Április első napjaiban gyengült a forint és most nyugodtan feledkezzünk el arról, hogy mi történt éppen Magyarországon. Ezek ugyanis olyan napok voltak, amikor a világ feltörekvő devizáit a globális hírek tépázzák, és ez sajnos még jó ideig így maradhat, hiszen a vámháború nem két nap alatt fog lecsengeni.
Hektikus időszak van a nemzetközi devizapiacokon. Donald Trump április 2-i vámbejelentései előtt azonban a forint meglepően stabil volt, nagyjából 399-400 forint volt a jegyzése az euróval szemben, ami a devizapiacon olyan kicsi sávnak számít, hogy azt is mondhatjuk, hogy betonbiztos volt az árfolyam.
A felszabadulás napja
Aztán jött a Liberation Day, ahogy Donald Trump elnevezte a vámtarifák bejelentését, és nagyot nézett a világ.
Az elnök április 3-tól kirobbantotta a legújabbkori globális vámháborút, és ezzel élesített egy jelenséget, amit risk offnak neveznek az amerikai befektetők.
Ha a Hold Alapkezelő fogalomtárát hívjuk segítségül, akkor a risk off és a risk on azt jelenti, hogy ki, illetve be van-e kapcsolva a „kockázati üzemmód”.
Ha ki van kapcsolva (risk off), akkor a befektetők a menekülő eszközöket keresik, azok szárnyalnak, ilyenek a megbízható államok kötvényei, a dollár, a svájci frank, vagy az arany.
Ha pedig be van kapcsolva a kockázati üzemmód (risk on), akkor a kockázatos eszközöket is megveszi boldog-boldogtalan, tehát szárnyalnak a részvénypiacok, vagy a fejlődő piacok devizái.
Pofon mindenkinek
A vámbejelentések lényege röviden az volt, hogy mindenkinek rossz lesz, de az Egyesült Államok kereskedelmi partnereinek sokkal rosszabb, mint az USA-nak.
Kína 34, India 26, Japán 24 százalékos vámot kapott, az EU csak 20 százalékosat, a „barát” Izrael 17 százalékosat, az Egyesült Királyságra és Brazíliára csak 10 százalékos vámot vetett ki.
Természetesen Donald Trump, aki nagyon büszke az agresszív aktivista vámpolitikájára, nem azt gondolja, hogy ez mindenkinek rossz lesz,
ő abban bízik, hogy az ameriknak sok vámbevétele lesz, a külföldi gyártók pedig majd amerikai gyárakat hoznak létre és amerikai munkahelyeket teremtenek, hogy elkerüljék a vámokat. Ha meg nem jönnek, akkor az amerikai gyártók erősödnek.
És ami nagyon fontos Trumpnak, ha az amerikai gazdaságban csak 12 százalék az export aránya, akkor a vámok nem pusztítanak úgy, mint ott ahol 70-80 százalék.
Ugyanakkor tagadhatatlanul vannak negatív következmények is, az amerikai infláció emelkedni fog, a gazdasági növekedés pedig lassulni, az egész világon esnek a tőzsdék. Egyáltalán nem biztos, hogy a világ majd úgy táncol, ahogyan Trump fütyül, lehet, hogy az amerikai vámok miatt új piacokat keresnek inkább a világ többi részén. Nem építenek amerikai gyárakat, mert kiszámíthatatlan piacnak tartják az amerikait.
A devizák
De az kétségtelen, hogy minél nagyobb vámot kapott egy ország, annál jobban zuhant a devizája.
Minket persze nem vigasztal, ha az ausztrál dollár padlót fogott.
El lehet persze kezdeni egyesével is elemezni a devizákat, de az, hogy
a forint 400 forintos euróról rögtön felpattant 405, majd 407 forintosra, alighanem a bizonytalanságnak, a világkereskedelem visszaszorulásának és a globális GDP várható esésének a következménye, nem elsősorban országspecifikus okoknak.
De azért az is struccpolitika lenne, ha nem vennénk figyelembe, hogy magyar okok is bőséggel vannak.
Éppen a viharos napok alatt okozott súlyos csalódást a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentése az ipari termelésről, amely 8 százalékkal esett a bázishoz képest. Nem csak ez az adat ismert, de használjuk ezt, mert ez figyelembe veszi, hogy 2024-ben szökőév volt, vagyis februárban több munkanap volt, mint idén.
A világkereskedelem bizonytalanságai és a számunkra oly fontos autó- és akkumulátoripar gyengesége miatt a rossz ipari adaton nem lehetett nagyon meglepődni, de azért a mérték még így is csalódást keltő volt.
Abban bíztak ugyanis az elemzők, hogy a vámok bevezetése előtt még betankolnak európai árukkal az amerikai vevők és ez egy kicsit megnyomja a német ipart és a neki beszállító magyar cégek értékesítését. Nos, nem így történt.
Esélyek és veszélyek
Donald Trump, mint a világ legerősebb gazdaságának legerősebb embere, most valami olyat üzen, hogy mindenki tegye azt, amit mondok, különben nagyon megbüntetem.
Olyan fenyegetéseket hallhattunk, hogy
- amennyiben bárki viszonozza a vámokat, az még többet kap,
- ha Oroszország nem ül le béketárgyalásokat folytatni, akkor 500 százalékos vámot kaphat mindenki, aki orosz olajat vesz,
- nem érdekes, hogy Kanada a legrégebbi szövetségesünk, ha pozitív a kereskedelmi mérlege az USA-val szemben, akkor kifoszt minket.
Számunkra ezek közül természetesen az 500 százalékos vám a legijesztőbb, hiszen a magyar energiapolitika sarokköve, hogy márpedig nekünk szükségünk van az orosz olajra, gázra, nukleáris fűtőanyagra.
Pánik nincs
Vagyis szinte beláthatatlan következményei lehetnek Donald Trump intézkedéseinek, amelyet természetesen nem pont Magyarország ellen fogalmazott meg, de járulékos veszteségként mi is szenvedünk tőle.
Ugyanakkor azért korai lenne úgy tenni, mintha a bejelentések után kialakuló forintárfolyam nagyon durva elszállás lenne. Az év korábbi szakaszaiban ennél sokkal gyengébb is volt már a forint.
A bejelentés hatására látható 0,5-1 százalékos árfolyamesés is kellemetlen, de azért nem földcsuszamlásszerű esés, ennél sokkal többet estek a világ nagy részvényei, az olajár, a gázár, de még sok nálunk masszívabb deviza is.
A nagy kérdés a közeljövő.
Elsősorban a vámháború folytatása.
Ha egy kicsit le tud nyugodni a világ és a különalkukkal kiüresednek a vámintézkedések (Trumpnál minden dealképes, például a gyógyszereket, a chipeket, bizonyos nyersanyagokat máris kivételként kezelt), akkor megint stabilizálódni fognak a devizák. Ha mindenkinek elgurul a gyógyszere és beindul az adok-kapok, akkor a globális önsorsrontás csak fokozódik.
Egy dologban biztosak lehetünk, az olyan feltörekvő devizák, mint a magyar forint egészen biztosan vesztesei lesznek a felfordulásnak.
A risk on, vagyis a kockázatviselés visszakapcsolásának ugyanis a nyugalom a fő feltétele, ha hektikus marad a világ, a risk off időszakában a fejlődő devizák mindenképp gyengülni fognak.