Kína évtizedekkel később kezdett számottevő űrkutatási fejlesztésekbe, mint a tudományterület két hagyományos főszereplője, az Egyesült Államok és a Szovjetunió (Oroszország). Viszont a hátrányát gőzerővel dolgozza le, amihez az ország egyre erősödő gazdasági, politikai és katonai pozíciói szolgálnak háttérként. A kínai űrkutatás jövőjét alapvetően határozza meg a nemrégiben indított Tianwen-1 Mars-szonda remélt sikere.
Bár előzetesen a kínai űrkutatási hivatal munkatársai szinte semmilyen részlettel nem szolgáltak a Tianwen-1 (Mennybéli Kérdések-1) szonda küldetésének céljáról, az indítás előtt néhány nappal mégis megjelentettek egy tanulmányt erről a Nature Astronomy szaklapban. A misszió több szempontból is történelmi jelentőségű Kína számára. Ez az első Mars-szonda, amit Kína teljes egészében saját erejéből indított, illetve ez az első olyan űreszközük, amely egyszerre tartalmaz a bolygó körül keringő egységet (orbitert) és a Marsra leszálló és ott gördülő összetevőt (landert és rovert).
Kína első Mars-szondája szerencsétlen véget ért. 2011-ben indították az orosz Phobos-Grunt küldetéssel együtt, de a fellövés közben hiba lépett fel, a szonda pedig visszapottyant a földre. Természetesen nagyon nem szeretnék megismételni az első kísérlet kudarcát, és már nincs is szükségük más országok űrinfrastruktúrájára. A szondát a Hosszú Menetelés-5 rakétával bocsátották fel, alig néhány nap eltéréssel az Egyesült Arab Emirátusok Remény és a NASA Perseverance (Kitartás) szondájával. Az időbeli egybeesésnek az az oka, hogy csupán kétévente nyílik olyan időablak, amikor a Föld és a Hold elég közel kerül egymáshoz ahhoz, hogy az utazás viszonylag rövid és megvalósítható legyen.
A Kínaiak az Utopia Planitia elnevezésű hatalmas medencét választották leszállóhelyül. A medence egy ősrégi becsapódásból származó kráterben alakult ki, és még 1976-ban ugyanide szállt le a NASA Viking-2 szondája is. A helyszín több szempontból is előnyös. Egyrészt alacsonyan fekszik, így a szondának ereszkedés közben több ideje van lelassulni, mielőtt földet érne, így biztonságosabb a landolás. Másrészt viszonylag közel van az Egyenlítőhöz (az északi szélesség 20-30. foka között), így elegendő napfény vetül rá, hogy a meglehetősen nagy és energiaigényes, 240 kilogramm súlyú rover feltölthesse az akkumulátorait.
A rover üzemidejét hivatalosan 90 marsi napra (szolra, ami 40 perccel hosszabb, mint a földi nap) várják. Ennek azonban nem kell hinni, mert mindig durván alulbecsülik a ténylegesen várt üzemidőt, hogy probléma esetén se legyen annyira ciki, ellenkező esetben pedig lehessen büszkélkedni. A Mars körül keringő egység egy marsi évig (687 földi napig) fogja vizsgálni a bolygót és annak légkörét, illetve amolyan marsi műholdként átjátszó kommunikációs állomásként fog szolgálni a Földdel kommunikáló rover számára.
A keringő egység fő tudományos célja a bolygó morfológiájának és geológiai felépítésének vizsgálata, a talaj és a vízjég eloszlásának tanulmányozása. Emellett az ionoszféra összetételét és a magnetoszférát, és a Mars gravitációs mezejét is vizsgálni fogja.
A kínai űrkutatás nem a Tianwen-1 szondával kezdődött, de siker esetén ez lesz az a pillanat amikor az ázsiai ország űrprogramja eléri a nagykorúságot. A motivációk pontosan ugyanazok, mint amelyek az első űrverseny idején az amerikai és a szovjet küldetéseket jellemezték. Bár nyilván sok tudományos ismeretet szerezhetnek általuk, a fő cél a kínai presztízs növelése a világban és otthon. Mindezt azonban az eddig irányító szerepet játszó, központi jelentőségű kutató, Weixing Wan már nem fogja látni. Wan, akinek keresztneve Szatellitet jelent kínaiul, ugyanis a szonda indítása előtt pár hónappal elhunyt.
Az általa elkezdett folyamat immár így is megállíthatatlannak látszik. A Mars-szonda indítása után azonnal újabb küldetéseket jelentettek be, ezúttal földközelben. A Chang’e-7 küldetés a Hold déli sarkára fog indulni, míg egy összetett vállalkozással megpróbálnak majd mintát gyűjteni egy földközeli aszteroidáról, és azt visszahozni bolygónkra. Utóbbi elnevezése ZhengHe, és a kínai űrügynökség pályázatot hirdetett a nemzetközi űrkutató közösség számára, hogy tudományos eszközöket ajánljanak fel a szonda rakománya számára. Vagyis Kína immár más országok űrkutatóinak kínál infrastruktúrát és segítséget, míg néhány évvel ezelőtt még az ő űreszközeiket kellett orosz rakétákkal az űrbe juttatni.
A kínai Hold-program a 2000-es évek elején indult, és szisztematikusan haladnak előre. Az akkor kitűzött célok közül többet már megvalósítottak. Először keringő egységet állítottak holdkörüli pályára, majd leszálltak rá, és legutóbb a Hold Földdel szemközti oldalára juttattak gördülő rovert, amely jelenleg is működőképes. Itt fontos megjegyezni, hogy bár a Hold Földdel szemközti oldalát gyakran hívják sötét oldalnak, ez téves elképzelés. Azt az oldalt is süti a Nap, így nem sötét, csak mi nem láthatjuk közvetlenül.
A Chang’e-7 Hold-szonda egyszerre három egységet fog tartalmazni: a leszállóegységből nemcsak egy rover, de egy repülő drón is ki fog szállni, a jeleiket pedig a Mars-szondához hasonlóan egy átkapcsoló műhold fogja továbbítani. Utóbbi technológiáját a jelenleg is zajló Chang’e-4 Hold-küldetés során már volt alkalmuk tesztelni a kínai űrkutatóknak. A 7-es küldetés indítását a Hosszú Menetelés-5 rakéta segítségével 2024-re tervezik. De még tovább tekintenek. A már most tervezés alatt álló 8-as jelű küldetésben a szonda már 3D-nyomtatót visz majd, hogy a Holdon talált alapanyagokat tudja hasznosítani egy esetleges jövőbeli állandó robotikus Hold-bázis építésére.
A küldetés különféle eszközein összesen 23 féle vizsgálóműszert terveznek felküldeni, de ezek pontos listáját még nem véglegesítették. Alapvetően a Hold déli sarkvidéki területeinek anyagösszetétele a tudományos érdeklődés tárgya, azzal a hosszú távú céllal, hogy azokat később bázisépítésre használják fel. A keringőegység szinte biztosan szállítani fog térbeli térképezést lehetővé tévő kamerát, radart, infravörös érzékelőket, neutron- és gammasugár-spektrométert és magnetométert.
Még ennél is izgalmasabb a tervezett aszteroidát célzó küldetés. A ZhengHe-t egy 15. századi tengeri felfedezőről nevezték el, és a szonda a 2016 Ho3 (vagy más néven 469219 Kamoʻoalewa) földközeli aszteroidát fogja megközelíteni – már ha minden a terveknek megfelelően alakul. A szonda 200-1000 gramm mintát fog venni az égitestből, majd azt 2-3 évvel az indítás után visszahozza a Földre.
A fő űreszköz küldetése azonban ezzel nem fog lezárulni, hiszen csak a mintákat tartalmazó tartályt fogja lebocsátani, hogy az belépve az atmoszférába visszaessen a Földre. A szonda a bolygónk gravitációs mezejétől lendületet véve egy másik égitest, az aszteroidaövben található 133P/Elst-Pizarro felé veszi az irányt. Nagyjából hét év alatt fog odaérni, az utazás alatt más égitestek tömegvonzását is csúzliként fogja használni.
A szondát egy Hosszú Menetelés-3B rakéta fogja felbocsátani, elektromos meghajtása lesz, és mesterséges intelligencia fogja navigálni. A 2016 HO3 aszteroida átmérője 40-100 méter a becslések szerint. A szonda robbanótölteteket fog kilőni rá, hogy a felületéből anyagot robbantson ki. Így nemcsak a mintagyűjtést oldják meg, de a felszín alatti rétegek is láthatóvá, illetve érzékelhetővé válnak. Az aszteroida a találkozás pillanatában 38-100-szor távolabb fog elhelyezkedni a Földtől, mint a Hold.
A számos szondák segítségével tervezett misszió között viszonylag kevés a hír az emberes kínai űrrepülésekről. Pedig jövőre tervezik felbocsátani a különálló kínai űrállomás első, Tianhe nevű modulját, amelyet aztán rögtön űrhajósok fognak meglátogatni az ugyancsak 2021-re tervezett Shenzhou-12 küldetés során.
Kérdéses azonban, hogy mindezek az erőfeszítések elégségesek lesznek-e ahhoz, hogy a kínai űrkutatás egyenrangú félként vegye fel a versenyt a NASA-val, illetve az Európai Űrügynökséggel, az ESA-val. Erre jelenleg még nem lehet válaszolni. Az biztos, hogy Kína gazdasági potenciálja egyértelműen lehetővé teszi, hogy akár a NASA lehetőségeit meghaladó erőforrásokat is áldozzon az űrkutatásra.
Így lendületesen képes fejleszteni, és sikereket elérni. A sikereket segíti az is, hogy a hatvanas évekkel ellentétben a közvélemény mára többé-kevésbé elfogadta, hogy az űrt felfedezni sok szempontból hatékonyabb automatákkal, és nem muszáj azonnal űrhajósokat felküldeni méregdrága és veszélyes küldetésekre (amelyek kudarca esetén sokkal nagyobb a presztízsveszteség is).
További, ettől elválaszthatatlan kérdés, hogy a kínai vezetésnek mi lehet az elsődleges motivációja az űrkutatási fejlesztések hátterében. A politikai elemzők szerint két lehetőség vethető fel, amelyek közül jelenleg az elő a valószínűbb: a politikai presztízs erősítése, illetve a katonai fejlesztések álcázása. Minthogy egyre erősödik a Kína és az Egyesült Államok közötti geopolitikai ellentét, nehéz nem arra gondolni, amikor az egyik fél új rakétatechnikát, illetve megfigyelő- és adott esetben támadóűreszközöket állít csatasorba, hogy ezzel inkább saját katonai potenciálját erősíti, semmint alapkutatást végez.
Ezt a narratívát erősíti az is, hogy Kínában nem létezik civil űrkutatás, hiszen az teljes egészében a Nép Felszabadító Hadsereg irányítása alatt áll. Az országban egyébként is rendkívül elmosódott a határvonal a privát és a katonai szektor között, a katonaság mindig előnyt élvez a legújabb innovációk hasznosítása terén.
E kontextus ellenére a jelenleg zajló, illetve a közeljövőre bejelentett kínai űrkutatási projektek katonai hasznosítása igen valószínűtlen. Az sokkal esélyesebb, hogy mindez PR-célokat szolgál – ahogy az űrkutatás mindig is propagandaeszköz volt más nagyhatalmak kezében is. Az az ország, amely képes önerőből más égitestekre eljutni, a ki nem mondott érvelés szerint joggal tarthat igényt a megbecsülésre, illetve a hatalomra a Földön is.
