. Holott a gyerekek életének megmentését követelő tüntetők tábláin is szerepelt, hogy ennél sokkal több túsz rekedt az iskolába. A helyiek természetesen tisztában voltak vele, mekkora tömeg vehetett részt a tanévnyitón és ki mindenki hiányzik.
Az orosz kormány közleménye leszögezte, hogy a túszok élete a legelső szempont, amely vezérli őket, ezért nem fognak erőszakot alkalmazni, és tárgyalások útján igyekeznek megtalálni a békés megoldást. Vlagyimir Putyin, aki csak a túszdráma második napján szólalt meg, a jordán királlyal való találkozóján kijelenttette: „A legfőbb feladatunk természetesen, a túszok életének, testi épségének megóvása. Kizárólag ennek megfelelő akciókat fognak a mentésben résztvevő erőink végrehajtani.”
A támadók a nap folyamán megnevezték a politikusokat, akikkel tárgyalni kívánnak, és megfogalmazták a követeléseiket, mindenekelőtt az orosz csapatok kivonását Csecsenföldről.
A túszejtők nem engedélyezték, hogy vizet, élelmet, gyógyszert juttassanak be a túszoknak. A túszok, a gyerekek szörnyű zsúfoltságban, hőségben töltöttek két és fél napot a levegőtlen tornateremben víz, élelem, gyógyszerek nélkül. Sokan elájultak. Voltak, akik a saját vizeletüket itták. A síró gyerekeket megfenyegették, hogy megölik őket és szüleiket, ha nem hallgatnak el. A terroristák még azt sem engedték, hogy a saját élelmüket elfogyasszák, akiknél volt valami. A halottak elszállításába sem egyeztek bele.
Az iskola környékére oszét milicisták és felfegyverzett civilek érkeztek.
Legalább ötezer ember nyüzsgött az iskola közelében.
Természetesen az orosz kommandósok, biztonsági erők is megérkeztek, viszont elegendő számú mentőautóról, egészségügyi személyzetről nem gondoskodtak
Leonyid Rosal túsztárgyaló felajánlotta a túszcserét. A gyerekek helyébe mentek volna be túsznak magasrangú dél-oszétiai vezetők, de ezt a túszejtők elutasították.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa összeült, és teljes támogatásáról biztosította Oroszországot.
Másnap Rosal jelentős pénzösszeget és szabad elvonulást ajánlott a terroristáknak, de ezt az ajánlatot is visszautasították.
Ruszlán Ausev, Ingusétia korábbi elnöke is bement tárgyalni az iskolába, de csak annyit ért el, hogy a túszejtők elengedték a kisbabákat és anyjukat, összesen 26 főt.
A harmadik napon a helyszínre érkeztek azok a csecsen, ingus és oszét vezetők, akik talán nagyobb eséllyel tárgyalhattak volna a terroristákkal. Az emlékek és vélemények eltérnek arról, hogy mennyi esély lett volna a tárgyalásos megoldásra. Vannak, akik biztosak benne, hogy az oly sok életet követelő tragédia elkerülhető lett volna, ha marad idő a tárgyalásokra. Ám a tárgyalások megkezdése előtt kitört az ostrom.
Nem előkészített, megtervezett, időzített akcióval, hanem improvizálva.
A halálos káosz
Szeptember 3-án egy órakor a terroristák megengedték, hogy két mentőautó és személyzete az iskola udvaráról elszállítson húsz holttestet. Amikor azonban a mentősök megközelítették az iskolát, robbanás hallatszott a tornateremből. A terroristák tüzet nyitottak a mentősökre. Kettőt agyonlőttek, a másik kettő a mentőautó fedezékébe menekült. Pár másodperccel később egy újabb robbanás hallatszott. A tornaterem tetejéről tüzet nyitottak, égő gerendák és tetődarabok hullottak a túszokra. A tető leszakadt, a tornaterem lángokban állt. A halálos áldozatok fele állítólag a tűzben vesztette életét. Talán százan is lehettek, akik elevenen megégtek.
Forrás: Wikimedia commons
A robbanások okát és jellegét illetően több ellentétes állítás van forgalomban. Az egyik szerint a terroristák robbantottak, eltervezett öngyilkos robbantásról volt szó. Mások szerint kívülről idézték elő a robbanásokat. Az egyik verzió szerint egy belövés eredményeként egy halott terroristára szerelt robbanóöv robbant volna fel. Voltak, akik azt állították, hogy már a robbanások előtt, attól függetlenül elkezdték lőni a kommandósok az iskolát.
A robbanások után viszont már biztosan elkezdődött a tűzpárbaj. A robbanásban leomlott fal mögül a túszok menekülni kezdtek, a terroristák tüzet nyitottak, amit a fegyveresek kívülről viszonoztak. A túszok egy része kereszttűzbe került.
Az ostrom kaotikus körülmények között zajlott. A reguláris erőknek azt sem sikerült megakadályozniuk, hogy felfegyverzett civilek keveredjenek a katonák közé, részt vegyenek a harcban, lövöldözzenek meglátásuk szerint.
A hivatalos orosz álláspont és a parlamenti vizsgálóbizottság számos tényszerűen hamis állítást tartalmazó jelentése szerint az iskola körül felállított alakulatoknak a kialakult helyzetben nem volt más választásuk, minthogy megrohamozzák az iskolát. A nem hivatalos beszámolók, vizsgálatok, szemtanúk egy része más véleményen van.
Tankok és helikopterek is részt vettek az iskola ostromában.
Délután három órára az iskola legnagyobb részét már az ostromlók uralták, de a harcok estig folytak. A terroristák egy része a pincében még kitartott, másik része kitört az ostromgyűrűből, és egy közeli épületbe vette be magát. A kimenekült terroristák ellen lángszórót is bevetettek. A terroristák közül talán ketten-hárman élték túl az akciót.
A hivatalos összegzés szerint a halálos áldozatok száma 364, közülük 31 terrorista, 186 1-17 éves gyerek, 111 rokon, barát, vendég, 17 pedagógus és iskolai alkalmazott, a biztonsági erők 10 kommandósa, 6 civil ostromló, 3 más szervezetekhez tartozó ember.
A sebesültek, illetve kórházi, orvosi ellátásban részesültek száma 777.
A könnyebben sérültek egy része nem igényelt vagy nem kapott orvosi ellátást. Ezekből a számokból kiderül, hogy az évnyitóra összegyűlt tömegből alig néhányan maradhattak sértetlenek. A súlyos pszichikai károsodásról nem is beszélve.
Forrás: Wikipedia
Vlagyimir Putyin sikeresen állította be a beszláni tragédiát úgy, hogy Oroszország a világot átfogó iszlám terrorizmus első számú célpontja lett. A terrorizmus elleni harcban Oroszországot és Putyin minden lépését támogatniuk kell a nyugati országoknak is, mert a terrorizmus leküzdése közös ügy. Az Egyesült Államok hajlamos is volt elfogadni ezt, és elhalkultak a Putyin diktatúra felé vezető lépéseit bíráló nyugati hangok.
Forrás: Wikimedia commons
Putyin számos centralizációs intézkedést vezetett be Beszlán ürügyén. Átszervezte a biztonsági szolgálatokat. Ettől kezdve csak pártlistáról kerülhettek be képviselők a dumába, függetlenként nem. Megszűnt a kormányzók helyi választása. Ezután csak Moszkva jelöltjeire bólinthattak rá a helyi parlamentek. Miklós Gábor ezt írta a Népszabadságban (2004. szeptember 4.):
„Az orosz szóvivők a nyugati televízióknak nyilatkozva az amerikai szóhasználatot kopírozták: idegen erők folytatnak háborút ellenük. Ezek után aligha kétséges, hogy a nyugati világ kénytelen lesz szemet hunyni az orosz állam erőszakos és embertelen fellépései felett./…/ A csecsenek biztosan vesztettek. Nemcsak a terroristákkal tartók. Moszkva nyert, miközben az orosz hadsereg, a biztonsági erők nyilvános kudarcot vallottak.”
