A biztonsági gyufát 19 évesen találta fel, a találmányt bagóért eladta, saját gyára nem volt sikeres. Vegyészként elismerték, de üzletembernek pocsék volt. Irinyi János a biztonsági gyufa feltalálója 125 éve hunyt el.
A tűzgyújtás egy alapvető szükséglet. Még mai világunkban is elképzelhetetlen az élet a nélkül, hogy tüzet ne gyújtanánk. Ma már számos eszköz áll a rendelkezésünkre, de a XIX. század előtt kissé nehézkesebb volt a tűz csiszolása. Egészen addig, amíg meg nem jelent a gyufa.
A gyufa valójában nagyon régi, Kínában már a VI. században alkalmaztak valamiféle hasonló eszközt, kénnel átitatott fapálcákat, de a kereskedelemben kapható, olcsó, mindennapi tűzgyújtó eszközre egészen 1827-ig kellett várni. Ekkor dobta piacra az angol Robert Boyle az első gyufákat. Sőt Magyarországon már 1834-től működött gyufagyár.
Irinyi János (Albis, 1817. május 18. – Vértes, 1895. december 17.)
Ám ezek a gyufák még nagyon veszélyesek voltak, ugyanis nagy, kiszámíthatatlan lánggal, robbanás kíséretében lehetett csak meggyújtani azokat, és a gyufaszálakat légmentesen kellett tárolni.
A biztonsági gyufa ötletét egy rosszul sikerült kísérlet adta
Ekkor dolgozott ki egy új gyufagyártási eljárást egy akkor 19 éves fiatal vegyész hallgató, Irinyi János, aki a bécsi Politechnikumban tanult. A biztonságosabb gyufa ötlete egy félresikerült kísérlet nyomán jött, amelyet ráadásul nem is ő, hanem tanára Meissner Pál végzett el. A kísérlet hibájára rájőve az is megvilágosodott előtte, hogy miképp lehet biztonságosan meggyúló gyufát létrehozni.
A történetet Irinyi szavaira hivatkozva így mesélte el Sztrókay Kálmán és Balla Ignác a Híres feltalálók-karrierek című könyvben:
„Mikor a bécsi Polytechnikum kémia-tanára, Meissner élt, én az ő, ő az én kedvencem volt. Többek között az ólom hiperoxidjáról tartott fölolvasást s a barna port kénvirággal dörzsölgette üveg-mozsárban, ígérvén a figyelmes hallgatóságnak, hogy a kén meg fog gyúlni. Mikor ez nem történt, nekem hamar eszembe jutott, hogy ha kén helyett foszfort vett volna, ez már régen égne. Ebből áll a találmány.”
Svéd gyufa (Fotó: Wikipedia, Nubbpiraten)
Teljesen véletlen, hogy a 19 éves feltalálónak valami anyagi haszna is lett a sikeréből.
Ugyan egy barátja javasolta, hogy akkori szóval vegyen rá privilégiumot, azaz szabadalmaztassa. Azonban eddigre részletesen bemutatta a találmányt több hallgatótársának és tanárának is, valamint egy Rómer István nevű magyar kereskedőnek, akinek részletesen be is mutatta, el is magyarázta az ötletét. Rómer azonnal meg kívánta venni az eljárás jogait. Irinyi árnak 3 garast mondott, merthogy a kísérlet neki ennyibe került. Látható, hogy Irinyi amennyire jó vegyész volt, annyira nem volt jó üzletember, nem látta meg az egyszerű ötletben rejlő anyagi lehetőségeket.
Rómer István nem sokkal később már kész árumintát mutatott Irinyinek, aki a fentebb idézett könyv szerint így mesélte el első találkozását az ötletén alapuló kész piaci termékkel:
„A következő nap délutánra a boltba ígérkeztem s itt Rómer már papiros-tokokba rakta elém az én barna keverékemet, fára, viaszra, papirosra, taplóra (kénnel és anélkül) kenve. S a mellékszobában azt nyilvánítván, hogy tökéletesen meg van elégedve, mondá, hogy holnap privilégiumért folyamodik. Kérdé: mit kívánok tőle? Én e kérdésre azt válaszoltam: miért? hisz ő engem nem is látott, mikor már tudta, hogy’ kell készíteni és semmi szüksége sem volt rám.”
Végül nagy rábeszélésre fogadott el pénzt, 60 pengő forintot és 3 garast Rómertől. A kereskedő természetesen gyárat alapított, és nem sokkal később már gyerekek árulták a Rómer féle gyufagyár papírdobozba csomagolt termékeit Bécs utcáin. Irinyi nem becsülte sokra az ötletét, ezt mondta róla:
„mert ha én a kémia teóriájának nem tudnám egyéb hasznát venni e haszontalanságnál, még ma kitekerném a nyakamat.”
Rómer természetesen nagy üzletet csinált a gyufából. Irinyi élete viszont másfelé fordult. A gyufáért kapott pénzből Berlinbe ment tanulni, ahol már 1838-ban, mindössze 21 évesen egy, a kémia elméletéről szóló könyvet adott ki.
Nem sokkal később viszont Pestre költözött, ahol mégis megpróbálkozott találmánya hasznosításával.
Sikertelen vállalkozóból Kossuth révén a fegyvergyártás felügyelője lett
Megalapította ugyanis 1839-ben Pesten az üzemét, mégpedig „Első Pesti Gyújtófák Gyára” néven. A gyufa tehát valójában a gyújtó fa rövidítése. A Józsefvárosban működő üzem – amely nevével ellentétben nem az elsőként, hanem harmadikként megalapított pesti gyufagyár volt – akár napi fél millió gyufát is legyártott, és 50-60 munkást foglalkoztatott, de nem volt hosszú életű. Egyrészt állandóan költözni kellett, mert az eredeti helyszínen, a Nyár utcában a hatóságok nem nézték jó szemmel a tűzveszélyes üzem működését, ezért előbb a mai Mikszáth tér környékére, majd a mai Piarista palota helyére költözött.
A bukásban azonban nemcsak a pesti városi tanács bürokratikus huzavonája, de a konkurencia munkálkodása is közrejátszott, így a gyár végül 1848-ban bezárt.
A feltaláló 200. születésnapjára kiadott 2000 forintos emlékérem (fotó: mnb.hu)
Vegyészként Irinyi mindemellett tovább is élénken tevékenykedett, például a magyar szikes földek javtására dolgozott ki módszert, de részt vett a kémia tudomány hazai megreformálásában.
Ekkor épp nagy harc dúlt a hazai tudományban, a legtöbben a magyar kémiaoktatás megteremtőjének, a valóban jeles tudós Winterl Jakabnak nézeteit tekintettek irányadónak, aki nem értett egyet a modern kémia megteremtőjének, Lavoisier-nek akkor újszerű nézeteivel, míg Irinyi a francia tudós kémiáról vallott – és később a kémia alapjaivá váló – véleményét osztotta. Szerencsére ez a szakmai ellentét Irinyi életét nem befolyásolta, sorra jelentek meg kémiai cikkei és könyvei.
Alapítója volt 1841-ben a Királyi Magyar Természettudományi Társulatnak, részt vett a Kossuth Lajos alapította Országos Iparegyesület munkájában, és komoly szerepe lett a magyar kémiai nyelv, a magyar kémiai szakkifejezések megalkotásában.
Nem véletlen tehát, hogy a szabadságharc alatt, 1848-1849-ben Kossuth Lajos őt bízta meg, hogy honvéd őrnagyi rangban legyen a fegyvergyártás országos felügyelője, és a nagyváradi lőporgyár igazgatója. Az 1848-as forradalomban a család egy másik tagja is tevőleg részt vett, ugyanis testvére, Irinyi József fogalmazta meg a 12 pontot, de a különböző életrajzok szerint Irinyi János is közreműködött a nagyjelentőségű dokumentum megszövegezésében.
A szabadságharc leverése után Irinyi rövid ideig a pesti Újépületben raboskodott, de már 1850-ben szabadult.
Meghasonlott és visszavonult gazdálkodni vértesi birtokára, illetve kísérletezni, igy a talajjavítási munkái mellett megalkotott egy olyan gépet is, amely egyszerre végezte a vetést, a szántást és a boronálást. Nem lehetett jó üzletember, mert a gazdaság nem volt sikeres, Irinyi néhány év alatt elvesztette vagyonát, sőt el is adósodott.
És jött a svéd gyufa
Időközben a gyufagyártás is megváltozott, 1844-ben megjelent a svéd gyufa, Fasch Gustav Erik találmánya, amely a ma ismert gyufafejet jelentette. A mai gyufa azonban csak a XIX. század végén jelent meg, amikor is a világon egymás után tiltották be az erősen mérgező foszfor használatát. Magyarország 1912-ben hozta meg ezt a döntést, de például Dánia már 1874-ben. Nemcsak a munkásokra volt rendkívül veszélyes, de a gyufából bárki gyorsan előállíthatott otthon mérget is.
Irinyi közben a nem igazán jövedelmező gazdálkodást feladva állást vállalt, a debreceni Tisza Biztosító és Jelzálogbankban lett számtanácsos, azaz könyvelő, majd 1863-ban a debreceni István Gőzmalomban kapott hasonló beosztású állást, illetve később az igazgatói posztot is betöltötte.
Nagyon későn, 49 éves korában nősült meg, választottja Baranyi Hermina lett, aki akkor szintén nem volt már fiatal, hiszen betöltötte a negyvenet, és Irinyivel már a második házasságát kötötte. Viszonylag idős koruk ellenére két gyermekük is született, de sajnos egyikük sem érte meg a felnőtt kort.
A gyufa másképp: a Zarzetzky gyufagyár képe 400 ezer színes gyufafejből kirakva. Az 1867-es párizsi világkiállításra készült, ma a Műszaki Tanulmánytárban látható (Fotó: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum)
Irinyi 65 éves korában, 1882-ben nyugdíjba vonult, és visszavonult birtokára gazdálkodni. Visszavonultan élt, az újságírókat elhajtotta, és mindössze egyetlenegy fénykép készült róla. Felesége 1888-ban elhunyt, és hét évvel később, 1895. december 17-én, 78 éves korában ő is követte párját a túlvilágra.
