Jó sok fiatal lépett be a hadseregbe 2023-ban

Már a legolcsóbb laktóz és gluténmentes ételeket is böngészheti
2023-12-30
A versenyhatóság igencsak aktivizálta magát idén
2023-12-30
Show all

Jó sok fiatal lépett be a hadseregbe 2023-ban

Hódmezõvásárhely, 2023. november 7. Katonák a NATO-erõk részvételével megrendezett Adaptive Hussars 23 többnemzeti országos gyakorlat megnyitóján a hódmezõvásárhelyi Zrínyi Miklós Laktanyában 2023. november 7-én. MTI/Koszticsák Szilárd

A Magyar Honvédség idén mintegy 4 ezer új katonát üdvözölhetett soraiban – közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az MTI-vel a Honvédelmi Minisztérium (HM) közleménye szerint.  

Az év során megtett erőfeszítések és az országos toborzókampány kiemelkedő sikerei jelzik, hogy a katonai pálya iránti érdeklődés továbbra is erős és növekvő – fogalmazott a honvédelmi miniszter a közleményben.

Mint írták, az év elején indított országos toborzókampány, amely során számos platformon jelent meg a Magyar Honvédség, az online és offline médiában, valamint iskolai előadásokon keresztül is elérte a leendő katonák széles körét.

Az év során az iranyasereg.hu oldalra több mint 500 ezerszer kerestek rá, a toborzók pedig több mint 42 ezer hívást fogadtak, és a toborzóirodák forgalma érezhetően megnőtt – ismertette a miniszter.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett, hogy az év kiemelkedő eseményei közé tartozott az augusztus elejétől szeptember közepéig tartó időszak, amikor mintegy 1500 új katona csatlakozott a Magyar Honvédséghez.

Az “Embert a vasra!” kampány jelentős sikerét bizonyítja, hogy ezen időszakban, szeptember 11-én és 12-én több mint 500 újonc vonult be, elsősorban a Lynx harcjárművekkel felszerelt MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandárhoz, továbbá Önkéntes Katonai Szolgálatra és a más helyőrségekben szervezett alapkiképzésekre – tették hozzá.

A négyezres számban minden szolgálatvállalási jogviszony benne van: a tartalékos, a szerződéses katonák és az altiszt- és a tisztképzést megkezdők is. A toborzási sikerek közé tartozik, hogy idén több mint 200 fiatal kezdte meg tanulmányait a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudomány és Honvédtisztképző Karának katonai szakjain – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter.

Hozzátette, az “Embert a vasra!” toborzókampány folytatódik, amelynek második fázisában a megújuló tüzérséget jelentő PzH 2000 önjáró lövegek leendő kezelőit szólítja meg a HM, amely felhívásra már 149-en jelentkeztek.

Ennek kapcsán a tárcavezető a közlemény szerint kiemelte, e szép feladat megfelelő illetménnyel párosul: bruttó 737 ezer forint belépő illetménnyel számolhat minden, szolgálatra alkalmasnak bizonyuló katona, aki a február 12-ei bevonulásra jelentkezik a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandár tüzérosztályába.

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.